"Ki a matyó, mi a matyó?"

Mezõkövesd lakóit a szomszédos Szentistván és Tard népével nevezik "matyók"-nak. Színes népviseletükkel, híres népmûvészetükkel, hagyományokba zárt életükkel különleges néprajzi egységet alkottak - bizonyos vonatkozásban - alkotnak még ma is a környezõ falvak között.

Nevük a Mátyás névbõl származik, a közeli protestáns falvak népe - megkülönböztetésül - nevezte a katolikus vallású lakosokat matyóknak.

Országos hírnevét Mezõkövesd színes népviseletével, s szabadrajzú hímzéseivel szerezte. Kezdetben a lepedõvégeket hímezték, az egyszerû vászonhímzések piros-kék fénytelen fonállal készültek. Késõbb áttértek a többszínû fonal használatára. Hímzéssel díszítették a legénying lobogós ujját, majd a "surc"-nak nevezett, keskeny nõi vagy férfi kötény alját. A szabályos cipés-madaras motívumok után az egészen más jellegû matyó rózsás lepedõvégek következtek. A szûcshímzés motívumai, színei döntõen hatottak a matyó díszítõmûvészet kialakulására.

Ezeket a formagazdag, pompázatos színharmóniákban tündöklõ hímzéseket "író" /rajzoló/ asszonyok ösztönös mûvészi érzékkel stilizálták és rajzolták le. A mezei, kerti virágokat: rózsákat, tulipánokat, csillagokat közvetlenül vitték át ironjukkal házi vászonra és különbözõ alapanyagokra, ruhafélékre.

A színes matyó hímzés virágkora az 1860-as, 70-es évektõl kezdõdik. Ebben a korban lesz általános a falusi házakban a parádésszoba, díszes berendezéssel, festett bútorokkal, falra aggatott mázas tányérokkal, cserépkancsókkal, tálakkal, magasra vetett díszággyal. A gazdasági, politikai, kulturális hatások mind elõsegítették, hogy önálló és független, erõteljes népmûvészet bontakozhasson ki. 1948. után az önálló paraszti gazdálkodás felszámolása és a lakosság iparba való kényszerítése miatt már csak szórványosan jelenik meg.

Napjainkban a népviselet pompájában például a felújított, korhû matyó lakodalom szereplõin gyönyörködhetünk. Matyókból szervezett ötven tagú népi együttes mutatja be a hagyományokat ma is híven megõrzõ lakodalmat, hiteles forrásmunkák alapján. Táncokban, dalokban megelevenednek az õsi népszokás megható, jellemzõ eseményei, s a lakodalom befejeztével a vendégsereg a matyó szereplõkkel együtt ünnepi vacsorán vesz részt.

"Jó életem volt, mert mindég virágok közt voltam" - mondotta Kisjankó Bori, ez a törékeny, mindig mosolygó "íróasszony", aki csodákat és meséket álmodott, s rajzolta õket halála napjáig. A matyó népmûvészet királyasszonya volt, aki valóban iskolát teremtett és súlyos, szép örökséget hagyott utódaira. A ki nem nyilatkoztatott végrendelet ott maradt mûveiben, s szigorú munkaerkölcse emlékében.

Hogy az utódok jól sáfárkodtak, sáfárkodnak a rájuk hagyott kincsekkel, tanú rá a /nagy elõdrõl elnevezett és egyre ismétlõdõ/ hímzõpályázat, értékes, díjazott munkadarabjaival.

A matyó népélet lelkes kutatója, Istvánffy Gyula leírta a matyó lakás berendezését, s használati tárgyait: a tálast, a fogast, a fa-lóczát, a tornyos nyoszolyát, almáriomot, bölcsõt, tulipános ládát..."

A hajdani matyó hímzés utóéletének mintájára - szerencsére megvan a matyó lakásberendezés modern változata is: Kovács Andrásnak és fiának /mindketten a népmûvészet mesterei/ a festett matyó bútorai ma már nemcsak hazánkban népszerûek és kedveltek, de keresettek és eljutottak külországokba is.

Elõzõ oldal