Képzőművészet	Szecskó Károly
	Egri fotográfusok a XIX. század második és a XX. század első felében

Mészáros Vince a Technikatörténeti Szemle című folyóirat 1975-1976. évében közreadott VIII. kötetében közleményt jelentetett meg A fényképezés és a fotokémiai ismeretek hazánkban címmel. Ebben többek között az olvasható, hogy az 1850-es években Magyarországon az amatőr és a hivatásos fényképészek száma már "megközelítette a kétszázat". A szerző dolgozatában számos korabeli hazai fotográfus nevét említette meg, köztük azonban egyetlen egri sem szerepel. Pedig már abban az időben éltek és dolgoztak Egerben is hivatásos és amatőr fényképészek. Ezért szolgált nagy örömömre, hogy ifjú Bartha Lajos a Fotó című folyóirat 1981. évi júliusi száméban, Horváth Zsigmond, az első egri amatőr fényképész címmel írt cikkel. Úttörő jellegű írásának végén az alábbiak olvashatók: "Horváth Zsigmond működésének rövid bemutatásával nemcsak egy elfeledett amatőr tevékenységét kívántam megismertetni. Bizonyos, hogy az 1850-60-as években országszerte több ügyes, tevékeny műkedvelő is volt, aki nem csekély mértékben járult hozzá a fényképezés népszerűsítéséhez. Úgy hiszem, hogy a vidéki fotókörök történettudomány iránt érdeklődő tagjai, a különböző honismereti szakkörök és a nagy múltú iskolák tanárai, diákjai igen értékes munkát végezhetnének ezeknek az egykori amatőröknek a felderítésével. Nem tartom kizártnak azt sem, hogy az ilyen kutatás során számos, igen érdekes régi felvétel is napvilágra kerülhet. Hiszen magának Horváth Zsigmondnak is csupán egyetlen fényképfelvétele került elő."

Ifjú Bartha Lajos cikke keltette fel az érdeklődésemet az egri fotográfia múltja iránt, s fogtam hozzá az erre vonatkozó adatok feltárásához. Mielőtt ezeket bemutatom, mindenek előtt az első amatőr egri fényképészről, Horváth Zsigmondról szólok.

Horváth Zsigmond 1822-ben született Győrben. A gimnáziumot szülővárosában végezte. Majd 18 éves korában felvételét kérte a ciszterciek zirci rendházába. Szerzetesi fogadalma után, 1845-ben áldozópappá szentelték. Mivel érdeklődése a fizika és a matematika felé vonzotta, rövidesen elöljárói a rend székesfehérvári gimnáziumába küldték, ahol fizikát, matematikát és kémiát tanított. Az 1846-1848 közötti években rendjének egri gimnáziumában oktatott, majd lelkész lett Bakonynánán. 1850-ben a rend pécsi gimnáziumában, s 1854-től ismét Egerben tanított, 1884-ben bekövetkezett nyugalomba vonulásáig. 1886. február 19-én hunyt el Egerben. Földi maradványait a rendnek a Fájdalmas Szűzről elnevezett temetőben lévő kriptájában helyezték örök nyugalomra.

A fényképészetet minden bizonnyal Jedlik Ányos tudós-fizikusnál ismerte meg a pesti Egyetemen, ahol őt Horváth Zsigmond többször felkereste, s részt vett kísérleteiben. Jedlikről pedig tudjuk, hogy elsők között foglalkozott Magyarországon fotográfiával, illetve akkor még dagerrotípiával.

A fényképezés műveleteit és művészetét azonban az 1850-es híres pesti fényképészétől, Simonyi Antaltól (1821-1892) sajátította el. Erről maga Horváth tett tanúbizonyságot, amikor a fényképezésről írt nagyobb tanulmányát a következő sorokkal zárta: "ernyedhetetlen tevékenységének köszönhetem minden elméleti és gyakorlati ismereteimet." De Simonyira utal írásainak több más részlete is. Így például Horváth a fényképezésről készült dolgozataiban részletesen szólt a fényképes névjegykártyák divatjáról. Az ilyen kártyák divatját, mint tudjuk Simonyi Antal terjesztette el hazánkban.

Az egri gimnázium 1859-60. évi programjában - saját tapasztalatai és kísérletei alapján - részletes gyakorlati útmutatást írt a fényképezés technikájáról. Tanulmányának sikere késztette arra, hogy a következő esztendőben népszerűbb formában is közzé tegye a fényképészet alapismereteit az Egri Értesítőben. Mivel akkoriban kész, gyári fotólemezeket nem forgalmaztak, egy külön kis sikkben a kollódium-réteg készítését is leírta, amely szintén az Egri Értesítőben jelent meg.

Az első munka, amely 1840-ben, alig fél évvel a dagerrotípia módszereinek közzététele után jelent meg Magyarországon, Zimmermann Jakab: Daguerre képei elkészítési módjának leírása című műve volt. Ezt követte, az időközben eltel évek eredményeivel gyarapodva, Tömösváry László 1863-ban kiadott Magyar fényképész kézikönyve című munkája. Ezek között foglal helyet időben Horváth Zsigmond, már említett két terjedelmes értekezése, melyet így joggal sorolhatunk a hazai fényképezés úttörő írásai közé. Horváth "A fényképészetről" című tanulmányát először a gimnázium 1850-60. évi programjában, majd az Egri Értesítő 1861. évi 23-27. számában folytatásokban adta ismét közre.

Írásai arra a kérdésre is választ adnak, hogy miért volt az idő tájt kevés amatőr fényképész hazánkban. Ennek hátterében az állott, hogy a felszerelés igen drága volt. Például Horváth saját fényképezőgépe, egy nagy Waibl-féle kamera, 250 akkori forintba került. Ez jelentősen több volt, mint egy szaktisztviselő korabeli havi jövedelme.

Horváth Zsigmond dolgozatában legrészletesebben a kor elterjedt és kedvelt nyersanyagáról, a kollódiumról írt. Ugyanilyen részletességgel írta le a talbotípia fényérzékeny anyagainak az elkészítését is. A pozitív papír előállításának módja a kollódiumlemez és a talbotípia esetében azonos volt. Horváth dolgozatában ma már kuriózumnak, sőt meglepőnek tetsző korabeli módszereket is közölt. Többek között szólt a panotípiáról, vagyis a kép átviteléről viaszosvászon felületre. Ez arra nyújtott módot, hogy a kollódiumréteg viszonylag könnyen levált az üvegről. Egyik különös elgondolása a negatív képek, ahogyan ő írta "tagadó képek", visszafordítása pozitívra ("álló kép"-re) kémiai beavatkozás nélkül. Eszerint a "Tagadó vagy állókép jellege egyedül az alzat (vagyis a lemez hátterének) fehér vagy fekete színén alapszik." Az üveglemezt tehát úgy kell exponálni, hogy a sötét részek csak "lehetőleg világosszürke színt nyerjenek, hogy a fekete alzaton fehérnek lássék". Ismerte azonban a kémiai megfordítást is.

Horváth Zsigmond cikkeiből kitűnik, hogy igen alaposan ismerte korának fotokémiai módszereit, s jól begyakorolta a labormunkát. Még jelentősebb azonban, hogy ismereteit átadta diákjainak is. Amint cikkében közölte, "Klaffer porosz és Angerer bécsi fényképészek utasítása után röviden, mintegy nézettanilag 8. osztályos (a mai IV. gimnázium) hallgatóimnak elsorolom azon módszereket, mely szerint óhajtom nekik a fényképészetet gyakorlatilag is megmutatni."

A nagyszorgalmú, hatalmas munkabírású Horváth Zsigmond bizonyára több ezer fényképet készített életében. Sajnos azonban jelenleg csak egyetlen felvételét ismerjük az 1880-as évekből, melyen Károly Ireneusz (1854-1929) premontrei rendi fizikust örökítette meg, a röntgenvizsgálatok és a korai rádiózás egyik hazai úttörőjét. Horváth fotói bizonyára az egri gimnázium 1948-as államosításakor semmisültek meg, avagy egy részük valahol még lappang.

Horváth Zsigmond ismertetett cikkeinek publikálása után az Eger című újság 1863. december 24-i számában cikket tett közzé Keresztúry Aurél, A fénykép származása címmel. Eddig azonban nem tudtam felderíteni, hogy az említett személy egri fotográfus volt-e. Ugyancsak az Eger című lap 1866. január 17-i számában, a szervező nevének feltüntetés nélkül látott napvilágot az "Újabb mozzanatok a fényképészet köréből című cikk. A július 15-i számban pedig "A photographia vegytani folyamata" című tárca olvasható P. monogram alatt. Kutatásaim szerint a P. szignó mögött Pázmán Alajos természettudós római katolikus lelkész állt. Ő minden bizonnyal amatőrként foglalkozhatott a fotózással, de eddig nem sikerült egyetlen fényképét sem fellelnünk.

A jelenleg ismert első hivatásos fényképész, jelenlegi ismereteim szerint Egerben Mihályi József volt. Az első híradást egri tevékenységéről az Eger című újság 1866. március 1-i számában találhatjuk, amelyben többek között a következők olvashatók: "Mihályi József egri fényképész e téli hónapok alatt Bécs, München, Berlin és Hamburg nagy városokat beutazta avégből, hogy azon előmenetelt, előnyöket, melyet a photographia pár év alatt eszközökben vagy modorban elért, netán tett elsajátítsa és városunkban alkalmazza... Mihályi úr ezen modort hazahozta, s meg kell vallani, hogy színezett fényképei igen csinosak, tiszták és olcsók." A közölt hírből azt is megtudhatjuk, hogy a fényképész a Széchenyi utcai Fekete házban dolgozott.

Újabb adat található a fotográfusról az említett orgánum november 15-i számában. Ebben a lapszámban olvashatjuk: "Derék photographusunk, Mihályi József úr folyvást halad. Mind a fényképészet mai sok oldalú alkalmazásában, valamint előnyös újabb szerekben, modorban, vagy a hozzátartozó készülékekben feltalál, s elfogadva azt, hogy a fényképész nemcsak új képeket készít, hanem szobor, festmény és arckép másolatokat is. Munkái "a jelesebb fővárosi photographiákkal bátran kiállják a versenyt". Megtudhatjuk azt is, hogy olcsó árai vannak, 24 darab levelezőlap nagyságú arcképet 2 forintért, 12 darabot pedig 1 forint 20 krajcárért készít.

Az Eger című újság 1871. július 6-i számából kitűnik, hogy Mihályi úr műterme a Széchenyi utcán, az érseki palotával szemben lévő épületben volt.

Az egri főkáptalan 1768. október 12-i tanácskozmányi jegyzőkönyvében bukkantam Michel J. fényképész nevére. Nem tudtam megállapítani, hogy a J. monogram Jánost vagy Józsefet takar. A jegyzőkönyv szerint a fényképész kérte, hogy a "főkáptalannak a Széchenyi utca szegletén lévő és Kovács Ferdinánd szabómester által bérelt házához tartozó telken fényképészeti műhely termet állíttasson.' A káptalani határozat: bizonyos feltételek mellett megengedik neki műterem létesítését. Jelenleg azonban még nem rendelkezünk adattal arról, hogy ez valóban bekövetkezett-e.

1877-ben tűnik fel a helyi sajtóban egy újabb fényképész, Schnecker Miklós neve. Róla azonban több adatot nem sikerült találnom. A következő évben, 1878-ban említi a sajtó Mayer Sándor helyi fotográfus nevét. Többet azonban róla sem tudunk.

A város fotótörténetének két fényes csillaga volt Rónai Dénes és Hajnal. Rónai Dénes 1865-ben Gyulán született. Egerben 1902-ben kapott iparengedélyt. Egri fényképeivel külföldön is díjat kapott. Érdekességképpen jegyzem meg, még 1905-ben 18 felvételt készített a helyi főszékesegyház újonnan kifestett szentélyéről, és kápolnájáról. A 18 kép felhasználásával díszes, művészi értékű albumot készített.

1910-ben Egerből Budapestre költözött, ahol műtermet nyitott, amely csakhamar főváros szerte ismertté vált. Tevékenységét Egerben sem felejtették el. Ezt bizonyítja, hogy az Egri Újság 1912. Január 18-i számában cikket közölt róla, amely így hangzik: "Rónai Dénesről, az Egerből Budapestre költözött fényképészről szenzációs hír érkezik.

Rónai a fényképészet legkiválóbb teoretikusai közé tartozik, szakirodalmi dolgozatai feltűnést keltettek, még egészen fiatal korában elnyerte az állami millenniumi ösztöndíjat: hogy a fényképészetileg érzékeny papírok gyártását tanulmányozza. Ugyancsak állami ösztöndíjjal bejárta Belgiumot, Németországot, Francia- és Olaszországot, majd újra hazajött, s szorgalmasan, csendesen munkálkodott, míg egy nagyszerű tanulmánnyal nem állott elő, amely korszakos a fotográfia történetében.

Rónai Dénes feltalálta, hogy mechanikus úton hogyan lehet fotoplakettet készíteni, vagyis hogy fényképészeti úton hogyan állíthat elő plakettet bármilyen öntvényből.

Hogyan jutott el találmányához, erre a következőket mondotta: "A fotografikus plakett megoldásának problémája azért késett, mert az eddigi kísérletek mind arra irányultak, hogy a kérdést vegyi vagy fizikai úton oldják meg. Magam is ezen az úton indultam el. Hosszas és kevés eredménnyel járó kísérletezés után arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazi, egyetlen és helyes eredményt csakis mechanikus úton érhetem el. Nem vettem többé alapul a direkt plakett céljára szolgáló fényképfelvételt, hanem úgy akartam megoldani a problémát, hogy plasztikus relief-szerű képet kapjak, bármely adott fényképről is. Négyesztendei kísérlet után sikerült ezt elérnem. Transzformáltam az adott fényképtónus értékeit, úgy hogy az arról készült negatív fényképet, egy szintén szabadalmazott összetételű chromgelatin rétegre másolva, az eredeti képen lévő fény- és árnyértékeket magassági és mélységi értékekben adjam vissza.

Találmányomhoz hasonló értékű előrelépés a kinematográfia feltalálásán kívül nem volt a fotográfiában.

Fémből készült fotográfiáim örökké tartósága kétségen felül áll. Míg a legjobb fénykép is 5-6 év után elveszti az árnyalatok finomságait, így a benne lévő hasonlatot, a foto-plakett anyagának sajátosságainál fogva szebb és szebb lesz. Finomabbá, patinássá válik. Plakettjeim ára alig több egy jobb fotográfia áránál. A rendes plakettmérettől kezdve még filléresnél kisebb méretben is készülhet. Szabadalmam egész új lehetőségeknek veti meg az alapjait a fotográfia terén és egész új iparágat teremt."

A lap szerkesztőségét annyira érdekelte az új találmány, hogy még 1912. október 16-i számban is foglalkozott vele. Rónai Dénes hosszú életet élt, 1964-ben hunyt el a fővárosban.

Egerben született 1881-ben Rónai Dénes testvére, Rónai Hajnal fényképész. Városunkban 1911-ben kapott iparengedélyt. 1912-ben a grazi nemzetközi fényképészeti kiállításon három képpel szerepelt. A rendezvényen egyébként negyven magyar fényképész honfitársa vett részt és közülük tízet tüntettek ki, többek között őt is. Egy fényképéért bronzérmet kapott. Ő is nagy kort ért meg, 1939-ben hunyt el Egerben. Diapozitív felvételeket készített az 1913. július 3-i egri árvízről Damó Oszkár újságíró és Kállay Miklós író irányításával. Az elkészült képanyagot az Apolló mozi mutatta be. A Danó Oszkár által Gárdonyi Géza Ali rózsás kertje című novellájából forgatott film belső felvételei Rónai Hajnal Széch-enyi út 6. sz. alatti műtermében készültek.

1867 után települt Egerbe Bécsből családjával Gráf Rudolf osztrák származású fotográfus, ahol a ma is meglévő Széchenyi utca 37. szám alatti házban nyitott műtermet. Gyermekei közül az 1900-as születésű Leopoldina nevű lánya az apja szakmáját választotta. Miután kitanulta a fotózás mesterségét, 1927-ben édesapja halála után, átvette a műterem vezetését, ahol 1971-ig dolgozott.

Gráf Leopoldina a fotográfia igazi művésze volt. Nemcsak fekete-fehér, hanem színes fényképek előállításával is foglalkozott. Jó híre miatt nemcsak az egriek, hanem sok megyebeli, sőt azon kívüli települések lakói is nála készíttettek fényképeket. 1944-ben a front közeledtével férjével elhagyta Egert, s átmenetileg Ausztriába költöztek. A meneküléskor három bőrönd fotó-negatívot vittek magukkal. 1945 tavaszán, amikor visszaköltöztek Egerbe, kifosztott családi ház s műterem fogadta őket. Házukat azonban csakhamar újra berendezhették, mivel ismét özönlöttek hozzájuk a fényképészkedni vágyók. Sőt a megmentett negatívok felhasználásával számos, a második világháborúban elhunyt katona, polgári személy fényképét készítette el megrendelés alapján.

Az 1940-es évek végén bekövetkező rendszerváltás, a szovjet típusú kommunista diktatúra kiépítése nem kedvezett az ő munkájának sem. 1952-ben internálás kilátásba helyezésével arra kényszerítették a helyi hatóságok, hogy szervezze meg a fényképészek kisipari termelőszövetkezetét, amelyet ő félelemből meg is tett. A szövetkezet azonban az 1956-os őszi népfelkelés napjaiban felbomlott, s ezt követően ismét magánfényképészként működött. 1957-től már oly sok megrendelője volt, hogy dr. Kapor Elemér munkanélküli újságírót felfogadta adminisztrátorának. A töméntelen munka miatt a háztartás vezetésére sem volt ideje, ezért házvezetőnőt tartott. Az idő jó kihasználása érdekében az év tavaszától őszéig csak felvételeket készített, ősztől tavaszig pedig csak előhívott, retusált, fényképeket készített. Időnként tanulókat is szerződtetett, közülük még ma is többen dolgoznak Magyar-országon, sőt külföldön is. Például egyik tanítványa Rómában dolgozik.

1971-ben hunyt el. Földi maradványait a helyi Fájdalmas Szűzről elnevezett (Hatvani) temetőben hantolták el.

A jövő feladata lesz a fent közölt adatok kiegészítése, s az egri fotográfia 1945 utáni történetének tüzetes feltárása.