A Tele Fiction Magazin "Mekkora volt a Világegyetem?" címû cikkében már olvashattak az ôsrobbanásról. Akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy egy kiterjedés nélküli nulldimenzióban tömörült össze az Univerzum teljes anyaga. Azt is megállapítottuk, hogy a Világegyetem egy állandó tágulási-összehúzódási folyamaton megy keresztül. Ha azonban alaposabban elgondolkodunk a dolgon, akkor egy kicsit ki kellene egészítenünk az akkor leírtakat.
Kézenfekvôbb ugyanis az a megoldás, hogy nem anyag, hanem energia koncentrálódott a nulldimenzióban, vagyis a kezdeti semmiben. Ez aztán instabilitása miatt felrobbant és olyan dimenziókat hozott létre (térdimenziók ekkor még nem léteztek), amelyekben terjedni tudott. Az energia a robbanás folyamán átalakult a híres einsteini elméletnek megfelelôen anyaggá. Ám nem csak anyag képzôdött, hiszen akkor felborult volna a természet állandó egyensúlya. A természet ugyanis csak olyan rendszereket hoz létre, melyekben egy kettôs szabályozás mûködik. Így aztán létre kellett, hogy jöjjön az anyag ellentéte, az antianyag, amely ha az elôbbivel találkozik, reakciójuk folyamán egymást megsemmisítik és fényt, azaz fotonokat hoznak létre. A fotonok természetesen a fény kettôs természetébôl adodóan felfoghatók elektromágneses hullámokként is. Ezek pedig energiaként. Tehát ha a kettô találkozna, akkor ismét az eredeti állapot alakulna ki, így az egyensúly mûködik.
Ezek szerint a már említett periodikus tágulási-összehúzódási folyamatra más magyarázatot kell találni. Talán érdemes lenne az egészet összekapcsolni az antianyaggal, s ilyen szempontból vizsgálni. Ám legelôször azt kellene tisztázni, hogy hol is van ez az antianyag. Annyi bizonyos, hogy nem a mi univerzumunkban, hiszen akkor a már említett okok miatt nem léteznénk mi sem. Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel, de én elég valóságosnak érzem magam. Így tehát a lehetôség elvetve. Ha azonban nincs itt, akkor hol lehet? Hiszen az is biztos, hogy a Világegyetemen kívül sem tartózkodhat. Már csak azért sem, mert ott nincsen semmi. Ez most lehet, hogy elég furcsán hangzik, hiszen az emberek általában úgy gondolják, hogy az Univerzum végtelen. Ez azonban a tágulási-összehúzódási elv szerint nem igaz, s világunk bizonyos határokkal rendelkezik, melyek állandó változásban vannak ugyan, ám ettôl még léteznek.Természetesen más univerzumok, világegyetemek is keletkezhetnek a miénken kívüli semmibôl, ám azoknak már szintén saját antianyaguk van. Érdekes kérdés, hogy hogyan juthatunk át majd egykor oda, ám ez már magában megérne egy külön cikket. Most inkább koncentráljunk az eredeti kérdésre. Tehát arra, hogy hol is van az antianyag. Ezt nehéz elmagyarázni, hiszen a dimenzió szó nem megfelelô rá, talán leginkább úgy érthetô, hogy létezik egy antianyagvilág is az anyagvilág mellett. Ez az antianyagvilág szintén olyan ciklikusságokat mutat fel, mint a miénk, ám mégsem azonos a világunkkal, sôt talán azt is mondhatnánk, hogy ellentéte. Mivel az ôsrobbanás egy dimenziórobbanás is volt, ezért ezekre is érvényes a periodikusság. Tehát így a dimenziók száma egy bizonyos ideig nô, majd újra csökkenni kezd. Ez igaz az antianyagvilágra is, ám épp ellenkezôleg. Amikor a mi világunk bôvül egy dimenzióval, akkor az eggyel csökken, hogy az egyensúly meglegyen. Az univerzum tágulási sebességét, s a most jelenlévô dimenziók számát (négy: három tér és egy idô) figyelembe véve arra a következtetésre juthatunk, hogy összesen hat dimenzió létezik. Ebbôl három tér és három idô. Így tehát az antianyagvilágban csak kettô idôdimenzió létezik, mivel a többi nálunk van. Mikor aztán ez a kettô is átjön hozzánk, s ott már nem lesz egy sem, akkor újra jön egy antianyag-ôsrobbanás. Ekkor az a világ ismét tágulni kezd, a miénk pedig szûkülni (dimenzióilag is). S ez így ismétlôdik a végtelenségig.
Azt azonban nem kell szó szerint érteni, hogy ismétlôdik, hiszen minden új robbanás után máshogy fog alakulni az univerzum története. És sajnos ha mi ezt nem tudjuk megakadályozni (márpedig nagyon úgy néz ki a dolog), akkor értelem nélkül éltünk, s élt mindenki, hiszen minden amit elértünk megsemmisül, s aztán lehet újra kezdeni. Esetleg át tudnánk menekülni még a kellô idôben az antianyagvilágba, ez azonban nagyon körülményes lenne. Hiszen mint azt tudjuk, ha az anyag találkozik az antianyaggal, akkor megsemmisítik egymást. Így aztán mi sem élnénk túl, bár talán egy vákuumgömbben átmehetnénk. A kérdés csak az, hogy hogyan tudunk oda átmenni.