A tapasztalat azt a döbbenetes tényt mutatja, hogy a nagyvárosokban ugyanúgy történnek eltérítések, sõt kutatásaim során elsõsorban ilyen esetekkel találkoztam. Most egy Budapesten történt esetet szeretnék bemutatni. C. M. a fõváros egyik lakótelepe mellett lakik. 1993-ban egy júliusi éjjelen azt álmodta, hogy pizsamában, félmeztelenre vetkõztetve valamilyen orvosi beavatkozásra vár egy kis méretû mûtõben. Rövidesen megjelent egy végtelenül barátságos, nagyon alacsony termetû orvos.

  Az orvos elmagyarázta neki a beavatkozás mibenlétét, ezután hajnalban, 1 óra 50 perckor hirtelen felébredt. A takaró felett keresztben feküdt az ágyon, a pizsamafelsõ nem volt rajta. Igaz ugyan, hogy alvás közben sokat forgolódik az ember, de levenni a nadrágba gondosan betûrt felsõt, begyûrni a takaró alá, majd a takaró fölé kerülni olyan testhelyzetben, amihez eddig hasonlót sem vett fel soha, ez semmiképpen sem azonosítható a természetes éjszakai forgolódással! Az eset tökéletes példája az álomszerû élménynek és a fedõélménynek egyaránt.

  C. M. konyhájában egy elektromos falióra mutatja az idõt. Mutatóit fogaskerekeken keresztül a hálózati 50Hz-es frekvenciáról mûködõ, ún. szinkronmotor hajtja meg. Ha áramszünet van, az óra leáll, s nem indul el a hálózati feszültség visszatérésekor. A mutatók állásából pedig késõbb bármikor leolvasható az áramkimaradás kezdetének idõpontja. Nos, ez az óra aznap délelõtt pontosan 1 óra 50 percen vesztegelt. Az Elektromos Mûvek kerületi igazgatósága azonban a napokban nem jelentett üzemzavart az érintett területen.

  Egyik szakemberük elmondta, hogy megnövekedett terhelés esetén az automatikus védõáramkörök többször is lekapcsolhatják az áramot, amit nem jegyeznek fel az üzemi naplóban, de ezeknek a kimaradásoknak az idõtartama nem több egy tizedmásodpercnél. Ez viszont nem állítaná le az órát. A lakás biztosítéka sem kapcsolhatta le a jóformán terheletlen hálózatot, és az akkor kikapcsolt állapotban is maradt volna.