Új
Hevesi Napló


Vers, próza Cs. Varga István
Búcsú Apor Elemértől

Apor Elemér (dr. Kapor Elemér) költő, író, szerkesztő neve az egri kulturális élet, klasszikus műveltség legszebb szinoni-mája. Éppen ezért dignum et iustum est - méltó és igazságos, hogy róla szólva az angyalok nyelvén és anyanyelvünkön idézzem az Írás szavait: "En arché én ho logosz, kaj ho logosz én prosz ton Theon, kaj Theosz én ho logosz..." - In principio erat Verbum..." - "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige."

Apor Elemér évjárat szerint a századunk harmadik költőnemzedékének egri képviselője. 1907. március 19-én született Rimaszombatban, Tompa Mihály, Ferenczy István, Blaha Lujza, Győry Dezső szülőváro-sában, abban az évben, amikor Egerben köz- adakozásból szobrot emeltek Dobó Istvánnak. Két évvel volt fiatalabb József Attilánál, és kettővel idősebb Radnóti Miklósnál, egyidős volt Dsida Jenővel. Első mestere volt az ezüstkor nemzedékéhez csatlakozó Kálnoky Lászlónak (1912).

A Kapor-család kilencedik gyerekeként látta meg a napvilágot. Édesapja köztisztviselő volt, igazságszerető "római jellem". Rimaszombatból családjuk rövid időre Makóra költözött, majd pedig véglegesen Egerben telepedetek le. Gyerekkorától, szellemi ébredésétől életének színtere, fizikai és lelki létezésének meghatározó "selyemgubó"- városa: Eger.

A líceumi elemi iskolába íratták be. Kisdiákként csodálkozott rá a "hófehér monumentalitásra, az óriási termek és folyosók boltozataira, s a közöttük élő és parancsoló csendre." Életre szóló élménye fűződik az egri székesegyházhoz. Ötéves volt, amikor édesanyja elvitte a Nagytemplomba. Az áhítatos csendben váratlanul megszólalt az orgona fortissimója. Az orgonajáték szépsége a szakrális, vizuálisan fenséges térben könnyekre fakasztotta.

Emlékezetében sokszor megcsillant az a kis aranypénz is, amelyet az akkor négy osztályból álló elemi iskola elvégzésekor kapott jutalomként, de azt a tízkoronás aranyat is elvitte a háború. Az egri ciszterci gimnáziumba járt.

Az első osztályba még a Maklári úti 1-es számú háztól indult. Lakóházuk ma is fellelhető: első fele a Szarvas térre, másik fele a Maklári útra néz. A Szarvas laktanyában a hatvanadik közös gyalogezred egyik százada tanyázott. Onnan indultak a menetszázadok az első világháborúba, a frontra indulók közt volt Apor legidősebb bátyja is.

Apor Elemérnek különleges helyet biztosított szép énekhangja a gimnázium országos hírű kórusában, amelynek szólistája lett már másodikos korában. Az ötödik osztályban a cserkészet új élményei számára is a természettel való közeli kapcsolatot jelentették. Ciszteri tanárai közül különösen nagyra becsülte magyartanárát: dr. Werner Adolfot, a későbbi zirci apátot. Gimnáziumi osztálytársa volt Barankovics Istvánnak, a későbbi kereszténydemokrata politikusnak. Vetélytársak voltak az irodalmi tollpróbákon, pályázatokon és az iskolai színjátszásban.

Sokszor vallott arról, hogy abban az időben Szabó Dezső könyvei voltak a fiatalság bibliája: "Mindannyian úgy éreztük, hogy ő az igazmondó, ő mutatja meg, hogy a magyar földön mennyire kevés szóhoz jut éppen a magyarság."

Az érettségi után beiratkozott az Egri Jogakadémiára. Elnyerte a Gárdonyi Társaság által kiírt pályázat első díját. Sikere ismertté tette nevét a város irodalmi köreiben. Ennek köszönhetően került 1928-ban - a jórészt az egri érsekség, a káptalan által fenntartott - Egri Újsághoz.

A szegedi egyetemen szerzett államjogászi diplomát, de nem a jogászi pályát választotta, hanem újságíró lett. 1933-tól az Egri Újságnak, majd pedig jogutódjának, az Egernek - a két háború között a város egyetlen lapjának - a szerkesztője volt. (Azért nem főszerkesztője, mert a lapot egyedül csinálta!) Egészen 1944 november elejéig végezte munkáját, akkor ugyanis SAS-behívóval elvitték katonának.

1945 után alaptalan vádakkal börtönbe csukták. Az egri várban raboskodott. Ugyanott, ahol Kriston püspöknek a tenyerébe mérték a forró levest, amikor hosszú éheztetés után enni kért. A megaláztatásokból, megszégyenítésekből bőven jutott a jogi végzettségű, újságszerkesztő költőnek, Apor Elemérnek is.

Kiszabadulása után felügyelet alatt állt, tilalmazott, majd pedig megtűrt emberként kellett újrakezdenie életét. Paradoxon, de igaz: (újra)felfedezője az általa felfedezett egri származású költőtárs, Kálnoky László volt. Kálnoky 1982-ben Adósság című versével köszöntötte egri mesterét. Ettől az időponttól számítható Apor Elemér visszatérése az irodalmi életbe.

1991-ben Eger Város Önkormányzata díszpolgárrá választotta, 1992-ben pedig a Parlamentben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki a köztiszteletben álló, a humán értékekben bővelkedő "legegribb" költőt. Sándor András 1996-ban a költészet napján így köszöntötte Apor Elemért a Bródy Sándor Heves Megyei Könyvtárban: "Itt van közöttünk egy tanú, a XX. század romlásának és szégyenének romlatlanul és tisztán túlélő tanúja (...) Halk, susogó szavára figyelnünk kellene, ha lenne még fülünk a hallásra. Ha a jelent hídnak tekintenők a múlt és a jövő között, s ha nem vesztettünk volna szem elől minden holnapokat. Vén hagyásfák előtt megrendülten szoktunk volt megállni letarolt s újulni képtelen cserjés oldalakon. Ilyen hagyásfa Apor Elemér, s mikor megfújja a szellem, a szél, mely nem tudod, honnan jő, hová megy, -- mert így van mindenki, aki szellemtől születik - még mindig szórja az emberiség magvait. Mérgezett talajba szórja, de hisszük, hogy lesz - s nem kevés --, mely mégis kikel. S ha lesz még egy, eljövendő korban, szépség és lélek-meleg az átok alól szabadult világban, talán meg fog emlékezni a magányos hagyásfákról egy új Föld új népe egy új ég alatt."

Apor Elemér a persona non grata állapot után, négy évtizedes tiltás, majd megtűrés után az utolsó évtizedben négy könyvet jelentetett meg. Könyvei: Mindenki nagynak születik (1935); A Magvető Kiadónál egy egri származású, a jó ügyeket mindig felkaroló, nagyszerű asszony, Koczkás Sándorné Hegedős Mária jóvoltából jelent meg a Mindenütt téged kerestelek című válogatott verskötet (1988). Serfőző Simon költő, a Felsőmagyarország Könyvkiadó vezetője jelentette meg a Dobó Istvánról szóló Feje fölött a pallos árnyéka (1992, 1997) című kisregényt és a Pont a semmi falán című, összegyűjtött versek kötetet, amely példaértékű összefogással rekordidő alatt látott napvilágot. (A kötet címadása A kis "n" című versből való, amely a magyar nyelv fejlettségéről, szépségéről szól.) A nyelvi, filozófiai kérdéseket elemző költő életművének szerves részét képezi A csoda avagy a hangok története lírai tanulmány, amelynek rövidített változatát az Egri Riport részletekben közölte, majd F. Molnár Gabriella jóvoltából könyv alakban is megjelent. A Murawski Magdolna által szerkesztett Új Hevesi Napló rendre közölt tőle írást.

Apor Elemér átélte, mélységesen átérezte, hogy milyen sorscsapásokkal sújtott bennünket a XX. század: a magyarság millióit kényszerítette idegen impérium alá. Könyve erőt és vigaszt adó nemes szándékú költői vallomás, szellemi-lelki üzenet. Időszerűségét fokozza, hogy a határainkon túl élő magyarság harcot vív anyanyelvének jogaiért, nemzeti létének megőrzéséért. Kirekesztő nyelvtörvényt hoztak, nyelvrendőrséget szerveztek anyanyelvünk ellen. Az elszakított magyarság túlélte a teljes állampolgári jogfosztottságot, a szülőföldről való elűzetést, a gazdasági, szellemi, lelki megnyomorítást. Anyanyelvébe kapaszkodva küzd megmaradásáért, emberi és nemzeti tudatáért.

Apor Elemért Kosztolányiéhoz hasonlítható szerelmetes viszony kötötte az anyanyelvhez. A nagy előd hitvallása őrá is érvényes: "Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható... Ebben az egyedülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok."

Nyelvértelmező könyve is bizonyítja: poézisre csodálatosan alkalmas, idealitással telített nyelvünk a Teremtés titkával tart rokonságot. Ez a könyv nem "nyelvtudományi értekezés": egy nyelv szabályok, törvényszerűségek szerint fejlődik, mégis ars, a szellemi teremtés művészete, amely régibb, mint az altamirai barlangrajzok. Szerinte minden alkotás kezdete az utánzás, ez adja meg a beszéd valósághitelét. A hangalakítás természetutánzásból alakult ki, ez a kapcsolat a civilizációs fejlődés során meggyengült, sőt feledésbe merült

Egyetemes célja: a bokaharapdáló történelemben "szélkaszabolta" anyanyelvünk műveltségünkben felmagasodjék, hogy ne legyünk a "felejtés népe". A magyar nyelvre jellemző, hogy tiszta hangélményekből alkot szavakat. Ha több hangélmény jelentkezik, akkor a mássalhangzó-torlódásokat magánhangzókkal tagolja, így alakítja ki a szavak belső, hangzási egyensúlyát a könnyebb kimondhatóság kedvéért. A magyar nyelv természetes fogantatású, egyenletesen lélegző, nyugodt szavakból áll. Ez a jellegzetessége az alkotók, a nyelvhasználók bölcsességét, esztétikai igényességét bizonyítja. Mindez nem szándékos, céltudatos emberi szerkesztés eredménye, hanem rátalálás, alkotás: a Teremtés titkával rokon "csoda".

Apor Elemértől sokat tanultam egri valóságismeretben, emberségben. Apor minden tudott Egerről, de mindaz már "megírhatatlan", sőt ineffabile, vagyis művészi hitellel a számunkra kimondhatatlan. Hálát adok a Mindenek Urának, hogy élete utolsó másfél évtizedében a barátja lehettem.

Nagyon szerette a francia költőket, Baudelaire-t, Rimbaud-t, Verlaine-t. Az Őszi chanson-t Tóth Árpád fordításában kedvelte: "Ősz húrja zsong, / Jajong, busong / A tájon, / S ont monoton / Bút konokon / És fájón..." Apollinaire-től idéztük a Le pont Mirabeau-t: "Sous le pont Mirabeau coule la Seine..." Tudtuk, mitől szép Apollinaire Búcsúja Vas István átköltésében: "Letéptem ezt a hangaszálat / Már tudhatod az ősz halott / E földön többé sose látlak / Ó idő szaga hangaszálak / És várlak téged tudhatod." Őt valóban érdekelte, hogy mitől szépek a Jeszenyin-versek, mitől szép a "Bokraink közt már az ősz barangol, / kóró lett a fényes laboda. / Zizegő, szép zabkéve hajadról / nem álmodom többé már soha..."

Apor Elemér szeretetben és kegyelemben élt, hozzá valóban méltó Sík Sándor Te Deuma: "Téged Isten dicsérlek / és hálát adok mindenért. / Hogy megvolt mindig a mindennapim / és nem gyűjtöttem másnapra valót, / hála legyen. / Hogy mindig jutott két garasom adni / és magamnak nem kellett kéregetnem, / hála legyen. / Hogy értenem adatott másokat / s nem kellett sírnom, hogy megértsenek, / hála legyen. / Hogy a sírókkal sírni jól esett / és nem nevettem minden nevetővel, / hála legyen. / Hogy megmutattál mindent, ami szép / és megmutattál mindent, ami rút, / hála legyen. / Hogy boldoggá tett minden, ami szép / és ami rút, nem tett boldogtalanná, / hála legyen. / Hogy sohasem féltem a szeretettől / és szerethettem, akik nem szerettek, / hála legyen. / Hogy akik szerettek, szépen szerettek / és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, / hála legyen. / Hogy amim volt, nem kívántam, (...) hála legyen. / Hogy ember lehettem akkor is, / mikor az emberek nem akartak emberek lenni, / hála legyen. / Hogy megtarthattam a hitet / és megfuthattam a kicsik futását / (...) hála legyen, Uram! / hála legyen!"

A magyar kultúra, a kortárs magyar irodalom jeles egri személyiségétől szomorú, de hálatelt szívvel búcsúzom. Kálnoky Lászlóhoz hasonlóan csodáltam, de teljességgel soha meg nem értettem, elfogadni nem tudom mélységesen alázatos hűségét Egerhez, amely ugyan kitüntette, de méltón megbecsülni sohasem tudta. Pedig "selyemgubó- városához élete végéig a legönzetlenebb, ajándékozó szeretet kötötte.

Abban a biztos tudatban búcsúzom, hogy Apor Elemérre valóban érvényesek az Írás szavai: "qui autem doci fuerint fulgebunt quasi splendor firmamenti et qui ad iustitiam erudiunt multos quasi stellae in perpetuas aeternitates."; "Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön- örökké, miként a csillagok." (Dániel, 12. 3. Reqiuem aeternam dona tibi Domine! Et lux perpetua luceat tibi! A katolikus gyászszertartásnak ezekkel a szavaival búcsúzom, amelyeket Radnóti Miklós így költött át édes anyanyelvünkre, Babitsot búcsúztató, Csak csont és bőr és fájdalom című versében: "Örök világosság, kibomló égi láng / röppenj felé a földi füstön át."


Előző Tartalom Következő