Vers, próza T. Ágoston László
Tűzőrség

            Gyermekkoromban mindig irigyeltem a felnőtteket, mert ők fölmehettek a templomtoronyba, és egész nap onnét föntről nézhették a környéket. Mi az, hogy nézhették?! Az volt a dolguk. Amint elkezdett érni a búza, elrendelték a tűzőrséget. Nappal az asszonyok, éjjel a férfiak őrködtek. Dohogtak is miatta eleget:

            - Nem elég az adó, meg a beszolgáltatás, még a toronyba is fölrendeli az embert a tanács...

            Talán ha nem lett volna kötelező, meg nem írták volna rá a papírra, hogy elővezetés terhe mellett... Csak az orvos által igazolt betegek úszhatták meg a tűzőrséget, de őket is megkérdezték: valóban fekvők-e.

            Egyszer nekem is sikerült följutnom. Anyámnak vittem ebédet. Lejött értem, és fölvitt magához oda, ahol a harangok is voltak. Megengedte, hogy az ablakból szétnézzek a távcsövön keresztül. Mert az őrségnek azt is adtak. Csodálatos látvány tárult elém. Mintha előttem úsztak volna el a hajók a Dunán. Aztán láttam a strandon a szomszéd fiút, Jancsit. Éppen fejest ugrott a hajókikötő dokkjáról. A másik ablakból kapáló asszonyokat láttam a kukoricaföldön. Egy kalapos férfi meg éppen a fattyút dobálta a kocsiderékba. A lovakat egy fához kötötték ki legelni. Távolabb a vasútállomás. Szinte hallottam a vonatkerekek csattogását, pedig több mint öt kilométerre volt. Aztán hirtelen ötlettel belecsimpaszkodtam a harangkötélbe. Majdnem megkondult. Ekkor aztán anyám gyorsan összeszedte az edényeket és hazaküldött. Hiába rimánkodtam, többé nem engedtek föl.

            A következő őszön egy tűzoltó jött el hozzánk az iskolába, és azt mondta, lehet jelentkezni úttörő tűzoltónak. Nem kell félni, bennünket nem visznek el tüzet oltani, csak a fecskendő szerelését gyakoroljuk, meg az elméletet. A szabályzat a legfontosabb. Elvisznek a tűzoltóversenyekre, meg még egyensapkát is kapunk.

            - Tűzőrségbe is mehetünk? - kérdeztem.

            - Méghogy mehettek?! - kérdezett vissza a tűzoltó. - Ti lesztek a parancsnokok segédtisztjei. Óránként ellenőrzitek az őrséget. A moziban meg külön szolgálati helyetek lesz a délutáni előadásokon.

            - Akkor én megyek - ugrottam talpra. - Tessék fölírni a nevemet!

            Így lettem úttörő tűzoltó. Hamarosan kiderült, hogy nem bírom el a kocsifecskendő nyomótömlőjét, s kineveztek rajparancsnoknak. Én vezényeltem, a többiek meg futkároztak a hatalmas tömlőkkel.

            Aztán eljött a várva-várt nap, beosztottak tűzőrségbe. A tanácsházán kellett jelentkeznünk a parancsnoknál. Civilben ő volt az adójegyző. A falubeliek legalábbis így nevezték.

            - No, fiam - mondta -, az lesz az első feladatod, hogy ellenőrzöd, készenlétben áll-e a fogat. A lovak fölszerszámozva, a lajt föltöltve vízzel, a kocsifecskendő menetkészen a szertárajtóban. Ha ez megvan, fölugrasz a toronyba és megnézed, ott van-e a két asszony.

            Mindent rendben találtam, csak a toronyban ült egy asszony.

            - Hol a társa? - kérdeztem, ahogy a parancsnok kioktatott.

            - Tudod, kisfiam, Piroska nénéd beteg. No, hogy is mondjam, hogy megértsd? Szóval terhes. Gyereket vár. Ezért nem jöhet föl a huzatos toronyba.

            - Hohó, ez rá akar szedni engem!... - gondoltam. - Pont akkor várja azt a gyereket, amikor itt kellene lennie? Különben is, nem mindegy, hol vár, ha már egyszer várnia kell? Mintha az ura nem szólhatna föl, ha megérkezik... Nem tetszik nekem ez a dolog... Megmondta a parancsnok, hogy nagyon vigyázni kell velük, mert mind sumákol. Még arra is képesek, hogy felváltva leszökjenek a toronyból és megfőzzék otthon az ebédet. Hangosan azonban csak ennyit mondtam:

            - Szóval belebetegedett a várásba? No jó, majd utánanézünk... - Végtére is én voltam a parancsnok segédtisztje...

            Jelentettem a történteket a parancsnoknak. Cifrán elkáromkodta magát, aztán kiüvöltött a hivatalsegédnek.

            - Andris bácsi! A szentségit, jöjjön be azonnal!

            Az apró termetű kisbíró úgy pislogott, mint a rimóci nyúl.

            - Tessen parancsolni!

            - Kivitte az idézést Bognárnénak?

            - Ki én, ahogy meg tetszett parancsolni. Itt a tértivevény, alá is írták - kotorászta elő a zsebéből a papírlapot. - Csak az elnök úr elküldött a boltba, azért nem volt még érkezésem átadni.
            - És mit mondtak?

            - Hát azt, amit a múltkor. Állapotos. Az Isten két szemiért föl nem megy a toronyba, merthogy félti a gyerekit. Már megbocsásson, de én se engedném így föl az asszonyt...

            - Sok a szöveg, öreg! Biztos, hogy állapotos az a nő? Látta?

            - Én nem láttam, csak az urával beszéltem, de hát miért hazudna?

            - Miért, miért? Hát az adót miért nem akarják befizetni? Meg a beszolgáltatás elől miért dugják el a gabonát? Nagyon egy húron pendül velük, öreg! Baja lehet még ebből...

            - Dejszen én csak azt mondom, amit ők mondtak...

            - No, jól van, elmehet, öreg, de jó, ha tudja, hogy figyelem magát. A múltkor is nagyon gyorsan híre ment a faluban, hogy jönnek rekvirálni a járásiak...

            Az öreg nagy bólogatva kihátrált az irodából, az én parancsnokom meg a vállamra tette a kezét és így szólt hozzám:

            - Te leszel az utódom, ha megvénülök. Derék gyerek vagy, fiam. Most viszont egy bizalmas, politikai feladatot bízok rád. Megmutathatod, milyen tűzoltó vagy. Elvállalod?

            - Hát... - hebegtem, s egyre azon törtem a fejemet, mit is jelenthet az, hogy bizalmas, meg politikai feladat. Meg az se hagyott nyugodni, miért kell otthon várnia Piroska néninek azt a gyereket, és miért nem tetszik ez az én parancsnokomnak? Hiába, no, bonyolult a felnőttek világa... De nem mertem megkérdezni, mert még képes visszavonni a tűzőrségből.

            - Hát persze, hogy elvállalod, ha én mondom - biztatott. - Szóval elmész Bognárékhoz és megtudod, valóban állapotos-e az asszony. Ha nem, úgy megbüntetjük, hogy belefeketedik. Érted? Szedd a lábad! Az egyik itt, a másik ott!

            Mit tehettem volna, bekopogtam Bognárék ajtaján. Piroska néni éppen söprögetett a konyhában. Illedelmesen köszöntem, ahogy illik, aztán csak álltam, mint szamár a hegyen. Fogalmam se volt, hogyan kezdjek hozzá.

            - Mondjad, mi szél hozott? - kérdezte.

            - Bizalmas, politikai feladat - mondtam fontoskodva.

            - Nofene! - csapta össze a kezét. - Csak nem rekvirálni jöttél?

            - Azt azért nem, de ez még annál is fontosabb meg politikaibb.

            - Mondd már, kisszomszéd, mert kifúrja a kíváncsiság az oldalamat!

            - Jó, elmondom, de csak Piroska néninek. Nagy veszekedés volt a tanácsnál, mert Andris bácsi nem tudta megmondani, hogy Piroska néni állapotos-e vagy nem.

            Fülig pirult és elfordult, úgy kérdezte:

            - Az a rohadt adójegyző kutakozik utánam?

            - A parancsnok. Azt mondta, jöjjek el és tudjam meg, tényleg állapotos-e Piroska néni. Meg azt is mondta, hogy ha nem az, úgy megbünteti, hogy belefeketedik. Hát ez az a bizalmas, meg politikai feladat. Tessék megmondani, hogyan lehet azt megtudni, hogy valaki állapotos-e.

            Az asszony hirtelen mozdulattal fölkapta a söprűt és már-már fejbevágott vele, amikor félúton megállt a keze. Megsimogatta a fejemet és így szólt:

            - Menj szépen vissza, kisfiam, és mondd meg annak a csirkefogónak, hogy máskor a jó édesanyjának adjon ilyen bizalmas meg politikai megbízást, annak a sánkháji táncosnőnek! Lódulj, míg ki nem söprűzlek!

            Az ajtóból még hallottam a dohogását:

            - Még ilyen aljasságot!... Ekkora gyerekkel akar megnézetni, hogy állapotos vagyok-e...

            A parancsnokom éppen a verandán sütkérezett, amikor visszaértem.

            - Nos, mit intéztél, kis parancsnok?

            - Tessék mondani, a parancsnok bácsi mamája tényleg táncosnő volt Sánkhájban? - kérdeztem vissza gyanútlanul. De azt sohase tudhattam meg, mert alig tudtam elfutni a pofonjai elől.

            Apám az ebédnél a szokottnál is szótlanabb volt. Aztán egyszerre csak rámemelte a tekintetét és indulatosan megkérdezte:

            - Tudod te egyáltalán, mit jelent az, hogy valaki állapotos?

            - Nem - vallottam be töredelmesen.

            - És azt, hogy mi az a sánkháji táncosnő?

            - Azt sem.

            - No, jól van, máskor ne ártsd bele magad a felnőttek dolgába!

            Így ért véget az én híres tűzoltóparancsnokságom. és soha nem tudtam meg, hogy Piroska néni valóban állapotos volt-e, vagy csak a tűzőrséget akarta elkerülni. Igaz, amikor megmondták, mi után kutattam, úgy elszégyelltem magam, hogy éveken át nem mertem a szeme elé kerülni. És akkor már az se érdekelt igazán, volt-e táncosnő Sanghajban az adójegyző édesanyja.

 

 


 

Előző Tartalom Következő