Mit ér a civilizáció, ha magyar?

Divat? Kényszer? Jól átgondolt, jól megfontolt döntés? Nemzeti, netán egyéni érdekek? Hobby? Lobby?

Már ott tartunk, ha az ember elmegy Tokajba vagy Egerbe, a boroshordókból nem aszú vagy bikavér folyik, hanem az, hogy "IRÁNY EURÓPA!" vagy "KÖZELEDJÜNK EURÓPÁHOZ!" Politikusok, pártok kórusba tömörülve fújják a betanult (vagy betanított) kórusmûvet. Különbség nincs, csak abban: ki a hangosabb. Ebben a kavalkádban megszólalt egy hang. Nem politikus. Világszerte tisztelt és elismert építész: Makovecz Imre. Egy televízió interjúban mondta (nem tudom szóról-szóra idézni): Vegyék már észre, hogy mi, magyarok 1100 éve itt élünk Európában. Ne mi közeledjünk Európához, Európa közeledjen hozzánk. Ismerik a jelenséget, amikor egy gondolat befészkeli magát az ember agyába. Izeg-mozog. No nem, hát ez egy kicsit túlzás. Érvek, ellenérvek. No, nézz csak oda, nem is olyan nagy túlzás. Mert mirõl is van szó? Van egy kis ország itt, Közép-Európában (és nem Közép-Kelet-Európában). Ez a kis ország valamikor nagyhatalom volt. És ez az ország tartóztatta fel az oszmán világhódítókat 150 évig, hogy ott, nyugaton a népek nyugodtabban élhessenek. Tudnak errõl valamit nyugaton? Egy hangot se!

De tovább megyek.

Nagy szenzáció volt 1955-ben, mikor az elsõ nyugati turistacsoport, mely francia volt, megjelent Egerben. Bámultuk õket, mint valami marslakókat. Kezünket-lábunkat törtük össze, hogy mindent megkapjanak, ami echte "magyarosch". Mindent, ami szép és jó volt, eléjük raktak a "Táncsics" Szállóban (ha jól emlékszem, akkor éppen így hívták a Korona Szállót). Szerénytelenség nélkül mondom, zenénkkel is meg voltak elégedve (mivel a mi zenekarunk játszotta nekik a talpalávaló étvágygerjesztõt). Ebéd után városnézésre indultak. Én is ballagtam hazafelé. A Líceumnál akadtunk össze. Már messzirõl integettek, menjek oda hozzájuk. Odamentem. Az idegenvezetõ magyarázott: ez a Székesegyház, ez a Líceum, ez az Érseki Palota, stb., stb. Hirtelen mozgolódás, morgás.

- Mit mondanak? - kérdezem az idegenvezetõt, mivel franciatudásom kissé hiányos volt (amit azóta sem sikerült feljavítanom).

- Nem fogod elhinni - így az idegenvezetõ. - Azt mondják, ilyen palotákat láttak õk már eleget. Mutassák meg azt, amiért idejöttek. Mutassák meg a magyarok lakóhelyét, a SÁTRAKAT.

Nem mástól hallottam. Én magam voltam szem- és fültanúja.

Szûklátókörûség volna a nyugati civilizációt bírálni vagy pálcát törni fölötte. De a vállveregetõ, lenézõ, sõt lesajnáló véleményekre az ember felkapja a fejét:

- Nem vagyunk barbárok! Igenis vannak területek, ahol nemcsak egyenrangúak vagyunk, de még meg is elõzzük Európát!

Például a boszorkányok. Ne tessék mosolyogni! Súlyos dolog ez, mert a középkorban tízezrével pusztultak máglyán a legszörnyûbb kínok között. Gondoljuk csak el: egy szerencsétlen lányt vagy asszonyt (érdekes, többnyire nõi boszorkányok voltak) valami primitív, mondvacsinált váddal (pl. megrontja a tehenüket) boszorkánynak nyilvánítanak, megkötözik, máglyára állítják és a szerencsétlen ÉLVE, ELEVENEN megég. Borzalmas szenvedés lehetett. Tûzhalál. És ezt az emberek nézték. Ez a dolog másik fele. Egy embertársuk õrjöng, üvölt a szenvedéstõl, kíntól, húsa ég... Mindez azért, mert azt mondták rá: boszorkány.

1330. Ez az a dátum, amikor tervszerû és kegyetlen üldözésük elkezdõdött. Másfél évszázaddal késõbb, 1484-ben VIII. Ince pápa kiadja a SUMMIS DESIDERANTES AFFECTIS Bulláját, amely szabályszerû keresztes hadjáratot indít a boszorkányok ellen. Érdekes megjegyezni, hogy a protestantizmus se nem gátolta, sem nem enyhítette az üldözéseket.

Ez volt a helyzet a civilizált nyugaton.

Mi volt a helyzet nálunk, a "barbár" Magyarországon?

Minden pogány nép, így a magyar is hitt a jó és gonosz szellemekben, démonokban. Voltak sámánjaik, akik hitük szerint kapcsolatban álltak ezekkel a szellemekkel. Jött a kereszténység. 180 fokos fordulat. Nem volt az olyan egyszerû dolog. Kezdetben, de még késõbb is (halkan mondom: itt-ott még ma is) reminiszcenciákban fel-felbukkan erõsebb-gyengébb pogánykori hiedelem, beidegzés. A keresztény vallásban a mindenek fölött álló Isten mellett ott van az ördög. Ezt az ördögöt a néphit Sátánnak nevezi, akinek szolgálatába állnak a boszorkányok.

A Szent István korabeli büntetõjog két csoportját ismeri a boszorkányságnak. Az egyik a MALEFICUS-ok, a másik a STRYGÁ-k. Maleficus, latin szó. Fordítása: gonosztevõ. Stryga: boszorkány. Én a maleficus- t nem is sorolnám a boszorkányok közé. Szent István a gonosztevõket szigorúan büntette. Érdekes módon a boszorkányokkal szemben elnézõbb volt. Ezeket csak akkor adta bírói kézre, ha nem hallgattak a jó szóra.

LEX TARCALIENSIS.

1110-ben Tarcalon országgyûlés volt. Ezen Könyves Kálmán kimondta: DE STRYGIS VERO QUAE NON SUNT, NULLA QUESTIO FIAT: A BOSZORKÁNYOKRÓL, AKIK NINCSENEK, SEMMI EMLÍTÉS NE ESSÉK!

Tetszenek érteni: AKIK NINCSENEK. 1110. Az úgynevezett sötét középkorban egy fény. Egy reflektor.

Ahogy így elgondolkozom, belémhasít a felismerés, hogy amíg Könyves Kálmán király 1110-ben azt mondta ki, hogy boszorkányok NINCSENEK, addig az 1484-es pápai bulla KEZDETE egy nagy boszorkányüldözésnek.

Kérdezem: hol érvényesült a humanitás, az emberiesség, az emberhez méltó erkölcsi magatartás, amire annyit hivatkoznak?

(Folytatjuk)

Errata

1997/4. számunk 43. oldalán helyesen: "Ezeket a könyveket a szabadulók eleinte magukkal vihették, de késõbb nem engedték ki, mert a könyvekben megjelölt betûk összeolvasásával a rabok meg nem engedett, titkos információkat küldtek ki a táborból."

A hibákért elnézést kérünk a Kedves Olvasóktól és a szerzõtõl.

Mint tudjuk, a Tízparancsolat nem tartozik ma a legnépszerûbb olvasmányok közé, s hogy épp ezért sokan betartani se szeretik. Az alábbiakban közétesszük egy modern változatát, mely kifejezetten a mai ember számára íródott. Nem mintha olyasmit tartalmazna, ami ne lenne kiolvasható az ószövetségi idõk nagyszerû írásából, de tekintetbe veszi a modernkori ember idõnkénti értetlenségét vagy ellenkezését egy olyan szigorú erkölcsi renddel szemben, melyet ma már kezdenek elavultnak hinni. Talán ez a fajta interpretáció közelebb áll az anyagias felfogású ember világához, s könnyebben érthetõvé teszi mindazt, amit a vallásos oktatás nem felejt el megtanítani a kisgyermekeknek sem. (A szerk)

I. Tiszteld és szeresd a választópolgárt, akinek jelenlegi pozíciódat köszönheted, hogy hosszú életu lehess hivatalodban! Ne felejtsd el, hogy o nemcsak megválaszthat, hanem le is válthat, tetszése szerint visszahívhat téged. A világon semmi nem tart örökké, így a te dicsoséged sem.

II. Ne bálványozd magadat és ne higgy a hízelgo szavaknak, melyek többnyire érdekbol hangzanak el! Ha csak magadnak és egy szuk körnek vagy fontos, mások hátat fordítanak neked, és a következo választások idején bajban leszel. Néha állj egy tükör elé és a ráncaidon kívül vedd észre a fogyatékosságaidat is! Ne feledd, hogy mások inkább csak ez utóbbiakat hajlamosak meglátni!

III. Légy muvelt, intelligens és szórakoztató! Ne ágálj, mint egy hordószónok, és soha ne ordíts a választóiddal! Ok nem süketek, legfeljebb te kezdesz nagyot hallani. Az emberek soha nem bocsátják meg neked, ha ostobának nézed oket. Viszonozni fogják az érzelmeidet és ez ártani fog a renomédnak.

IV. Ne szipolyozd a népet! A diktátorok ugyan uralkodhatnak sokáig is, de ok olyannyira gyulöletesek az emberek szemében, hogy végül már ki se tehetik a lábukat közéjük, életük nagy részét pedig örökös rettegésben töltik. Hagyj élni másokat is, elvégre ok tartanak el téged! A túl nagy vagyont végül még a barátaid és rokonaid is megirigylik. Akkor pedig kik lesznek a szövetségeseid?

V. Ne légy korrupt! Ne maffiázz, ne lopkodj és ne fogadj el csúszópénzeket, valamint "baráti segítségeket"! Aki meg akar vásárolni téged, az irányítani is akar. Ha nem vagy független, elveszted önállóságodat, és már csak báb lehetsz a mások kezében. A dolgokat nem te irányítod, népednek ártasz, családodra pedig akkora szégyent hozol, hogy arra évszázadok után is emlékezhetnek. Ezt szeretnéd?

VI. Légy toleráns! Soha ne gyulölködj, mert az csakis testvérháborúhoz vezethet. Egyik faj sem magasabb rendu a másiknál, tehát el kell ismerned a mások jogait is. Csak olyan egyezményben végy részt, mely nem sérti mások jogait! Ne feledd, hogy mindennemu fajgyulölet ártalmas és visszataszító, beleértve a magyarellenességet is!

VII. Ne akarj másokat letaposni! A szerencse forgandó, és ha másoknak ártottál, akkor a következo fordulóban téged fognak eltaposni. A jószándék hiánya a politikában mindig végzetes. A "falni vagy felfalatni" elvet hagyd meg a vadállatoknak!

VIII. Tiszteld az anyaságot és a tisztességben megoszült fejeket! Az öregség , az anyaság és a gyermekség egyfajta elesett állapot, mindig rászorul valakinek a segítségére, támogatására. Ha elmulasztod a segítségnyújtást, buneid akkorák, hogy azok egyenesen az emberiség ellen irányulnak. Mellesleg a fiatalasszony és a nyugdíjas is választópolgár, a gyermekek pedig elobb-utóbb azok lesznek. Ha megsérted oket, ellened fognak szavazni, amint megtehetik.

IX. Ne élj botrányosan! Magánéleted részleteivel ne szórakoztasd és ne háborítsd fel az embereket! A kiegyensúlyozott politika rendet és fegyelmet kíván. Ezt eloször önmagadtól követeld meg, csak utána légy szigorú másokhoz!

X. Ne törj hegemóniára, és soha ne törj a mások életére! Az embertársad élete és életlehetosége épp olyan fontos, mint a tiéd. Ne vitasd ezt el tole, és soha ne higgy azoknak, akik meg akarnak gyozni téged egy nép bunösségérol, elvetemültségérol, alábbvalóságáról! Mindig az a bunös, elvetemült és alábbvaló, aki ilyesmit beszél. A békés élet mindnyájunk közös igénye, és alapveto jogaink közé tartozik. Ha képtelen vagy békés és tisztességes egyezségeket kötni másokkal és azokat betartani, valamint betartatni a magad területén, nem vagy alkalmas a politikai pályára. Akár háborgó, akár nyugodt lélekkel, de mondj le, és engedd, hogy mások ezt helyetted tökéletesebben csinálhassák! Ha belátod hibádat, meg fogják bocsátani neked, és végül szimpatizálnak majd veled.

Kárpáthy

Börtönélet 1957-58 (részlet)

A szabadulás

Ha valakinek kitûzték a másodfokú tárgyalást, az egész tábor izgult társukért, szabadulásáért vagy büntetése enyhítéséért. A nyári hónapok alatt 40-50 fõvel kopott a létszám, pótlásukra nem jöttek új elítéltek. Az elsõ egyetemista szabaduló Béni volt, a tapolcai közgazdász hallgató, aki már beszélõjén nagyon kedvezõ híreket kapott ügyvédjétõl, és biztosra vette a Legfelsõbb Bíróság szabadító ítéletét. Béni már egy héttel a tárgyalás elõtt lázban égett, és állandóan Erikájáról áradozott, aki a legutóbbi beszélõjén úgy csókolta meg õt, hogy azóta csak lángoló szerelemben égett, sóhajtozott és vágyakozott. Mikor visszajött a tárgyalásról szabadulni, mindenkit biztosított a hatalom megváltozott magatartásáról, vagyis hogy a másodfokon mindenki szabadul mostanában. Ha nem is volt igaz, a rabok reménykedõn hallgatták. Könnyezve búcsúzott barátaitól, de lelke már rég nem volt a táborban. Szeptember elején a diák és vádlottársa is megkapták a börtönparancsnokságon keresztül az elõállítási parancsot a Legfelsõbb Bíróságra. Az indulás elõtti napon már nem vonultak ki, "rendbehozták" õket: friss hajvágás (már megnõtt valamelyest), bajuszeltávolítás, új csíkos rabruha, új bakancsok tették "tárgyaláskésszé" az elítéltet. Az utazás idejére szigorú eligazítást kaptak. Már fél ötkor indultak a vonathoz egy-egy kezüket összebilincselve, lovas kocsin, egy kimenõbe öltözött, százkilós tizedessel. A megállóban vártak húsz percet, más utas itt nem készült felszállni. A vonatra az õr elõtt szálltak fel, egy fapados nagy kabinban, az ablak mellett csináltak nekik helyet az õrrel szemközt. Izgultak mindketten. Egy év kilenc hónapja most voltak elõször a "civil" életben, szabad emberek között. Keresték az emberek szemét a csaknem zsúfolt vonaton, várták az együttérzõ pillantásokat, de csalódniuk kellett. Teljes közömbösséget éreztek, hidegen, minden látható reakció nélkül vették tudomásul a megbilincseltek jelenlétét. Csak néhány kisgyerek csodálkozó tekintete kísérte õket, majd szüleiktõl kérdéseikre választ kapva, csak ritkán néztek rájuk, mintha az is tiltott lenne.

Nem beszélgettek, zötyögték végig az utat szótlanul. Az õr sem szólt, láthatóan nem elõször járta az utat rabokkal, a kalauzt is ismerte. A Nyugatiba érkeztek és egy rabszállító várta õket, azzal utaztak a Legfelsõbb Bíróságra. A tárgyalóterembe menet már látták övéiket. A diák apja és húga szaladt a megbilincseltekhez. Együtt mentek a nagyterem elé, ahol már várta õket három bilincselt és két, már szabadlábon lévõ társuk. Boldogan, könnyezve borultak össze a barátok, az egykori diákparlament-vezetõk. A tárgyalóban telt ház volt, nem nagyon értették a nagy tömeg jelenlétét.

A tárgyalás kezdetén Szénási, a legfõbb ügyész visszavonta korábbi fellebbezését az ítéletek súlyosbítására, az ügyvédek, köztük a nagyon nagy pénzért megbízott Olti, (Rákosi egykor ügyeletes halálosztó fõbírója) fenntartották fellebbezésüket, a bíróság visszavonult, majd kihirdette és hosszasan indokolta az új ítéletet. A diák büntetését mérsékelték egy évre, s azonnal szabadlábra helyezték. Maradt ugyan hét hónap "többletrabsága", de ki törõdött ezzel. Az indoklást sem igazán hallgatta, csak örült bilincstelen kezének. Gyuszi is szabad lett. A végén a teljes rokonság, ismerõsök és ismeretlenek csókolgatták a fiúkat. Még a smasszer is megkönnyebbültnek látszott.

A vonaton vissza már bilincs nélkül, de még csíkosban utaztak, néha beszélgetve, hosszan elhallgatva és nehezen felfogva a szabadulás tényét és következményeit. Az utasok közönye mit sem változott, pedig a visszaút rabpárosa már bilincstelen volt és habzsolva olvastak, mert az utazásra már kaptak rokonoktól egy csomag újságot és képeslapot. Estére visszaérkeztek a táborba. Másnapra ígérték szabadításukat.

***

Elbúcsúzott a sok igaz baráttól, ígéreteket adva és kapva arra, hogy a civil életben megkeresik egymást. Vállalt néhány fontos üzenetadást is, meg jó néhány rejtjeles információ-közvetítést a kiengedett saját levelekben. Könyveit elhozhatta, zsákját a gyomorbajosan keserû, szikár õrmester lökte elé kelletlenül: "Na, itt a cókmókja, vigye!" A 19 hónapja naftalinnal kezelt ruhái bûzlöttek, de rövid szellõztetés után már felvette, civil lett. Könyvei nagy részét emlékül hagyta, csak három kedves kötetét rakta a batyuba. Barátjával együtt az irodán "leszámolt" a börtönnel, átvette a szabaduló levelet és a munkával keresett pénzét. Kivitték õket az esti gyorshoz, telt a jegy árára a nagy keresetbõl, s Pestig nagyon kényelmesen utaztak. Elváltak útjaik, Gyuszi maradt Pesten, a diák utazott még az éjjel tovább haza Egerbe és hajnalban negyed ötkor zörgette fel édesanyját, aki zokogva ölelte karjaiba az anyai szívnek oly sok gondot és szorongást okozó, hazatérõ fiát.

***

A korhányi "fõiskola" szemináriumai és közössége életreszóló, meghatározó hatású, kitörölhetetlen élmény lett. Ma már egymástól távol élnek (vagy már nem is élnek) az egykori társak, nem is találkoznak egymással, legfeljebb alkalomszerûen. Talán az egész egy távoli emléknek látszik, de mégis sokkal több. Az ott együttgörnyedõ rabtársak kaptak egy olyan varázsbatyut, melybe belenyúlva, - ha nyomasztja valami õket az életben, - mindig találnak valami gondolatot, útmutatást, talán bölcsességet az optimális megoldásra. Ott a politikai foglyok tanulták az értelmét annak, amit a forradalomban tettek és készültek arra, amit majd tenniük kell.

Mûvek és mûvészek a Siroki Alkotótáborból

Festõi környezet, lelkes alkotógárda, az eredmény: alkotások sorozata, melyekbõl októberben az MMK galériájában válogatást láthattunk. Az alkotótábor gondolata 1990-ben fogant meg néhány szakmaszeretettõl, alkotóvágytól vezérelt rajztanár fejében, akik elhatározták, hogy együtt dolgozva a közös alkotómunkának szánnak néhány napot a szünidõbõl. Sirokot választották a tíz napos együttlétre, mivel a táj szépsége valóban ihletet adó. Az omladozó várromok, a Tarna-völgy, a falusi kis utcák, udvarok rejtett zugai kimeríthetetlen témát kínálnak a fürkészõ, értõ szemeknek, rajzolni vágyó kezeknek. Hét éve mûködik az alkotótábor és híre túlnõtt a megye határain. Az ország távolabbi vidékeirõl is érkeznek új jelentkezõk, akik között vannak diákok, fõiskolai hallgatók és egyéb más foglalkozásúak. Egyikük így fogalmazta meg, hogy mit jelent az alkotótábor számára:

"Az évek során igazi alkotóközösséggé váltunk. Az itt dolgozó törzstagok munkáiban felfedezhetõ a táj adta témaválasztáson túl egyféle közös vonás, amely az állandó korrekciónak, beszélgetéseknek a képi megnyilvánulása. Ugyanakkor mindenki kialakította a saját stílusát, amely csak õrá jellemzõ, senki mással össze nem téveszthetõ. Munkáinkban nyomon követhetõ a fejlõdés, a magasabb szint iránti igény és törekvés. Az õszinte kritika itt mindenkinek becsületbeli ügye, és elengedhetetlenül szükséges a további alkotómunkájához. Ebben a közösségben kaptuk meg a szobrászat, festészet és grafika terén az indíttatást, segítséget a buktatókon át a folytatáshoz."

Az MMK-ban kiállított mûvek csak egy töredékét képezik a közös nyári ihletettség termésének. Széles palettát ölel fel az alkotókészség megnyilatkozása, hiszen rézkarc, kisplasztika, tusrajz, olajfestmény és akvarell egyaránt képviselve van. A siroki illetõségû Borics Józsefet tarthatnánk a legtermékenyebb alkotónak, hiszen több önálló kiállításon is bemutatkozott már. A környezõ táj szépségeinek avatott tolmácsolója. Finom mívû rézkarcai a siroki várról vagy a Tisza-partról emlékezetessé tették. Napsugaras nyarat idézett "A napraforgók" c. olajfestménye.

A táborvezetõ Czipóné Balczár Magdolna romantikus stílusú nõi portréi kimagaslóak. Általában kevesen vállalkoznak portréfestésre a mûvészek közül, különleges nehézsége miatt. Czipóné a nõi lélek szépségeinek ábrázolását valósítja meg, nosztalgikusan, költõien szépek nõalakjai. Tájképei, pl. a "Téli erdõ", "Patakpart télen" az impresszionizmus jegyében fogantak.

Szürrealista, avantgarde alkotásokkal is találkozhattunk, ebbõl az irányvonalból különösen tetszett Balogh Kálmán: "Elemek, erõvonalak" c. sorozata. Telt sárgái, világító színei a mélyben dúló misztikus harcot, az elemek, erõvonalak küzdelmét, egymásra hatását hivatottak kifejezni. Képei minták voltak a múltban gyökerezõ akvarell-technika újszerû alkalmazására.

Meglepett Horváth Anikó ágas-bogas fakorona ábrázolása, mely három mûvén is végigvonuló téma volt. Finom rajzolatú, terebélyes fa-Matuzsálemei reinkarnációs élményeket sejtetnek, pl. "Az elõzõ életem" címû, vegyes technikával készült mûve. Sajátos jelképrendszerrel dolgozik és bizonyára egyéni, meditatív élményei produktumának tekinthetõ az "Önarckép", mely egyedülálló, magányos fát ábrázol, szerteágazó, gazdag ágrendszerrel. Önmagukért beszélnek és megszólítanak ábrázolásai.

Élményszámba ment dr. Szõkéné Mata Magdolna csodálatos, õszi színeket ábrázoló két akvarellje. Virágcsendéletei szép színeikkel az olajfestészetben újszerû elmosott, akvarelles technika alkalmazásával tûntek ki. A festmények mellett kisplasztikák is születtek. Pálffy Katalin a könnyen faragható siroki tufakõbõl faragta ki szobrait. Különlegesen szép Zsámbok Péter száguldó lovat ábrázoló bronz szobra.

Kíváncsian várjuk jövõre is a siroki alkotótábor résztvevõinek kiállítását. Õk azok, akik szeretnek együtt lenni, együtt dolgozni. Rajzolnak, festenek, mintáznak, faragnak, tanulnak és tanítanak. Kiállítanak, díjakat kapnak és egyre magasabb mércével mérik önmagukat.

Hagyományteremtõ szándék? Hirtelen jött ötlet? Tehetséges fiatalok és potenciális vevõik összehozása? Végülis mindegy, mi volt az eredeti szándék, ha a találkozás megtörtént. Általában ez hiányzik a jó kezdéshez a fiatal mûvészek esetében. Míg fiatalok és ismeretlenek, nem veszik észre õket a késõbbi kalaplengetõk sem. Mire érett mûvészekké lehetnének, nem biztos, hogy vállalják e pálya rögös útjait. Gyakran a tehetséges, ámde túlérzékeny fiatalok adják fel. Ez pedig egyaránt veszteség a kallódó embernek és a társadalomnak egyaránt.

Harmincöt mûvészpalánta mutatkozott be a november 5-i kiállításon az Eszterházy Károly Tanárképzõ Fõiskola I. emeleti dísztermének elõterében. Kezdõk és haladók, az EKTF rajz-rajz és vizuális kommunikáció szakos hallgatói. Bizonytalan kísérletek és erõteljes mondanivalók, érett vagy kevésbé érett munkák, melyeknek alkotójában viszont egyaránt munkált a vágy: megmutatni, mit tanultak eddig, s hogy némi bátorítás és lehetõség elegendõ a következõ lépések megtételéhez.

Az állófogadások általában népesebb közönséget vonzanak, mint a "szimpla események". Ezúttal se volt ez másként. A díszteremben adott koncert sikeréhez minden adva volt, ami kell: felkészült zenészek, közönség, fûtött terem. Csak egy dolog hiányzott, de az nagyon: az elõadók és egymás iránti figyelem és tisztelet. A koncert alatt ugyanis egyre emelkedettebb hangulatra valló zajok szûrõdtek be a koncertterembe, néha már-már elnyomva a zenét, és egy ismeretlen eredetû csattogás, az viszont termen belül. Végül a kinti jókedv a benti közönségre is átragadt, és elõbb halkan suttogni kezdtek, majd egyre hangosabban beszélgetve ügyet sem vetettek az egyébként kitûnõen zenélõ muzsikusokra. Nem mindenki, de épp elegendõen ahhoz, hogy az érzékeny mûvészlelkeket sokkolják és életre szólóan befolyásolják általa.

A koncert mûsorán klasszikus és modern mûvek egyaránt szerepeltek A Fõiskola kamarazenekara, mely különös módon csak lányokból állt, Vivaldi, Mozart, Haydn, Delibes, Weiner, Anderson és Joplin mûveket adott elõ Gulyásné Székely Éva vezényletével. Rokokó báj és modern humor egyaránt közel áll hozzájuk. A kezdeti, félénkebb elõadást felváltotta a lendületes, oldottabb zenélés, mely szép sikert aratott. Almássy Zsóka Brahms-dalokat adott elõ Gábos Judit zongorakíséretével. Intelligens, mûvelt, érett zenészeket hallhattunk a közönség számára talán kissé hosszúra nyúlt koncerten, melynek meglepetés-száma a La Giralda együttes fellépése volt. Két fiatalember, Kiszty Roland és Kis Róbert adott elõ egy különös zenei keveréknek mondható muzsikát, melynek kiváló értõi és elõadói mindketten. Latin zene szolgáltatja az alapot, melyet free-jazz elemek modernizálnak. A hatás rendkívüli. Improvizáció és hagyományos dallamok, abban a vérpezsdítõ elõadásban, mely a latin-amerikai zene sajátja.

Tehetséges fiatalok mutatkoztak be a díszterem falain kívül és belül. Az élmény, melyet az emberi "aláfestéssel" sikeresen "megvariáltak", jóval teljesebb lehetett volna, ha a fent említett körülmények meg nem zavarják. Az aukciót mint kezdeményezést mindenképpen támogatnia kell a város polgárságának. De hogy ekkora hangzavarban kelljen mindennek megesnie, Hölgyeim és Uraim...