Na most aztán elég nagy fába vágtam a fejszémet. Ám mielôtt nekikezdenénk az élet értelmének kutatásához, talán tisztázni kellene azt, hogy mi is az élet. Sánta Csaba barátommal - ezt ô már közben publikálta is az Y-akták Magazin oldalain - egyszer azon elmélkedtünk, hogy mi is az élet, s mit nevezhetünk élônek. Rövid eszmecsere után arra a következtetésre jutottunk, hogy a tûz is él, hiszen megfelel minden feltételnek, amit általánosan kimondhatunk az élôlényekrôl. Lehet, hogy ez nem tudatos, s azt sem állítjuk, hogy a tûz intelligens, de él; már ha ez egyáltalán életnek nevezhetô. Hiszen ha nem rendelkezik tudattal, akkor tulajdonképpen csak "ösztönösen" cselekszik. Ez pedig nem jelent többet egy teljesen normális gépnél, hiszen az is csak parancsokat hajt végre, vagy mondjuk mesterséges intelligenciával is rendelkezik, s ennek segütségével egy adott szituációban kellôen cselekszik. Ezek szerint kimondhatjuk, hogy ami rendelkezik intelligenciával, még nem feltétlenül él. Az élet maga ugyanis nem ez, hanem a tudat. Tehát az élet az öntudat kialakulásával kezdôdik meg, s létrehoz egy öntudatot. Ami ezzel nem rendelkezik, az nem több egy gépnél, legyen az elektronikus, vagy organikus eredetû. Ám kérdéses az, hogy a tudat csakis az agy bonyolultságából ered-e, vagy máshonnan származik. És itt jön a képbe a kérdés: van-e az életnek értelme, s ha van, akkor mi? Ha az agy hozza létre az öntudatot, akkor bizonyára nincsen az életnek értelme az egyén szempontjából. Hiszen halála pillanatában megsemmisül, s vele együtt minden addig szerzett tapasztalata, s emléke. Bár élete során kihatással van a világ alakulására, s befolyásolja az embereket, akik még halála után is élni fognak, ám mit ér mindez, ha ezek az emberek is meghalnak egyszer. Nyomtalanul eltûnik egy élet, s nem marad utánna semmi. Így tehát nem lenne értelme a létnek, hiszen minden amit halálunk pillanatáig csináltunk, megsemmisülne egy másodperc töredéke alatt számunkra, s a hátramaradó emberek is gyorsan elfelednének bennünket a saját életükkel törôdve. Ám mi van akkor, ha a tudat nem csak biológiai eredetû, s mint olyan, nem képes a halálra? Itt arra gondolok, hogy létezik valamilyenféle lélek, s a tudat nem függ az emberi agytól. Ennek bizonyítására talán a halálközeli-, és testenkívüli élmények hozhatók fel, ám ha belegondolunk, itt is van egy csekély hiba. Mégpedig az, hogy ezeknél a jelenségeknél az agy egy számunkra eddig ismeretlen holografikus képessége nyilvánul meg, szintén lehetséges. Ám mi lenne akkor, ha ez tényleg így lenne, ha a tudat halhatatlan lenne? Mert nagy esélye van ennek. Bár nem tudjuk egyértelmûen bebizonyítani, hogy így van, ám azt se, hogy a tudat csupán organikus eredettel bír, s nem pedig egy általunk léleknek nevezett valami. Ha ténylegesen halhatatlanok lennénk, akkor pedig az a kérdés adódik, hogy milyen formában. A legkézenfekvôbbnek a reinkarnáció elmélete tûnik.Vagyis, hogy az ember állandóan újjászületik. Az információk, tapasztalatok, emlékek ekkor azonban nem törlôdnek tudatunkból, csak gondosan el vannak különítve. Ennek ellenére regressziós hipnózis segítségével elôzô életeink történései újra felidézhetôk. Ám ekkor még mindig nem világos, hogy mi az élet értelme, hacsak nem az információszerzés, s ezzel saját tudásunk növelése. Ez az egyetlen ugyanis, ami a halál után megmarad(?). A földi javak elvesznek, de a tudás marad, s egyre csak gyarapszik... Ám ebben még nem lehetünk biztosak, s talán soha nem derül fény arra, mi is történik velünk a halál pillanatában, s utána. A kétely örökké megmarad. És a tudatos lények mindig valamiféle szorongással fognak gondolni a halálra, hiszen tartanak az ismeretlentôl. Ezek szerint kimondhatjuk: AZ ÉL, AMI FÉL A HALÁLTÓL.