Louis K. Scheffer egy folyóiratban az ûrutazás elektronikus válfajának lehetõségét veti fel. El lehet-e küldeni egy embert egy másik csillagrendszerbe számítógépek közötti információátvitellel? Benett és munkatársai számításokkal bizonyítják, hogy egymással kapcsolatban lévõ elemi részecskék egy elõre rendezett rendszerét teleportálni lehet. Az elektronikus ûrutazáshoz persze szükséges, hogy az ember és a tudata véges számú jellemzõvel legyen leírható.

  Végtelen információ átvitele ugyanis végtelen idõbe telik. Hofstadter és Benett felvetette, hogy az ember olyan összetett tulajdonságai, mint az intelligencia, vagy tudatosság megjeleníthetõk egy program segítségével. Ha az emberi test összes atomja tartalmaz információt, akkor ez a hatalmas szám már kezelhetetlen: túl bonyolult feladatot jelent. Itt jön kapóra Scheffernek az idegrendszer-kutatással kapcsolatos legújabb tétele: Az emberi viselkedést - akárcsak az állatit - az idegrendszer vezérli. Primitív állatok viselkedését pontosan meg lehet határozni idegrendszerük állapota alapján.

  Kísérleti körülmények között részletesen mérték szerencsétlen alanyaik idegrendszerének sejtjeit, és állítólag egyértelmû kapcsolatot találtak az idegi ingerületi térképek és a kiváltott viselkedés között. Mivel pedig az emberi idegrendszer, a magasabb rendû állatok idegsejtjei majdnem azonos módon mûködnek, mint ezeké a kis idegrendszerû állatoké, feltehetõ, hogy az emberi viselkedés is egyértelmû következménye az idegsejtek ingerületi állapotainak. Mivel az emberi agy idegsejtjeinek száma véges, ezért a viselkedés elõrejelzése puszta számítástechnikai feladat.

  Scheffer feltételezi, hogy az emberi öröklõdés a 4 milliárd gén révén éppen 4 milliárd bit információt ad át az újszülöttnek. Ezután megpróbálja felbecsülni az életünk folyamán a látással szerezhetõ információ mennyiségét. Felteszi, hogy a szem megfelel egy nagy felbontású tv-nek, azaz tízmillió bit információt dolgoz fel másodpercenként. Áttérve a hallás útján szerezhetõ információ becslésére, felteszi, hogy a hallás két hi-fi csatorna átvihetõ információjával írható le, tehát egy ember tudatállapotát kimerítõen meghatározza az érzékszervi információk összege.

  Ez pedig kevesebb, mint 50 millió bittel jellemezhetõ. Feltehetõen ennél a felsõ határnál a genetikus információkat is figyelembe akarta venni. Márpedig ha ez így van, akkor már csak két számítógép kell két különbözõ bolygón. Az emberi lények átvitele ekkor egy technikailag megoldhatónak látszó bonyolultságú program átvitelét jelentené, s ezzel az ûrutazás egy gyors, és könnyû módját. Az olvasó most választhat, hogy gondolatban átküldi magát számítógépes programként egy szomszédos csillagrendszerbe, vagy itt marad a Földön, s elgondolkozik egy kicsit.

  Még akkor is, ha ezt nyilván teljes mértékben meghatározzák hi-fi antennaként mozgó csápjaival szerezhetõ információi. Bár a fizikai rendszerek információja statisztikailag kezelhetõ a véges bitszámmal egy egyedi rendszer mozgás a, helyzete végtelen sok irány közüli választást jelent, s így egyedi információja statisztikailag nem, de egyénileg igenis felfogható. Másrészt ismeretes a a biológiában, hogy az agyi idegsejtekben nem csak külsõ hatásra fejlõdik ki ingerület, hanem a spontán belsõ folyamatokra visszavezethetõen is kifejlõdhet.

  Ha viszont ilyen spontán ingerületi változások felléphetnek, és ezek nem vezethetõk le külsõ meghatározottságokból hanem egy elvileg lehetséges mozgástér tetszõleges pontján felléphetnek, akkor ez minden tudatállapotot egy óriási számmal szoroz meg információhordozási szempontból, így ha ezek kölcsönhatását is figyelembe akarjuk venni, akkor a számítás pár lépésen belül túljut a kezelhetetlen információs küszöbön. Ha a hallás útján beszerezhetõ információ mennyiségét akarjuk megbecsülni, érdemes elgondolkozni a hangrezgések által leírt görbék lehetõ elvi finomságáról, részletgazdagságáról.

  Ha például ezek a hangfüggvények fraktálszerkezetûek, vagyis bármely részletük tarlalmazza az egész mintáját, akkor bármely hangfüggvény teljes információtartalma tetszõlegesen nagy számú bitet jelenthet, hiszen a részletgazdagságnak nincsen elvi határa. Ezen alapszik az a kellõképpen meg nem értett jelenség, hogy ugyanaz a zenemû más élményt jelenthet koncert közben, mint otthon CD-rõl hallgatva. Itt épp azok a részletgazdag finomságok a döntõek, amelyeket Scheffer megengedhetetlen módon elhanyagolt.