Az emberiség egyik legnagyobb kérdése az, hogy lehet-e utazni az idõben, s hogy lehet-e a fénynél gyorsabban közlekedni. Mint tudjuk, minden kérdésre megtalálják elõbb, vagy utóbb a választ, s ez esetben a válasz minden bizonyosság szerint: igen! Most még valahogy hihetetlennek tûnik a dolog, ám minden forradalmi újítás három szakaszon megy keresztül. Az elsõben csak nevetnek rajta, a másodikban már lehetségesnek tartják.

  A harmadikban pedig azt mondják, hogy ez magától értetõdõ, hiszen eddig is ezt állították. Nos, a teleportáció fogalma most az elsõ és a második szakasz között tartózkodik. Vannak ugyan nagyon elgondolkodtató elméletek, ám az átlagembernek általában egyszerûen nincs rá ideje, vagy csak kedve arra, hogy foglalkozzon ezekkel. Éppen ezért nem ismeri a nyilvánosság a kérdés jelentõségét, s fontosságát. Ez pedig nagyon hátráltatja a kutatást. Senki sem támogat szívesen egy olyan kísérletsorozatot, amely az úgynevezett határtudományokkal foglalkozik.

  Ezért aki meg akarja valósítani ezt a gyakorlatban is, annak nagy propagandára van szüksége. De néha ez sem segít ugyanis az emberek félnek az ismeretlentõl, attól, amirõl nem tudják, hogy mi is az valójában. Éppen ezért, amikor eljön az ideje - mert egyszer teljes biztossággal el fog jönni -, akkor is nehéz lesz majd azt a nyilvánossággal elfogadtatni. Pedig nagyon sok lehetõség van a tér-idõ-kontinuumban való utazásra. Az egyik például a fénysegességen túli sebességek elérése lenne. Ezt azonban nem kell a szó szoros értelmében venni.

  Egyre magasabb sebességnél ugyanis mindig megrövidül a táv és az idõ. Tehát a saját tér-idõ rendszerében az ember nem mozog a fénynél gyorsabban, azonban egy tõle független ember számára igen. Így ez még összhangban van a relativitáselmélettel is. Ha elérjük a fénysebességet akkor prof. Wheeler fizikus szerint a táv és az idõ annyira lerövidül, hogy megszûnik, s belépünk a - sci-fi filmekbõl jól ismert - hypertérbe. Mivel itt nem létezik sem idõ, sem távolság, idõveszteség nélkül bármekkora utat megtehetünk a térben. Természetesen fennáll egy másik lehetõség is.

  Mégpedig az, hogy ha átlépünk a fényfalon, akkor fogva maradunk ebben a hypertérben az örökkévalóságig, ugyanabban az állapotban. Azonban ha mégis lehetséges volna így az utazás, akkor korlátlan lehetõségek tárulnának elénk. Az idõutazásnak több lehetséges módja is van. Így például lehet az idõt a gravitációval is befolyásolni. Alacsonyabb gravitációnál az idõ lerövidül. A legjobb példa erre az lenne, ha két ember születne azonos idõpontban, s azonos körülmények között is élné le az életét. A különbség csak az lenne, hogy a második párezer méterrel magasabban élne az elsõnél.

  Haláluk azonban ez eltérés következtében nem azonos idõben következne be, ugyanis a magasabban élõ lasabban öregedik az alacsonyabb gravitáció miatt. A saját téridejében ugyan mindkét ember azonos idõt élt meg, ám egy külsõ szemlélõ számára már látható a különbség. Ez azonban csak egy nagyon csekély eltérés száz év alatt csak pár óra. Azonban az elvet követve csökkenthetjük a gravitációt. Elérhetünk így akár a csillagközi térben észlelt nullgravitációhoz (súlytalansághoz) is. Ez azonban még mindig túl magas lenne. A megoldás az antigravitációban rejlik.

  Már egy ideje elõ tudunk állítani antianyagot, ami antiagravitációt idéz elõ. Az egyetlen probléma csak a stabilitásban van. Az antianyag ugyanis az anyaggal kapcsolatba kerülve reakcióba lép azzal, s megsemmisül fotonokat képezve. Az antianyagot talán vákuumban kellene elõállítani, s így talán stabil maradna. Ennek segítségével megállíthatnánk, vagy akár vissza is pörgethetnénk az idõt. Bár lehet, hogy a vákuum is a mi anyagi valóságunkhoz tartozik, s így nem sikerülne a dolog. Egy másik lehetséges mód a kozmoszbeli utazásra a a térhajlítás módszere lenne.

  Egyes feltételezések szerint létezik negyedik dimenzió is. Itt most nem az idõre gondolok, mint dimenzió, hanem a tér kiterjesztésére. Ezt a dimenziót az emberi agy már nem észleli. Ezt leginkább a következõ példával lehetne elmagyarázni: Tegyük fel, hogy létezik egy sík, amelyen egy kétdimenziós élõlényekbõl álló civilizáció él. Ezek a lények bezárnak egy másikat egy ketrecbe. Egy ember (háromdimenziós) beleavatkozik ebbe, kiemeli a lényt a ketrecbõl, s visszateszi síkjára a ketrecen kívül. Amit ebbõl a kétdimenziós élõlények látnának, azt biztosan nem tudnák megmagyarázni.

  Amit látnának, az ugyanis annyi, hogy a ketrecben lévõ élõlény eltûnik a ketrecbõl, majd újra elõbukkan azon kívül. Nem értenék a dolgot, mivel nem látnak ki síkjukból. Nem észlelik azt, ami a térben történik. Ugyanígy nem észleljük mi sem azt, ami a negyedik dimenzióban történik. Ezt az eltûnõs, s újra elõbukkanós jelenséget itt a térben is észleljük, ilyen például az úgynevezett alagútjelenség is. A negyedik dimenzió létének óriási jelentõsége lenne. Menjünk csak vissza a kétdimenziós lényeinkhez. Tegyük fel, hogy egy ilyen lény egy teljesen sík papírlapon van.

  Ez a lény a papírlap egyik végébõl a másikba akar eljutni. Erre a legrövidebb út az egyenes. Ha azonban lényünk ismerné a három dimenziós teret, akkor összehajthatná a papírlapot úgy, hogy kiindulási pontja egybe essen a célpontjával, s így szinte nem kell utat maga mögött hagynia, csak egy nagyon minimálisat. Nos, mi is meg tudnánk hajlítani a teret a negyedik dimenzióban, mint a síkot a harmadikban. Így eddig csillagászati távolságok szinte a nullára rövidülnének. Nagyon sok módszer létezik arra, hogy végre legyõzzük a tér s idõ korlátait.

  Ám a legtöbb embernek ezekrõl nincsen tudomása. Magyarországon is foglalkoznak egyesek a teleportáció gyakorlati végrehajtásának lehetõségével, többek között Sánta Csaba fizikus is, ám dolguk sajnos megnehezül a pénzhiány miatt. Az állam ugyanis nem akarja támogatni az ilyen irányú kísérleteket, szerintük haszontalan az egész. Valójában azonban nagyon is hasznos lenne az egész emberiség számára. Az mellett, hogy az ûrkutatásban felbecsülhetetlen értéke lenne, olyan hosszú távokat, melyeket repülõvel is csak több óra alatt tettünk meg, a másodperc törtrésze alatt meglehetne tenni.

  Ezenkívül más felhasználási lehetõségei is volnának ennek a technológiának. Így például az orvostudományban. A jövõben ezzel a tudással hatékonyabban léphetnénk fel olyan betegségek ellen, mint a rák. Mindez azonban ugyebár haszontalan. A közös célt csak együtt érhetnénk el. Mindenkire szükség van. Önre is! Éppen ezért az összefogás céljából hozta létre a már említett Sánta Csaba az Egri Klubot, melynek címe: Egri Klub, Sánta Csaba, 3301 Eger Pf.:538. Küldjön egy képeslapot, s jelezze, hogy Ön is egyetért a kísérletekkel. Mindenkire szükség van, hogy elérjük a közös célt egy jobb világért.

  Amennyiben Ön anyagilag is támogatni kívánja az ilyen irányú kísérleteket, akkor azt a Mezõbank Rt. Eger 11610005-02658701-10000002-es számlaszámán teheti. Valamikor mindez valóra válik, csak Önön múlik, milyen gyorsan...