[ A történelem | A település kialakulása | A református templom ]
[ A De la Motte-kastély | A Gallasy-kastély | Népi építkezések | Síkfõkút ]

[ Noszvaji Honlap ]


A történelem

[Lap teteje]

     A Bükk hegységben, annak déli lejtõjén és Noszvaj környékén feltárt õskori leletek (a subalyuki, istállóskõi és más barlangok) bizonyítják az ember korai megjelenését és huzamosabb tartózkodását ezen a területen.

     Az 1932-ben Cserépfalu határában, a subalyuki barlangban találták meg az õsember szerszámait, tüzelési helyeit, az elejtett állatok csontjait és feltártak egy sírt, amelybõl egy nõ és egy hároméves gyermek maradványai kerültek elõ. A leletanyagok alapján megállapítható volt, az õsember 35-37 000 évvel ezelõtt tartózkodhatott ezen a területen. A barlang "vadásztanya" volt, lakói a neandervölgyi típushoz kapcsolhatók idõben és embertani szempontból.

     A Bükkben és annak lejtõin a réz-, bronz- és vaskorszakból is találunk bõségesen az ember jelenlétét bizonyító leletanyagot, mely igazolja, hogy a délrõl jövõ új és fejlett, a mezõgazdaságot is magába foglaló mûveltség nyomai ezen a környéken is megtalálhatók. A falu határában is láthatók kaptárkövek, amelyeknek érdekes alakján túl rendeltetését és célját még a mai napig is vitatják. Az Eged-hegy déli oldalában feltárt és gazdag leletanyagot adó szkíta temetõ is bizonyság arra, hogy Noszvaj és környéke már a távoli múltban is a különbözõ népek és korok települése volt. A Várhegyen lévõ földvár ásatásakor talált cserépedény-töredékek és egyéb használati tárgyak korát a XIII. századra teszik a kutatók, de majdnem bizonyosnak látszik a földvár korábbi létezése.

A település kialakulása, története

[Lap teteje]

     A településrõl hiteles, okleveles forrást 1248-ból, IV. Béla király idejébõl ismerünk legkorábban. Az abban megjelölt idõpont nem a település kialakulásának vagy birtokba adásának ideje, hanem annak IV. Béla által való megerõsítését bizonyítja. Ez az okirat Noszvajra vonatkozóan csak az egri püspökség birtokos jogát bizonyítja, vagyis azt, hogy a falu 1248-ban villa episcopalis (püspöki falu).

     A kutatások szerint a honfoglalás idején ezen a környéken szláv települési foltok voltak, a falu neve Neznay, Noznay is szláv személynévvel azonosítható, tehát a település Árpád-korabeli.

     Noszvaj a honfoglalást követõen nem törzsi, illetve nemzetségi, hanem fejedelmi, majd királyi birtok lehetett, majd azt követõen adományozás folytán a püspöké lett.

     Noszvaj - bár területileg, közigazgatásilag 1948-ig Borsod megyéhez tartozott - birtokjogi és minden más egyéb kapcsolatait tekintve egészen a XVI. század második feléig, pontosabban a török hódoltság kezdetéig az egri püspökséghez, majd a felsõtárkányi karthauzi szerzetesekhez kötötték. Egyes források szerint 1275-ben az Egerbe és környékére telepített vallonok (olaszok) Noszvajon is megjelentek. A falutól délkeletre lévõ terület még ma is az Olaszilápa elnevezést viseli.

     Az 1332-1333 körül Nagy Lajos által betelepített, francia eredetû karthauzi barátok Eger környékén is megjelentek és Felsõtárkánytól északra, a Barát-völgyben szerzetesrendi kolostort és a Boldogságos Szûz tiszteletére egyházat alapítottak. Az esemény azért jelentõs Noszvaj számára, mert 1430-1433 körül az akkori egri püspök, Rozgonyi Péter birtokcserét bonyolított le a karthauziakkal, amely szerint Noszvaj és Bükkzsérc falukért elcserélte az akkori Al- és Feltárkányt a szerzetesekkel.

     Az 1552-es egri vár elleni ostromot megelõzõen a török a város környéki falvakat, köztük Noszvajt, a karthauzi kolostort is feldúlta és felégette, a szerzeteseket pedig elûzte a kolostorukból.

     Az egri vár hõsies megvédése és a török szégyenteljes elvonulása után I. Ferdinánd a várvédõ Füghedy János birtokába adta Noszvajt. A Füghedyek nemcsak birtokosai a területnek, hanem itt is laktak. Egyes feltételezések szerint a mai kastély területén a Füghedyek létesítettek elõször kúriát, amelyet élõ sövénnyel vettek körül.

     Egy 1564-ben keltezett okirat több fontos és jelentõs tényrõl tudósít: nevezetesen, hogy a török által Noszvajról elûzött karthauzi barátok helyébe birtokosként egy szabad nemes úr, Füghedy János, az egri vár egykori vitéz kapitánya lépett. Egy másik adat arról tudósít, hogy 1564-ben Pozsgai Márton a prédikátor, ami azt is jelenti, hogy ebben az idõben Noszvajon már kálvinista egyház van. Továbbá név szerinti tájékoztatást ad a falu akkori vezetõirõl, "hitesekrõl". De az sem lényegtelen, hogy az okiratban szereplõ nevekbõl kettõt: Petrus és Szepesi családokat még ma is megtaláljuk Noszvajon.

     1648-ban Füghedy Mihály utód nélküli halálával a birtokrészbe Hanvay Ferencet iktatták be. Az új birtokos jelentõs vagyonnal rendelkezett Gömör, Kishont, Nógrád, Heves megyékben, egy ideig hevesi alispán is volt. A hódoltsági területen lévõ noszvaji birtoka csak egy volt a sok közül, nem volt túl jelentõs a számára. 1661-ben tett végrendeletében fiatal feleségére, Mocsáry Juditra hagyta.

     A Noszvaj birtokosává vált Judit 1676 körül feleségül ment báró Bossányi Miklóshoz, õk lettek Noszvaj egyedüli birtokosai.

     Az 1680-as években egy gazdag török borkereskedõ fia a szultáni kincstártól örökáron megvette Almagyart és Noszvajt. Eger megvívása után a városban maradt, megkeresztelkedett és felvette a Noszvaji Ferenc nevet. Utód nélküli halálával az egri házát és vagyonát a minorita rendre hagyományozta.

     Az egri vár köré vont katonai, gazdasági blokád (1686) megtette hatását, 1687. december 17-én a kiéheztetett törökök a szabad elvonulás reményében feladták a várat, megszûnt a hódoltsági állapot.

     A faluba visszatérõket siralmas állapot fogadta, a házak romosak, a földet elborította a gaz, mindenütt a romlás és enyészet uralkodott. A haza- és újratelepítést segítõ különbözõ engedmények és támogatások mellett is évekre, a legnagyobb erõfeszítésre, kitartásra, összefogásra volt szükség, hogy a borzalmas állapotban lévõ falu házait lakhatóvá, határát újra termõvé tegyék.

     Az adómentesség önmagában még nem állította volna talpra a lepusztult, tönkrement falut. Építõanyag, vetõmag, állatállomány is kellett a jórészt batyuval érkezõknek. Ebben és még sok más gondjában, bajában Bossányi báró volt segítségére a falu népének. Ennek tudható be, hogy a szájhagyomány még ma is hálával emlegeti õt és leányát, Krisztinát, aki késõbb is szinte anyáskodva segítette a mindenféle tekintetben magáénak vallott falut és annak népét. A jelentõs segítség és támogatás ellenére is csak sok év múltán érte el, hogy körülbelül 10 110 család települjön le.

     Az 1700-as évek elején már Bossányi Krisztina és elsõ férje, Szemere György Noszvaj birtokosai. A házaspár bõséges gyermekáldása a XVIII. század második felére jelentõsen megváltoztatta a falu birtokosainak számát és birtokaik nagyságát. Az addig hosszú idõn keresztül egységes noszvaji birtokot elõször 5, majd 15 részre darabolták. A birtokosok között találjuk a Szemere, Szentpétery, Ottlik, Nikházy, Barczay családokat, valamint ezek utódait, a Szepessy, Szerencsy, Ragály, Fáy, Patay, Darvas, Plathy, Beniczky és Bónis családokat.

     A birtokosok számának növekedésével egy idõben kezdtek kialakulni a templom körüli szerényebb és díszesebb kúriák, telkes házak. Ezek közül említésre méltó a volt Beniczky-féle kúria, de épültek díszes kastélyok is, amelyek még ma is állnak.

     A XVIII. század derekán bekövetkezett birtokosztás mindenféle tekintetben hátrányos és káros volt a község és lakosai számára. A falunak sok gazdája volt, a valóságban egy sem. Errõl így fogalmazott naplójában a falu egykori bírája, Szabó Péter: "A hatalmával visszaélõ sok kegyetlen úr keze alatt keserves volt a szegény noszvaji paraszt élete. "

     1770-ben noszvaji ekés gazdák, házas és házatlan gyalogszeresek a kilenc kérdõpontra úgy nyilatkoztak, hogy földesuraik 1766-ban szerzõdésben szabályozták úrbérterheiket. E szerint a robotot, a dézsmát, a malomárendát, a háztaksát és terményajándékot együttesen 525 forinton válthatják meg. A gyalogok kapával, valamint nyári arató- és cséplõmunkával keresik a kenyerüket, vagy pedig kapával helyben és az egri szõlõhegyen.

     Az 1771. évi úrbérrendezés során a falu határát másodosztályúnak minõsítették és 30 kishold szántót, meg 10 hold kaszás rétet adtak minden egész telekhez. A jobbágybirtoknak, legelõnek a majorsági birtoktól való elkülönítése és tagosítása 1863-ban kötött egyezség szerint ment végbe.

     1782-ben újabb családok kerültek a noszvaji birtokosok sorába: báró Vécsey Anna, a néhai Almásy Antal özvegye, aki 1775-tõl gróf de la Motte Antal császári ezredes felesége. Az asszony báró Szepessy Sámuel birtokrészét az újonnan épült, de még be nem fejezett kastéllyal együtt megvásárolta 11 ezer forintért. A kastély és a birtok adásvételi szerzõdésének érdekessége, hogy az abban szereplõ minden ingót és ingatlant az öt kiskorú Almásy gyerek kizárólagos vagyonaként, örökségeként kell tekinteni, tehát a Vécsey Anna második házasságából született de la Motte utódok az örökségbõl kizáratnak.

     Az 1790-es országgyûlés által honfiúsított francia származású de la Motte márki 1785-1786-ban is az Almásy gyerekek, név szerint János, Antal, Ferenc, Franciska és Mihály törvényes képviselõjének vallotta magát. 1798-ban viszont a legidõsebb fiú, János visszavonta a de la Motte részére adott meghatalmazást, majd két évvel késõbb, 1800-ban, a márki halálát követõen, mint elsõszülött fiú birtokba veszi jogos noszvaji örökségét.

     A legifjabb Almásy János méltó volt nagyapjához. Vagyonát, tekintélyét és birtokát rövid idõ alatt jelentõsen gyarapította. Az 1864-es tagosításkor már jórészt a család kezében volt az összes noszvaji nagybirtok.

     Steinhauser István egri lakos, császári szállító és nagykereskedõ az egész Almásy-birtokot a kastéllyal együtt megvásárolta 96 ezer forintért 1869-ben, majd késõbb hozományként Berta nevû lányának adta, aki 1878-ban feleségül ment Gallasy Gyula vezérhadbiztoshoz. Az ismeretlenségbõl hirtelen feltûnt katonatiszt vagyonához és címéhez 1890 körül nemesi rangot és címert is szerzett. Gondos, jó gazdának bizonyult a gazdaságban és közéletben is, sikeres és merész vállalkozásokba kezdett. A falutól délre lévõ és feltehetõen az Almásyak által elkezdett majorságot befejezte és feleségérõl Berta- majornak nevezte el.

     1900 körül a major mellé szép, kényelmes háromszintes kastélyt építettek, az épülettõl nem messze a Kánya és Forró patak találkozásánál lévõ szigeten, fenyvesekkel borított idillikus környezetben fürdõt és filagóriát építettek.

A református templom

[Lap teteje]

     Írásos adatokat 1333-1337-bõl ismerünk: a pápai tizedlajstrom a falut Neznay, Noznay elnevezéssel említi, melynek kis templommal bíró egyháza van. Mások szerint 1248-ban már állott egy kis román stílusú templom.

     A tatárdúlás bizonyos, hogy a templomocskát sem kímélte meg és így a XIII. század második felében javítani kellett. A helyreállítás tényét látszanak igazolni az 1928-as átépítésnél a templom körüli területen talált IV. Béla-kori pénzek.

     Az új építészeti stílus, a gótika, Noszvajon is érezteti hatását, a félkörívû szentély helyett kétboltmezõs új szentély épült ebben a modorban. Az új templomba a korábbi köveit is beépítették. Ezt az építkezést már nagy valószínûség szerint a felsõtárkányi karthauzi szerzetesek végezték.

     A zavaros politikai és háborús körülmények, a kor égetõ kérdéseinek, problémáinak megoldását sürgetõ állapotok segítették és gyorsították a kálvini vallás térhódítását. Egy okirat szerint 1564-ben a falu közös adakozásával és Füghedy János birtokos támogatásával a templomon kijavították a török pusztítás okozta károkat és új héjazatot kapott a templom, amelyben már a kálvinista vallás szerint folyt az igehirdetés és istentisztelet.

     A török hódoltság viharos és nyomorúságos idõszaka nagyon megviselte a kis templomot. 1700-ban új festett rozettás mennyezettel látták el, amely 40 kazettából állott. Három évtized múlva a miskolci Asztalos Imre felújítja, felerészben virágmotívumokkal, felerészben bibliai és egyháztörténeti szimbólumokkal (pelikán, griff, hattyú, a jó és rossz viadala, a tudás fája stb.) festett kazettákkal cseréli ki. Megtaláljuk a teljes költséget viselõ úrasszony nevét: "E ház istennek hajléka, melynek hûséges dajkája báró Bossányi Krisztina. "

     Bossányi bárónõ nagyon sokszor volt istápolója az eklézsiának: 1741-ben harangot öntetett, 1759 mindenszentek havának 17-ik napján egy könyvet ajándékozott, amelybe a megkeresztelt gyermekek és házasságot kötöttek adatait jegyezték be, bár 1727-tõl már volt anyakönyv-vezetés. Ugyanebben az idõben ajándékozott a templomnak egy aranyozott ezüst kenyérosztó tálcát, amelynek szélén a családi címeren kívül az alábbi körirat látható: "nagyugróczi Bossányi Krisztina az úréból az úrnak asztalára a noszvai szent ecclésiába Anno 1759. "

     1928-ban a régi templomot lebontották és helyette egy teljesen új, hosszabbat és szélesebbet építettek. Az oldalbejárat elõterében a régi templom eredeti falszakasza megmaradt, amelyben szépen faragott gótikus nyílás látható.

A de la Motte-kastély

[Lap teteje]

     A kastély a község délnyugati peremén kõfallal bekerített 25 hold kiterjedésû parkban fekszik, homlokzatával a keleti utcafrontra támaszkodó, részben emeletes és XVI. Lajos stílusában (késõ barokk) épült. Parkjában megtalálhatók a különbözõ fakülönlegességek és díszcserjék a tiszafától az oszlopostölgyig, a különleges akáctól a liliomfáig. Parkja a korai angolkertek közé tartozik, amelyet az épület mellett és tengelyesen a kastélyra komponálva alakítottak ki. 1774-1778 között, feltehetõen Povolni János tervei szerint a Szepessy család építtette a kastélyt.

     A kastélyról elõször 1779-ben báró Szepessy Sámuel birtokainak összeírása alkalmával olvashattunk hiteles adatokat: "Noszvajon van egy újonnan épített épület, két contignátiós rezidenciális ház (kétszintes kastély), amelynek építése még nem fejezõdött be egészen, díszes és kényelmes, lakóház céljára nagyon alkalmas épület, szilárd anyagból, zsindelyes, tágas udvarok részben körülkerítve erõs fallal, ehhez csatlakozik virágos és gyümölcsös kert. "

     Az építtetõ hiteles voltát bizonyítja személyes vallomása, amelyet 1782. október 16-án tett az egri káptalan elõtt abból az alkalomból hogy elkészült kastélyát Vécsey Annának, de la Motte Antalnénak eladta, a hozzá tartozó külsõ és belsõ tartozékaival, kocsmával, malommal, mészárszékkel, legelõvel, szõlõvel, szántófölddel, tehát az összes haszonbérlettel és épületeivel 11 ezer forintért. A kastély eladásának indoka Szepessy Sámuel édesapjának halála volt, ami miatt Noszvajról Sályra költözött, a nagy költséggel emelt épületek üresen pedig ne álljanak és tönkre ne menjenek.

     Nem mellékes körülmény, hogy Szepessy Sámuel 1775-tõl nagy összegû kölcsönöket vett fel: 1778-ban a budai egyetemtõl 40 ezer forintot kapott, 1783-ban pedig már úgy eladósodott, hogy szegényjogon való perindításra kért engedélyt a megyétõl. Az adósságok egy része nyilván a kastélyépítésébõl és díszítésébõl keletkezett.

     Az épület végleges befejezése és díszítése már az új gazda idején történt, erre engednek következtetni a földszinti elõtérben látható festett lugason átködlõ versailles-i épületek is, amelybõl tán a márki nosztalgiája és honvágya is tükrözõdik.

     A keleti homlokzat elõtt, az oldalszárnyak között (cour d'honneur-ös elrendezés) pompás park áll díszlépcsõvel. Az utcától kovácsoltvas kapu választja el, a kapu egyik oszlopán az Almásyak címerét tartó unikornis (egyszarvú paripa) áll. A fõépület tengelyében háromablakos, díszes középrész látható, földszintjén szerény bejárati ajtóval, felette erkéllyel.

     A bejárati ajtó mögött a sala terrena (hûsölõ) húzódik, a lapos fiókos dongával fedett tér festése (farács, növények, ajtó stb.) lugasra emlékeztet, távolban feltûnik a versailles-i kastély perspektivikus architektúrája, emlékeztetve arra, hogy a megrendelõ francia származású volt.

     A földszinti elõtérbõl nyílik a kápolna, amelyet 1802-ben alakítottak ki, illetve rendeztek be, eredetileg a család tagjai számára, de idejárt a falu kevés számú katolikusa is.

     Az elõtérbõl elegáns kétkarú lépcsõn át az emeletre jutunk. Innen a park felé nyíló ajtó az épülettel három oldalról körülhatárolt barokk udvarra vezet.

     Az emeleti elõtér mennyezetét freskó díszíti, amely Auróra diadalmenetét ábrázolja, Kracker János Lukács mûvész festette 1778-ban. Az oldalfalakat római istenségek szoborszerû karikatúrái, gúnyképei díszítik, Venus, Apolló, Diana, Mars, Euterpe, Merkur építészeti formákba kényszerített figurái láthatók. A mûvész franciametszeteket használt elõképnek, ezek jellegzetessége volt a mitológiát kigúnyoló, racionalista felfogás.

     Az elõtérbõl a középsõ ajtón a díszterembe lépünk, amelynek mennyezetén a bor élvezetét mutató jelenetet látunk, középpontban látható maga Bacchus a sátrában, éppen italozás közben, körbe-körbe bakkecskével huzakodó, borosamforát felborító puttók, majd Noé lerészegedése és fekvõ nõalakok szõlõfürttel. A secco technikájú festmény Szikora György egri festõ munkája. A falakon festett fülkében XVI. Lajos-stílusú díszvázák virágfüzérekkel, csokrokkal: Zach József munkái.

     A nyílászárók, ajtók, ablakok eredetiek, tölgyfából készültek, barokk stílusban, rajtuk eredeti míves zárak. A díszteremben lévõ eredeti, copf stílusú cserépkályhát Magner Károly gyõri fazekasmester készítette.

     A díszterembõl balra a szalonba, más néven a római szobába jutunk, amelynek mennyezetén görög mitológiai témájú freskót látunk. A barokkos freskón szatír kecskével, játszó puttók, férfi- és nõi figurák láthatók. (Egyes vélemények szerint Zeusz, Héra és Ámor.) A terem nevét a falakon látható római légiós jelvényektõl és az ablakmélyedésekben látható, Domitianust, Titust, Othot és Vespasianust ábrázoló portréktól kapta.

     A díszterembõl nyílik az északi sarokrizalit emeleti szobácskája, az ún. madaras szoba. A falakon, festett építészeti keretben egzotikus madarak láthatók, a nyílások felett sasok, a párkány felett festett, áttört rács, ismét egzotikus madarakkal. A pikáns bájú, franciás mû minden bizonnyal XVIII. századi francia elõképek alapján készült 1780 körül.

     A parkban lévõ építmények közül legnevezetesebb a déli sarokban lévõ télikert 1810-bõl és a hozzá tartozó francia õrség egykori épülete, ahol a pálmák, díszcserjék, virágok díszlettek egykor. A félig tufába vájt építményt nagyméretû dongaboltozat fedi, a szabadon lévõ homlokzata két kõpillérre támaszkodva teljesen üvegezett, így a napfényt korlátlanul biztosítja. A télikert fûtése kívülrõl történt és a belülrõl vaslappal fedett, süllyesztett csatornából áramlott a meleg levegõ. A télikert mellett sziklába vájt kápolna volt.

     Feltétlenül megemlítésre méltó még a több mint 52 méter mély és két méter széles ásott és faragott kõvel kifalazott kút, amelyre két hatalmas kerékkel mûködõ barokk kútházat építettek. A parkban a kovácsoltvas napóra, valamint a díszesen faragott, kõkerettel szegélyezett, tavirózsával és vízinövényekkel díszített tavacska tette még idillikusabbá, romantikussá az egyébként is vonzó környezetet.

     A télikert tetején kialakított és gyönyörû kilátást nyújtó terasz díszes vas védõkorlátjában ott találjuk az A, J és H, C monogramokat, amelyek a márkit követõ Almásy János és Haller Cecília neveit és birtokosságukat örökíti meg.

     A kastély és birtok a márki halálával az elsõszülött Almásy János tulajdonába került, aki a díszudvart lezáró kerítésben lévõ fõkapu oszlopfõjére egy-egy unikornist (egyszarvút) állíttatott, amelyek mellsõ lábaikkal a nemesi családi címert tartják.

     A kastély állandó lakhelyként szolgált a családnak és bizonyára társasági életet is teremtettek, amelyre mint mûvészetpártolók, meghívták az akkoriban Egerben vendégeskedõ Dérynét is. Errõl egy írás is tanúskodik és a tiszteletdíj kifizetését is rögzíti. Bizonyára nem Déryné volt az egyetlen mûvész, aki megfordult a kastélyban.

     1869 õszén Steinhauser István 96 ezer forintért megvásárolta a kastélyt és az egész Almásy-birtokot, amelyet az 1878-ban házasságot kötött Berta nevû leányának adott hozományul. Így a kastély egy újabb birtokos, Steinhauser Berta és férje, Gallasy Gyula vezérhadbiztos tulajdonába került.

     A kastély az 1900-as évekig a Gallasy család lakhelye volt, majd a századfordulón a Berta-major mellett újonnan emelt épület vette át ezt a szerepet.

     Gallasy Gyula halálát követõen az Almásy-féle kastély a kisebbik Gallasy fiú tulajdonába került, aki csak a nyári hónapokban tartózkodott itt. Végül 1930 körül eladta. Az új tulajdonos a Balla és Benteley Drake házaspár lett, akik 1944-ig voltak birtokosai a kastélynak. Ezt követõen 12 "háborús esztendõ" következett a kastély történetében, míg végül 1956-1957-ben az elhanyagolt, megviselt épületet tatarozták és üdülõ céljára rendezték be. Ekkor került sor elõször a közel kétszáz éves freskók restaurálására, amelyek az addig gyertyával, mécsessel történt világítás miatt erõsen kormozottak voltak, de a beázás és az épület nem célszerû használata is nagy károkat okozott a freskókban, parkettában egyaránt.

     1972-tõl Heves Megye Tanácsa átvette a kastélyt, helyreállította és a freskókat újból restauráltatta. Ma mint kastélymúzeum a látogatók rendelkezésére áll.

     A kastély mellé ekkor oktatási intézet került, mely ma értekezletek, konferenciák és más rendezvények megtartását szolgálja. A modern, kényelmes és minden igényt kielégítõ szállodarészben uszoda, szauna, szolárium ad 7 80 fõ elhelyezésére alkalmas szálláshelyet. A kastély, mint az országos kastélyszálló-hálózat tagja, vár minden mûvészetet, nosztalgiát, romantikát és csendes pihenést keresõ vendéget.

    

A Gallasy-kastély (Berta-ház)

[Lap teteje]

     Késõi eklektikus stílusban 1900-ban épült, építõje egy mezõkövesdi építész vállalkozó volt. Az épülettõl keletre levõ domb oldalában tufába vájt kápolna épült, amelybõl kétoldalra sírkamrákat alakítottak ki. A szépen rendezett és ápolt elõtérben a homlokzati falhoz közel, 1700-as évekbõl való német nyelvû, faragott sírkõ volt található.

     A kastély 1953 nyarán kigyulladt és leégett, használhatatlanná vált, majd 1959 körül üdülési célra átépítették.

Népi építkezések

[Lap teteje]

     A XIX. század elejétõl alakulhattak ki Noszvajon a barlang- és pincelakások. A Bükkalján, Egertõl Miskolcig elhúzódó szakaszon a riolittufa adta a lehetõséget és a nagymértékû elszegényedés hozta létre ezeket.

     Kevés kivétellel csak a legszegényebbek, a nincstelen napszámosréteg élt ilyen körülmények között. 1862-ben 64 pincelakásban laktak családok, 1930-ban 70 barlanglakásban 249 személy húzódott meg. 1970-ben is az északi és déli területeken 40 "üregben" 159 ember szorongott. Az egészségtelen, emberi lakásnak aligha minõsíthetõ barlangházak Noszvaj délkeleti részén, a Mátyás téren, a "Pocem"-ben, a bogácsi út mentén és az úgynevezett dinnyeföldek területén helyezkedtek el. A barlanglakások mintájára az uradalom gazdasági építményei között is szép számmal volt a tufadomb oldalába vájt istálló, szénatároló, cselédlakás, borospince és egyéb helyiségek. A falu lakosságának birtokában szintén sok mélyépítésû, hegyoldalba vágott, gazdasági célra hasznosított pince volt, illetve van, amelyekben bort, zöldséget, burgonyát és egyéb mezõgazdasági terményt tároltak.

     Ezek a pincék a falu két különbözõ részén helyezkedtek el. A módosabb, tehetõsebb gazdáké a mai Szomolyai út elején két : sorban míg a szegényebbek pincéi a nagyimányi domb nyugati és déli oldalában voltak. Ma már a Kisimány nyugati részén és a kastélytól délre lévõ területen is találhatók.

     Megnyugtató és örvendetes, hogy nemcsak a nyomorúságos barlangodúkról maradtak ránk emlékek, hanem olyanokról is, amelyek a kor lehetõségeinek és igényeinek megfelelõen emberségesebb körülményeket biztosítottak a bennük lakóknak. Egy ilyen lakóházat a Deák Ferenc út 40. szám alatt, eredeti állapotába rendbehozva múzeumi kiállitóhelyként berendeztek, amely mind külsõségében, mind belsõ berendezésében hû képet ad a 80-100 évvel ezelõtti lakásviszonyokról, a benne lakók életérõl, valamint azokról a maguk készítette használati tárgyakról, amelyek az adott kor emberének rátermettségét, ügyességét is bizonyítja.   

Síkfõkút

[Lap teteje]

     Noszvajtól északra, a Kánya patak festõi szépségû erdõvel, hegyekkel koszorúzott völgye, hajdan a természet által, majd mesterségesen is kialakított tavak környéke, a Szent Imre-forrás és a mellé épült turistaház összessége az eredeti Síkfõkút.

     Nevének eredete nem tisztázott, talán a legbõvizûbb forrás adhatta a nem túl régi elnevezést. Kialakulásának körülményeit az tette lehetõvé, hogy a hat forrás táplálta Kánya patak ezen a területen alakult ki számottevõ vízmennyiséget szállító patakká, valamint az egyik legbõvebb vizû kristálytiszta forrás ezen a területen ered és vize egy kis hegyi tavat, az úgynevezett felsõ tavat táplálja és látja el vízzel.

     Írásos feljegyzések szerint a XVII-XVIII. századtól ismeretesek, amikor a juhtartás idején fürdetõtóként hasznosították a völgymélyedésben kialakult tavacskát és bizonyára már ezt megelõzõen mûködött a Kánya patak vizére telepített vízimalom, amelyrõl az 1700-as évektõl vannak írásos adataink.

     A környék turisztikai, kiránduló- és pihenést szolgáló körülményei az 1930-as években alakultak ki. Kezdeményezõje és tevõleges gazdája az egri turistaegyesület volt. Nagy gonddal és buzgalommal szépen kialakították a Kánya patak valamennyi forrását és környékét, majd névvel látták el õket.

     Az Attila-forrásnál természetes környezetben kis tavacskát létesítettek és halakkal telepítették be, a tavacska környékét erdei pihenõhellyé alakították ki. Az 1930-as évektõl Eger város kedvelt hétvégi kirándulóhelye volt a Síkfõkút és környéke. Ebben az idõben épült a turistaház, amely azóta már többször is átépült, ekkor alakították ki a felsõ tó jelenlegi formáját is.

     Napjainkban Noszvaj és Síkfõkút összeépült. A több száz hétvégi és víkendház, valamint vállalati üdülõk megépülése és az ezzel járó közmûvesítés miatt sajnos Síkfõkút sokat veszített eredeti érintetlen természetességébõl, vonzó és megnyerõ szépségébõl.

     A Várkút a 669 méteres Várhegy tövében, a Kánya patak forrásvidékének elsõ és a legmagasabb ponton eredõ forrása. A Kánya patak innen indul el a közel 30 kilométeres útjára, hogy útközben a Forró, Hór, Eger és Csincse patakokkal egyesülve a Tiszában pihenjen meg.

     A forrás környékének történelme a messzi múltba nyúlik vissza, hiszen a forrás feletti hegytetõn valamikor földvár állott. Létezésének idejét sokféleképpen magyarázzák, de az ásatások, a feltárt leletek alapján a XIII. .századi idõt tartják a legvalószínûbbnek.

     A Várhegy tövében a forrás mellett elhaladó út már a középkorban is a Bükköt átszelõ utak egyike volt és az ma is.

     A várkúti turista- és menedékház az 1930-as években épült a Magyar Turista Egyesület egri osztálya áldozatos munkájának köszönhetõen, akik a menedékházon kívül a forrást és környékét is kiépítették.

     A Várkút és környéke a vadregényes Bükk egyik legszebb kirándulóhelye, gyalogtúrák és erdei séták alkalmával a természet még az õzek, szarvasok gyönyörködtetésével is megajándékozhat. A Korzikából ide telepített muflon látványában viszont csak véletlenül és a legritkábban örvendezhetünk, hiszen a sziklás erdõket kedvelõ, igen éber állatot nagyon nehéz megközelíteni.

Szepesi Pál


Copyright © 1996 Agriacomputer Kft.

 Noszvaji honlap