KÉPZÓMÚVÉSZET

 

Losonci Miklós:

Városi Képtár Ráckevén

 

Ráckeve összetett mágnes. Vonz európai értékű, Mátyás korabeli gótikus görögkeleti templomával, a Savoyai-kastély barokk pompájával, Lucas Hildebrandt remekművével, a Wahner János tervezte, Bauhaus szellemiségű Ady Endre Gimnázium épületével, a benne honos első magyar iskolai képzőművészeti gyűjteményével, az Ady Galéria 100 műtárgyával, vonz nemcsak az Árpád-szoborral, Sebestyén Arthúr hídvámjával, hanem Velence hangulatú vízpartjával, az Angyali és Kerekzátony szigetekkel, a Duna ringó csöndjével, a fűzfasorral hintett piaccal, - vonz immár a RÁCKEVEI KÉPTÁRRAL, mely - nem túlzás az állítás - új Nemzeti Galéria.

Elsősorban azzal, hogy klasszikus értékű műtárgyak biztosítják rangját és mértékét -, Benczúr Gyula feleségéről festett portréja, Székely Bertalan nagyszerű vázlata V. László és Czillei jelenetéről, Szinyei Merse Pál eddig kevéssé ismert őszi hangulatú erdőszéle. Mindhárom alkotást három esztendőre a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönözte a Ráckevei Képtárnak, mely minden bizonnyal ottmarad véglegesen azáltal is, hogy e létesítmény révén a város hazánk egyik új szellemi központja lett.

Sokan fogtak össze a nemes cél megvalósulásáért. Kulcsár István polgármester teret adott Fegyó János múzeumigazgató elképzelésének, a polgárok immár egyöntetű akaratának, és Ráckeve e teremtett galériájával még inkább, áthatóan megnyitja szívünk, mozdítja elménk, értékálló cselekvésre buzdít. Mindehhez hozzájárul Bodzán Antal építőművészeti fantáziája, aki az architektúra mesterművét valósította meg az egykori Antal Lajos villa átalakításában.

A képtár két színre oszlik. A lenti traktusban századunk magyar festészetének maradandó értékeivel találkozhatunk. E sorozatnak fontossága abban rejlik, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy kiválóságaink egy-egy művel szerepelnek, hanem olyanokkal, melyek módosítják véleményünket sok esetben életművükkel kapcsolatban. Így Berény Róbert önarcképe köztudottan árnyalt finomságokat tár fel, de Uitz Béla fái konstruktivitásától eltérően ezúttal lírai lágyságával örvendeztet. Vaszary János japános parkja e variációban erőteljes parkrészlettel ellenpontozódik, a könnyedség az előtérben sűrűsödik, s ez különlegesség. Tornyai János három műve fokozza megbecsülésünket a vásárhelyi Mester irányában, hiszen itt különösen szembetűnő kolorisztikus ereje és drámai mondanivalója. Szőnyi István és Bernáth Aurél saját szellemi-festői rangján szerepel több alkotással, de Egry József tájképe azért unikum, mert egyszerűen csak kiváló kép, még nem igazán Egry szellemiségű. Ugyanígy Barcsay Jenő városrészlete még nélkülöz minden aszkézist, még teret enged a színek rendezett tolakodásának, még nem korlátozza önmagát a szürkék kincseire. Így és ezért érdekes. Rippl-Rónai József, Révész Imre, Pór Bertalan és Rudnay Gyula, Nagy István értékrendje a gyűjtemény alaphangját biztosítja, azt a tényt, hogy ide nemcsak érkeznünk lehetséges, hanem visszatérnünk is indokolt vágyaink és kötelezettségünk rendelése szerint. Mednyánszky László új arcával mutatkozik be "Bodrogvölgyével", Márffy Ödön véglegesült minőségét sugározza. Lotz Károly "Felesége arcképét" egy csöndesebb áhítat jegyében formálta, itt szíve inkább érvényesül, mint tudása. Koszta József a színek nagy tanára, piros árnyalataiban soha nem tévedett, ezúttal is erőt, önbizalmat, örömet kelt bennünk.Kernstock Károly és Iványi Grünwald Béla szintén azt igazolja, hogy a festői életműveknek rejtőznek új finomságokat érzékeltető szigetei, szépségük üzenete kimeríthetetlen. Hollósy Simon, Glatz Oszkár, Fényes Adolf remekléseit is számbavehetjük. Csók István virágokban pompázó egészségét és Ferenczy Károly liturgikus mélységű "Fésülködő"-jét, Endre Béla "Nyári nap"-ja csöndes figyelmeztetés arra vonatkozóan: még nem készült el piktúránk értékleltára, van teendőnk bőven a továbbiakban is. Czóbel Béla színeinek megejtő érzékisége, Aba-Novák Vilmos árnyalatokat fölfedező határozottsága itt és most is olyan irányba sürget mindannyiunkat, hogy ne csak keressük, hanem találjuk meg törvényeinket. Ez a képvonulat, minden további elemzés nélkül igazolja a tényt, hogy a Ráckevei Képtár Múzeum nemcsak országos, hanem európai rangú gyűjtemény.

Már ebben a névsorban is testesül e nemcsak kinyilatkoztatott, hanem tényleges igazság - melyet erősít a képtár egy másik, szintén maradandó értéket sorjáztató rétege. Mindez az egyetemesség jegyében történik -, hiszen Almási Gyula téli tája a vásárhelyi hagyományokat folytatja. Anna Margit a szentendrei Európa Iskola képviselője, Bencze László a rajzi szerkesztés fontosságát emeli ki, Chiovini Ferenc szolnoki lelkület hordozója. Domján Gábor a fiatal nemzedéket jeleníti önarcképén - Domanovszky Endre, Ilosvai Varga István, Mihálitz Pál, Duray Tibor, Holló László, Halápy János, Kmetty János, Molnár C. Pál, Patay Éva, Tóvári Tóth István az elmúlt fél évszázad magyar festészetének rangos alakja jelentkezik rangos alkotásokkal.

A jelen magyar festői közül Kokas Ignác méltóan szerepel, Szurcsik János nemkülönben, meglepetés Szalay Ferenc "Hajnali kakaskukorékolás"-a, ahol a sárga holdkaréj jelzi a hangot, nem tonalitás, hanem szín. 125 művész alkotása látható a Ráckevei Képtárban, fantasztikus szám, lélegzetelállító teljesítmény egy kisváros részéről, mely ezáltal kultúránk egyik új fővárosa lett. Az ország minden részéről érkeztek ide a művek, Bakallár József, Bráda Tibor, Berki Viola, Fegyó Béla, Fónyi Géza, Fóth Ernő, Giczy János, Kondor Béla, Kurucz D. István, Lóránt János, Somos Miklós, Udvardy Erzsébet és mások figyelemre méltó alkotásai, köztük Pataky László festményei, aki Ráckevén él. Szobrok is társulnak a képek légiójához - Várady Sándor, Törley Mária, Pató Róza, ifj. Pál Mihály és Katona Katalin plasztikái. Ráckeve példa, mérték, tett -, képtára révén új metropolisz Európában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Losonci Lilla: Oázis

 

Csontos Ildikó:

A gondolat mind képpé lesz

Korponay Margó akvarell-kiállítása

 

"A művész feladata a misztérium elmélyítése."

(Francis Bacon)

 

Nekem a festmény olyan, mint egy történet, amely felcsigázza a képzeletemet és várakozásokkal, csodákkal teli, izgalmas, gyönyörűséges helyre röpíti tudatomat. Korponay Margó akvarelljei lenyűgöznek. Mesésen gazdag színvilága izzó, fénylő kadmiumvörösei, tűzsárgái, világító ultramarinkékje láthatóvá teszik a láthatatlant. Törekvése, mint minden egyéni útját járó művésznek, hogy képzelete erejével a látható világ mögé hatoljon. Korponay Margó szárnyaló képzelete színeket fest bűvös fényességű, lágy, ujjongó színfelhőkkel. Az élet rejtett lényegét intuíciójával megragadja és visszatükrözi festményeiben. A valóság által kiváltott belső reflexiókat éli meg mélyrehatóan. A művész, a kreatív ember útja lelki, szellemi utazás, zarándoklat haza önmagunkba. Hiszen arra szántak bennünket, hogy alkossunk. Álmaink tüzét nem lehet teljesen kioltani. Parázslik az folyton-folyvást. Fagyott lelkünkben úgy pattog, zizeg az a parázs, akár a zúzmarás ágakhoz makacsul tapadó levelek! Az Egerben élő és alkotó festőművésznő, Korponay Margó akvarelljeiből a Bródy Sándor Könyvtár aulájában megnyílt Napoltár c. kiállítás meglepetést tartogatott. A művész alkotói tevékenységét figyelemmel kísérő, a festészet eme halk szavú ágát kedvelő és értő törzsközönség az eddig megszokott virágcsendéletek, tájképek után egy elvontabb tematikából is ízelítőt kapott. A kiállítás címe is már jelzi az új utak keresését, törekvést a transzcendens gondolatok vizuális megjelenítésére, megfogalmazására. A nap mint energiaforrás, fényközpont felfedezése és középpontba állítása újszerű. Elgondolkodtatók látomásai, a sok hasábra bomlott fénycsóvák sugaraiban fürdő napraforgói. Korponay Margó önmaga teremti meg sajátos képi világát. Festői érzékkel, intellektuálisan közelít témáihoz. A lángoló, izzó színek, pl. az Ősz című akvarell Korponay Margó érzésvilágának kolorisztikus megfelelői.

Színei erősek, dominánsak, szinte lüktetnek. Az akvarell műfaj visszafogottabb, halványabb színeitől távol állnak ezek az erőteljesen koncentrált színek, melyek sokkal élénkebb felületet adnak, mint a hagyományos akvarell festék. Kétségtelenül vérbeli kolorista, aki az olajfestészet tüzét viszi át a pasztell műfajára, úgy, hogy izzó színei nem veszítenek hőjükből, de nyernek bársonyosságukban. A színek felizzása akkor válik élménnyé, ha rejtélyes homályból, szürkeségből emelkedik ki, mint a hajnali napkorong. Az akvarellre jellemző és oly sajátos, megkülönböztető vonásokat, a tompább, lefogottabb hangvételt és a tartalmi mélységet, árnyaltságot kerestem.

Szokás az akvarellt a piktúra nehezebb műfajaként emlegetni, mivel a színek gyors, friss, spontán felrakása a papírra, és azok még gyorsabb száradása az utólagos átfestést, ráfestést nem tűri. Az akvarellezés technikai ügyességet kíván, de ennél többet is, a formát és a tartalmat stilizáló, átszellemesítő artisztikum érzékét, poézist. Az akvarell műfajnak a szellemi habitusa, magatartása, legfőbb sajátossága a benne rejlő költőiség. Ezt a fajta bensőséges emocionális kifejezést, lágy lírát hiányoltam. Kétségtelenül az akvarell sem élhet egyértelműen vonzó, békésen idillikus, kellemes motívumok festői traktálásával. Az előadói hangnem megváltozott. Az alkotóknak meg kell teremteniük személyes stílusukat, hangnemüket. Kérdés, hogy egy festő miért az akvarell nyelvén szólaltatja meg gondolatait, sejtéseit, hangulatait. Sok festő azért folyamodik az akvarellhez, mert az olajfestéket túl vastagnak, fényesnek érzi, színbeli kontrasztjait olykor kihívónak, harsánynak találja gondolatköréhez, árnyalt érzelmeihez képest. Az akvarell az olajjal ellentétben a puhább, levegősebb formaképzést, a tünékenyebb tartalmak illuzionálását teszi lehetővé. Ámulatba ejtenek a tompa fényű, halkuló, párásan derengő színek az akvarellfestészetben. Ez a lazúros festésmód a természeti élmények és lelki villanások kiváló hordozója, szín- és fénykontrasztokat átlényegítő festésmód. Korponay Margó meglepett témaválasztásával, illetve a téma ábrázolásával. A viharos tenger Hullámtánca felkavart indulatok, érzések tükre. Izgalmas próbatétel az akvarellistának a kavargó víz ábrázolása. Egyrészt a látvány hangulatát, atmoszféráját kell megragadni, illetve az elemek harcát leképezni a mozgást megragadva. Több festményén visszatérő téma a nizzai öböl. A fenyegetően elsötétedő ég haragos kéksége elgondolkodtat, hogy alkotójuk milyen egyéni lelki viharokat képez le. A Viharos kékség című festmény különösen fajsúlyossá vált azáltal, hogy majdnem kobaltkékbe hajlott az ég színe. A fényes, halk magány komor barnái között is csak lopva dereng át a fény. A sziklák rejteke sejtelmes barangolás talán belső tájaink felfedezésére. De hiszen a titok nem a pillanatnyi alkotásban rejlik, hanem a látásban, az elképzelésben, a fantáziában, abban, hogy egy embernek ereje van arra, hogy a neki élményt szerző belső képet láthatóvá tegye, síkban megformázza. Az akvarell tiszta stílusához a Hullámtánc és az Ősz című alkotások közelítenek leginkább. "A képek halk, szelíd misztikát, magányt sugallnak, amelynek nem tragikus a jelentése, hanem inkább a parányságot érzékelteti" - jellemezte dr. Loboczky János megnyitó beszédében a kiállítás anyagát. Korponay Margó belső indítékai nyilvánvalóak, a számtalan kiállítást megrendező, aktív művész most legjobb képességeit élete szimbólumrendszerének megfejtésére összpontosítja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korponay Margó: Jelenés

 

Losonci Miklós:

Évadnyitó a hatvani Moldvay Győző Galériában

 

Február 20-ig láthatta a közönség REICH KÁROLY grafikusművész és KOVÁCS FERENC szobrászművész emlékkiállítását. Mindketten értékteremtők, művészetük révén egyre többen értékhasználókká váltunk, válhatunk. Kovács Ferenc kétszer is Munkácsy-díjban részesült, annak honorálásaként, hogy hallatlan erejű és finomságú realista portrékat készített - többek között feleségéről, Magony Ida festőművészről. Azt már nem vette észre a díjosztó társadalom, hogy belső törvényei alapján stílust változtatott. Ugyanis Kovács Ferenc önmagában érezte Kazinczy Ferenc örök fölszólítását: "Csak aki tüzes ortológus és tüzes neológus, az az igazi nyelvújító." Kovács Ferenc az volt. Életműve nyitányában az élet és az emberi test anatómiáját értelmezte szobraiban - későbbi plasztikái, művészetének második vonulata már a lét anatómiáját hordozta. Ennek lényege az a fölismerése, hogy gyönyörű az anyag, a fehér carrarai márvány, a rózsaszín siroki márvány, a süttői mészkő, a bazalt és andezit, a szürke márvány. Fölismerte és üzenetként ránk hagyta - a fekete márvány fehér erezetével a természet ünnepi ruhája -, az anyagot szólította meg és fokozta szobraival jellé, örök formává, amibe a mű gyűrődése, hengergőzése, hajlítása nyomán behelyettesíthetjük álmainkat, és e számtalan egyéni és pontos ítélet révén fölépíthetjük magunkban Kovács Ferenc teremtett szépség-igazságai révén a bennünk motozó emlékeket, s elnevezhetjük radarnak, fehér toronynak, függőleges spirálnak, márványvirágnak, erdei lángnak, tavaszi kristálynak, monumentális arcnak, kagylónak, csigának, égbe vezető végtelen oszlopnak, mindennek, ami bennünk művészete által megfogant, végérvényessé vált. Nem egyszerű absztrakció ez, hanem szenvedélyes útkeresés és célhoz érés, Kovács Ferenc szellemivé emeli az anyagot a formában. A Magyar Iparművészeti Főiskola tanára volt, 1926-ban született Kiskunfélegyházán, ahol szobrainak egy része ma szabadtéri múzeum, de alkotásaival telített az ország. "Olvasó lány"-a Budapesten, Petőfi büsztje Aszódon, Kossuth portréja Torinóban, több köztéri szobra szólítja meg az embert hazánk városaiban, 11 műve található a Magyar Nemzeti Galériában, egyéni kiállítása nyílt nemcsak a fővárosban, Debrecenben, hanem Zágrábban és Varsóban is. 1990-ben búcsúzott úgy, hogy szobrait gazdag örökségül ránk hagyta.

Reich Károly Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművészünk 1922-ben született Balatonszemesen, Hincz Gyula és Konecsni György tanítványaként kapott diplomát a Képzőművészeti Főiskolán. 1948-tól illusztrál könyveket, jelenik meg több ezer színes és fekete-fehér lapja, 1975-ben Kiváló Művész lett. Több mint négyszáz könyvet illusztrált, megnyílt Budapesten a Reich Károly Emlékszoba, ahol grafikáit és kisplasztikáit láthatjuk, és 1977-ben a balatonszemesi általános iskola fölvette Reich Károly nevét, ahol állandó Reich Károly Gyűjteményt alapítottak. Gyermekrajzainak kettős a varázsa. Ő a madarakkal, virágokkal, lepkékkel, királylányokkal, csillagokkal, pávákkal, farkassal, rókával, kecskével zsúfolt színes rajzokon lélekben gyermekké válik azért, hogy kis társai emberré növekedhessenek a mű gondolatébresztő örömkeltése révén. Leül közéjük, mint Szabó Lőrinc versében Lócihoz, hogy fölemelhesse őket, mindannyiukat. Másik sorozatában áhítattal, megrendüléssel ünnepli a női szépséget. Azon bölcselkedik kicsit Kemény Zsigmond nyomán, hogy "Férfi sorsa a nő", hogy egyedül semmik vagyunk vagy törpék, de a szerelemben óriássá válunk, férfiak és nők egyaránt. Fennkölt derűvel mutatja be a "Kíváncsi kecskét", ezúttal e mekegő, kedves állat az, mely az ótestamentumi vének helyett meglesi ámulva a női test varázsát, hiszen minden asszony Zsuzsanna. Remeklés az a lapja is, ahol a levelekkel fölruházott lány egy madarat figyel, és domborodó mellei a Nap élő gömbjével alliterálnak. Több lóábrázolása egyezteti álmait e pompás formáról, így az "Ölelkezők" háttere is egy méltóságteljesen meghajló paripa. Assissi Szent Ferenc történetét Reich Károly folytatja, lapján már nem prédikál a Poveretto a madaraknak - vállán tanyáznak mindannyian. Reich Károly a rajz könnyedségének eleganciájával jutott el a gondolatok mélységéig, ezért vált művészete maradandóvá. Eltávoztak ők valóban, Kovács Ferenc és Reich Károly? Egy biztos: művészetükkel velünk maradtak és mintegy sugallják Babits "Balázsolás"-ának reményét. "Nem is olyan nagy dolog a halál." Talán azért, mert a Mindenség kezdő és befejező korszaka az élet, a többi csak metamorfózis.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovács Ferenc:

Olvasó Lány

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reich Károly:

Lány madárral

 

 

Murawski Magdolna:

Az anyag csodája

Aklan Éva kiállítása a Senator Házban

 

Az anyag egyik legkülönösebb csodája a szerkezetében rejlik. Még a legszilárdabbnak tűnő struktúra is szinte áttetsző, mint a fény, porózusnak vagy omlékonynak látszik, ha közelebbről nézzük meg. Az atomok szerkezete különös líraisággal bír. Ilyen mélységekre nézve elcsodálkozunk, vajon mi is tartja össze az egészet. A fizikai magyarázatokon túl egyértelműen jelzi jelenlétét a lélek ereje.

Aklan Éva kerámiáiban a konkrét anyagba formázottságon kívül ez a pszichés érzékenység rezeg. Művei anyagba kövült idődimenziók és térlenyomatok, melyeket az égetőkemencén kívül az imádság tisztítótüze is átlényegített. Finom, légies és kozmikus a művészete, melynek fő elemeként a vizet érzi hatni, a nőiség szimbólumát, a földi élet ős-bölcsőjét. Föld és sár az alapanyag, mellyel dolgozik, a legszilárdabb, mégis legképlékenyebb anyaggal, mely az ő esetében szintén szimbólum értékű. Isten is így formázta az embert, aki porból vétetett és porrá lesz. Tűz égeti végleges formájúvá az anyag-csodákat, és minden, ami fölösleges, a levegőbe illan el. A kerámiák végleges szerkezetében is ott honol a levegő, melyet a pillanatnyi ihlet és az alkotás heve rabul ejtett. És az elemek harcából, a művészi munka gyötrelmes szépségéből megszületik a Mű, mely által a művész rácsodálkozott a világra, és ezáltal csodálatra készteti a világot, mikor rá és műveire tekint.

Az alkalmazott iparművészet hagyományos darabjai, vázák és tálak, teáskészlet, bögre, valamint tükrök díszítették ez év február-márciusában Eger legnépszerűbb "kiállítótermének", a Senator Háznak a falait. Az épített környezetbe finoman belesimuló, Éva karakteréhez illően halkszavúan domináló tárgyak fogadták a kiállítás látogatóit, akik ezúttal jóval nagyobb számban jelentek meg és valóságos áhítattal, elmélyedten szemlélődtek. Az Egerben valaha Farkas András által meghonosított, zenés megnyitó, Laborczi Géza evangélikus lelkész bevezetője után néma csendben, megilletődve álldogált a közönség. Kerámiát vártak, ehelyett irodalmi, zenei és színészi produkcióval kiegészült művészi teljességet kaptak. A teremtés komolyságát és a társművészetek baráti egységét. A lelkésznő és férje, Aklan Béla Sándor templomi áhítatot hoztak magukkal műveikben. Azt a módot, ahogyan ők leborulnak a Teremtő ereje és nagysága előtt.

A kerámiatükrökön (Sic transit gloria mundi, Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat, Lüszteres tükrök gyertyatartóval) nemcsak önmagunkra, önmagunkba nézhetünk, hanem egyfajta kozmikus kitekintést adnak, mely a mai embernek nem éppen mindennapi úzusa. Kerámia szobrocskái, reliefjei lírai hangulatúak, szelíd iróniával és végtelen szeretettel szólnak az emberről, az emberhez (Lovag, Hölgy, Bohóc, Apáca, Traviata, Álmodó). A Weöres Sándor-emléktáblák és a héber nyelvű zsoltáros tálak ugyanazt a gondolati mélységet tükrözik, mint amely a megnyitó ünnepségen is lenyűgözte a közönséget. Éva keleti technikájú tálai különlegesek, és ahogyan a Senator Ház falai által határolt közegbe beilleszkednek, nyilván ugyanúgy egy csendes, polgári otthon miliőjébe is.

Ritka találkozás az ilyen: pózok és különös művészi allűrök nélküli alkotó személy és munkái egy hangulatos környezetben, ahol mindebből a művészi alázat és szerénység dominál igazán. Mikor hazamegyünk, nincs kedvünk bekapcsolni a TV-t, mert megtörne a varázs mindennek az ellenkezőjétől...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aklan Éva kerámiái

 

Csontos Ildikó:

Síró angyal gyémánttollal

Debrei-Nagy Zoltán kiállítása az Egri Galériában

 

 

 

"Életem folyamatos ismerkedés a világgal, miközben közvetlen környezetem mikrovilágából az Univerzum befoghatatlan végtelenjéig nyújtózik a képzeletem. Színes képekké alakítom a rajtam átszűrődő világot. Engem is ugyanaz a kétség és kíváncsiság vezet, mint másokat. Az ideák az idő folyamán sokszor és sokat változtak, de az önkifejezés szándéka változatlan maradt és hajt előre."

Debrei-Nagy Zoltán kompolti művésztanár hitvallása önmagáért beszél. Jelzi az alkotói szándékot, törekvéseit, melyet ecsetvonásokkal vászonra festve és írásban egyaránt rögzít, hogy azok világosak, közérthetőek legyenek. Kétségeink ne lehessenek, mellémagyarázás ne történjen. Mivel szavakban is kifejti világszemléletét, így műveinek esztétikai tartalma egyértelműbb.

Az Egri Galériában február 20-án megnyílt kamara-kiállítás a művész alkotói tevékenységének summázata. Képeiben a modern élet és a régi mítoszok látomásszerű szintetizálására törekszik. Nem mond le a fokozott víziókról. Keresi, de részben már meg is találta a saját maga kiérlelte problémakörét és nyelvezetét. Vásznain játékos, jókedvű színekkel festett, elvont képi megfogalmazások, melyek ismeretlen, belső világunk felé terelik a tekintetet.

Élénk, tiszta, primer színeket használ, illetve azonos szín többféle árnyalatát egy-egy képen belül. Ezek a festmények nemcsak önmagukkal azonosak, mindegyiküknek van egy elgondolkodtató, mögöttes tartalma. Csak venni kell a fáradságot a sajátos Debrei-jelképrendszer megfejtéséhez. Festészetét tárgyakkal kapcsolja össze, pl. kis papírhajó az Amerika felfedezése c. alkotásnál, kisvasút Az emlékezet bizonytalansága c. műnél.

Mit jelent a törékeny kishajó a robusztus felhőkarcolók árnyékában Amerika partjainál? Vélemény az emberekről, mirólunk, ahogy bizonytalanul hajózunk az élet hullámain romlékony papírhajóra bízva valósággal teleszőtt álmainkat. A hegyekről lezakatoló kisvonat, hajdani gyermekkorunk játékos visszaköszönése. "Egy ismerős táj, ahol a hegyek mögül játékvonat fut elő az úton, mint annyiszor teszi azt szabott pályára kényszerítve."

Debrei-Nagy Zoltán mesél nekünk csalfa napraforgóhoz könyörgő kóbor lovagról, sárga tengeralattjáróról, síró angyalról. Szép ruhákkal eltakarhatjuk külsőnket, meghamisíthatjuk a külső képet, a szétesett belső világunk ettől még megmarad. A magányos, öreg király révetegen ül múltja emlékeinek romjain. Mese ez egy nagy királyról, aki már csak saját töredékes emlékeiben él sugárzón. Féltve őrzi romló kincseit, melyeket önmagának gyűjtött, de már hasztalan a gazdagsága.

"Talán csak a költők s az angyalok tudják, hogy mi az igazi életünk." Amit Debrei-Nagy Zoltán szürrealista víziói megmutattak, az az ő egyéni törekvése és egyéni mitológiája a művészetben.

 

SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILM

 

Ilosvai Ferenc:

Blondelkerettel kezdődött

 

Hatéves lehettem, amikor egy téli este vacsora után kiosontam a szobába, lehúztam a nagyasztalról a nagyanyám varrta futót, hajként a fejemre tettem, erre pedig egy üres, kis méretű, aranyozott képkeretet illesztve visszatértem a jól fűtött konyhába. A konyha közepére penderülve megszólaltam: "és most elszavalom a táncot!"

Volt nagy csodálkozás. Apám a térdét csapkodta, úgy nevetett első és egyben utolsó "színművészi" próbálkozásom láttám. Soha többet nem mórikáltam magam, nem szerepeltem. Nem akartam én soha színész lenni, de mások, az igaziak produkcióit teljes átszellemüléssel tudtam nézni a későbbiekben. Hogy akkor mégis mi kezdődött hatévesen azzal a bizonyos blondelkerettel? Visszapillantva régi önmagamra ma már tudom: a jó értelemben vett magamutogatás, vagyis az önmegmutatás felfedezése, és annak felismerése, hogy bohóckodással, alázatos mókázással meg színészkedéssel érzelmek válthatók ki az emberekből.

Amolyan botcsinálta műélvező, ösztönös színházszerető ember lettem. Ha van született őstehetség a tudományok és művészetek területén, akkor - feltételezem! - lehet valakiben eredendően arra is hajlam, hogy mások szellemi-művészi produktumait előzetes tanulmányok, tudatos elhatározottság és egyéni érdek nélkül befogadja. Ilyen született befogadónak érzem hát magam, s ez számomra örömteli állapot. Ma már biztosan tudom, nem valamiféle pótcselekvés ez színészi tehetségtelenségem elkendőzésére. Színházszeretetem és a művészetek más ágainak kedvelése mögött nincs intelligensen elfojtott irigység bennem, csupán egy felnőtt férfiban lakozó, csodálkozó gyerek, aki tud és szeret még álmélkodni, tisztelve mások tehetségét.

Kisgyermekként az egri Cifra-hóstyán a színházat még nem ismertem, de az utcai mutatványokat, az ötvenes évek május elsejéinek és szüreti felvonulásainak látványosságát már igen. A Dobó tér fölött kifeszített drótkötélen egyensúlyozó, zsákbavarrt akrobata mutatványa éppúgy lenyűgözött, mint a "baráti" néphadseregek művészeti csoportjainak bemutatói a Líceum udvarán ácsolt színpadon. Városunk ősparkjában, az Érsekkertben pedig Kemény Henrik egyszemélyes bábszínházának "rusnya pofájú", fafejű ördögei nevettettek meg sokszor a művész úr vendégszereplései alkalmával.

Álmélkodásra késztetett az országjáró körútja során Egerbe is elhozott fagyasztott óriás bálna irdatlan tömege is, de élményeim csúcsa akkoriban - az előbbieket lepipálva - igazából a cirkusz volt. Minden, városunkba érkező vándorcirkusz műsorára elvittek szüleim.

Ilyen tarka "előtanulmányok" után, művészi élmények és vásári látványosságok emlékképeinek birtokában nyolcévesen jutottam el kőszínházba, mely Egerben 1955-ben kapott önálló színtársulatot. Akkoriban, a színészek érkezésétől megbolydult iskolavárosban sikk lett a színházba járás. A mi családunk sem maradhatott ki ebből. Felnőtt fejjel de sokszor hallottam és olvastam olyan, hajdan szegény, de roppant lelkes színházrajongókról, akiknek csak a "kakasülőre" futotta, ha eljutottak a színházba. Nem a poén kedvéért mondom, és nem is felvágásból, de nekem sem adatott meg soha, hogy régi, a hatvanas években elhamarkodottan lebontott, formás kőszínházunk földszinti nézőterére szüleimmel beülhessek, az emeleti páholyokról már nem is beszélve... Fenn a "kakasülőn", karnyújtásnyira a díszes, stukkós mennyezettől mindig flancmentes, családias légkör és fullasztó meleg várt ránk. Istenem! De jókat lehetett ott leselkedni, szemeket meresztgetni a "szédítő" magasból! Meglehet persze, hogy a szüleim nem voltak ennyire elragadtatva műélvezetünk ilyetén körülményeitől.

Mint "hivatásos" színházrajongó Kacsóh Pongrác János vitézével debütáltam. Első színházi estém után hazafelé tartva kérdések tucatjaival bombáztam szüleimet az élményektől lázasan: - Volt-e víz az Iluskát elveszejtő tóban? - Hogyan változott át a sírról szakasztott rózsa Jancsi kedvesévé? - Mi az a süllyesztő? - Miből csináltak a gonosz mostohának akkora orrot? Stb., stb. Másnap pedig torkom szakadtából üvöltöztem udvarunkon a rémült baromfiak előtt az első hallásra megtanult dalokat.

Ahogy mondani szokták, a masztix szaga engem is megcsapott. A zsilip felnyílt, s jöttek sorra az operettek, vagyis én mentem, mert színházjáró lettem. Míg családom felnőtt tagjai megnézték Az ember tragédiáját a ma is városunkban élő Győrvári János főszereplésével (Solti Bertalan rendezésében), azután a Salemi boszorkányokat, a Megperzselt lányokat, a Pygmaliont és más komoly darabokat, addig én habzsoltam a Nebáncsvirágot és hát mindenekelőtt a Csárdáskirálynőt.

Furcsa ízléssel szemléltem ezeket a megzenésített habostortákat, mert bizony nekem, a kiskamasznak sohasem a primadonna és bonviván tetszett igazán, hanem a tűzrőlpattant szubrett és partnere, a táncoskomikus. Értük rajongtam, táncukat, groteszk mozgásukat csodáltam (és otthon titokban gyakoroltam), szellemes bemondásaikat idézgettem. Amilyen elfogultan szerettem őket, olyan kritikusan szemléltem az operettek sztárjait. Merev, unalmas figuráknak tűntek a számomra.

Első színházi csalódásom a Víg özvegy előadásán ért. Olyannyira oldalt, a színpadhoz közel tudtunk csak jegyet szerezni, hogy beláthattunk a színfalak mögé. "Kidőlt a titok!" - konstatáltam csalódottan, amikor egy piros szemétlapátot és egy ócska cirokseprűt vettem észre a bonvivántól két lépésre, miközben ő Viljáért epekedett, s e prózai tárgyakra ügyet sem vetett... Érdekes módon pillanatnyi csalódottságomat mégsem követte nagy kiábrándulás, mert a soron következő operettnél már a színpadtechnika is érdeklődésem homlokterébe került. Napokig tartó beszédtémámmá vált például az a hóesés, amit a Sybillben láttam, s bosszantott az igazság, amikor anyámék fölvilágosítottak, hogy hó helyett konfetti hullott a zsinórpadlásról, meg hogy a színészek pezsgő helyett csak teát, bor helyett pedig málnaszörpöt kapnak a színpadon.

A kisgyermekkorral együtt véget ért első színházi korszakom, mely az "operettek álomvilága" felcímet kaphatná, ha egyszer valamennyi életre szóló színházi élményemet papírra vetném. Fülembe cseng még a muzsika, de a librettók egyes részletei bizony már kihulltak emlékezetemből. Jó szívvel és pontosan emlékszem viszont azokra a színészekre, akiket élményt nyújtó játékukért vagy kedvesen bohém egyéniségükért megkedveltem, Talán nem mindnek sikerült országosan is ismertté válni, vagy csak e múlékony műfaj legnagyobb ellensége: az idő teszi, hogy a nevükre egyre kevesebben emlékeznek. Pedig hát a magyar "vidéknek" is lehetne színészmúzeuma...

Jómagam annyit tehetek, hogy nevük említésével próbálom meg emléküket mások számára is felidézni gyermekkori élményeim alapján. Lenkey Editét például, aki olyan vénséges vén és csúf mostohát formált a János vitézben, hogy sehogyse akartam elhinni, milyen csinos az életben. Illyés Ilona szőkesége, csengő szopránja és legfőképpen nőiessége hatott rám. A pálmát mégis a filigrán termetű szubrettnek, Stefanik Irénnek adtam magamban. Akkoriban még nem tudtam, hogy Ibsen Nóráját is nagyszerűen alakította a felnőtt közönség legnagyobb meglepetésére. Tarján Tamás Szu Csong hercegében a bátor, sportos férfiút tiszteltem - aki magam is szerettem volna lenni -, aki szerelméért képes egy meredek lépcsősor tetejéről lezuhanni férfias fájdalmában. Szabadi Józsefről, aki később a szegedi operatársulat erőssége lett, tudni véltem, hogy a diáklányok mind őbelé szerelmesek a városban. Őrzöm emlékezetemben Cseresznyés Rózsa fintorait, Kondor Klári démoni megjelenését, Fontos Magda kislányos egyéniségét, Varga Gyula csibészes hódításait, Szende Bessy "Éváját", Jámbor László és Fehér Tibor esetlen, sajnálatra méltó figuráit.

De abba kell hogy hagyjam a nevek további sorolását, mert az akkori, önálló egri társulat háromnegyed részéről említhetnék még számomra emlékezetes pillanatokat, érdekes momentumokat. Mindez már egy másik írás témája lehetne. Meg az is, hogy a sok látott színdarab, színészi alakítás, a kapott színházi élmény az élet elviselhetőségét jelentette számomra s az akkori nézők számára. Egy jobb életminőséget.

Ez a kis visszaemlékezés a benne itt-ott megbúvó nosztalgiával nem tesz szomorúvá, mert Egernek újra van önálló színtársulata. Így hát a mi gyermekeink is átélhetik a Gárdonyi Géza Színházban mindazt a csodát, ami nekünk egykoron megadatott. Ami nélkül - beleértve a társművészeteket is - lehet ugyan élni, de kérdés, hogy emberhez méltó-e az effajta élet.

Gyermekkorom alkalmi játékszere, a blondelkeret régesrég elveszett. Az azóta szerzett színházi élmények: az érzelmek és gondolatok együttesen életemet gazdagították, gazdagítják.

 

 

 

Agria játékok 1998-ban is

 

Kis füzetet adott ki az idén a városi Rendezvényiroda. Az 1998. évi idegenforgalmi-kulturális eseménynaptárt, mely azzal a nem titkolt idegenforgalmi céllal kerül a városunkba látogatók, illetve a városlakók kezébe, hogy tájékoztasson bennünket a "barokk ékszerdoboz" szórakozási lehetőségeiről, s hogy ezáltal a kulturális idegenforgalom növekedését elősegítse.

Az eddigi hagyománnyal ellentétben a szinte csak július-augusztusra koncentrált programsorozat most bővebb kínálatot nyújt: tavasztól őszig művelődhet az, aki mindezt nem tartja elavult, ósdi dolognak. Az idén a legfontosabb esemény a Bikavér-ünnep, Szent Donát napjához kapcsolódó eseménysorával.

Eger zenei hagyományaihoz híven bőséges kínálat van koncertekből, és az Agria Játékok is a nyár eseményei közé tartozik. Három operettprogram, továbbá egy musical az idei kínálat (Kálmán Imre: Marica grófnő, Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya és egy operettgála magyar és német nyelven, Várkonyi Mátyás - Béres Attila: Egri csillagok). Elgondolkodtató ez a választék. Mi marad azok számára, akik a gejl műfajokat nem kedvelik? Várkonyi Mátyás művét igen nagy érdeklődéssel várta a közönség, ámde harmatgyengére sikerült az új produkció. Ha már Madáchra nem eshetett a választás túlzott komolysága miatt, a Molnár Ferenc-évforduló kínálhatott volna könnyed stílusú, de nem igénytelen szórakozást azok számára is, akik a színházat komolyan veszik.

Az AgriArt fesztivál a Franciskánus udvarban viszont jelentős programokkal kecsegtet. A Győri Baletten kívül az Egerben is népszerű Budapest Táncszínház és az Atellana Táncszínház lép fel. Az MMK rendezésében a népszerű barokk ünnepi hetek műsora várja a közönséget a Dobó téren, a Bazilikában és a Minorita templomban.

 

Csontos Ildikó:

Szereti Ön Brahmsot?

Az Egri Szimfonikus Zenekar jubileumi koncertje

 

Az egri hangversenyélet letűnt éveit, forró hangulatú, teltházas régi koncertek emlékét idézte fel az a jubileumi koncert, melyen a 35 éve együtt zenélő Egri Szimfonikus Zenekart ünnepeltük.

A zenekar igyekezett felnőni az ünnepi repertoár nehézségeihez, a karmester, Szabó Sipos Máté maximális erőbevetéssel, lelki intenzitással vezényelte az estet, a közönség pedig hálás vastapssal fogadta a zenei élményt. A maga nemében páratlan volt a műsorválasztás: két német zeneszerző, Brahms és Beethoven három művét hallhattuk. A hangverseny fő tengelyét, csúcspontját Beethoven páratlan szépségű op. 61. D-dúr hegedűversenye jelentette, melyet közrefogott egy-egy Brahms-szerzemény. Szinte hihetetlen, hogy a manapság oly népszerű Beethoven-mű a maga korában eljátszhatatlannak bizonyult. Az 1806-os bemutatón a közönség értetlenséggel, a kritika becsmérléssel fogadta. A kudarchoz a gyenge előadás nagyban hozzájárult, ugyanis olyan technikai tudást igényel a kompozíció interpretálása, melyet csak 1844-ben Joachim András hegedűjátéka és Brahms vezénylése tudott hozni Londonban.

Négy üstdobütéssel kezdődik a hegedűverseny, majd megszólal a fafúvós téma. Gyakoriak az új színek, fúvósok és üstdob alkalmazása hegedűvel. A motívumok bőségéből kiemelkedik a tulajdonképpeni dalszerű főtéma. A lassú tétel utolérhetetlenül gyengéd, leheletfinom hangulatú. Beethoven remekművét a hangsúlyok, a dinamika arányainak érzékeltetésével, a hosszú és nehéz kompozíció fonalát mindvégig kézben tartva tolmácsolta a karmester. Keze alatt az egri muzsikusok úgy játszottak, ahogy a biztos és ösztönző irányítás alatt jó muzsikus mindig is teljesít, ereje legjavát adva. Szabó Sipos Máté igényes munkát végző dirigens. Perényi Eszter nagynevű hegedűművész, ennek megfelelően a közönség virtuóz, pontos hegedűjátékra számított, főleg egy olyan közismert, népszerű műben, mint Beethoven hegedűversenye. Perényi Eszter megbízható, szilárd hangszeres tudása garancia produkciói közönségének. Mindezek ismeretében fáradtság vagy átmeneti indiszpozíció következményének vélhetjük az elnagyolt kidolgozású, hullámzó hangminőségű, legfőképpen azonban sűrűn és észrevehetően disztonáló hegedűjátékot, mellyel Perényi Eszter az egri közönség elé lépett. A vonósvendég oldalán az egri zenekar mindenesetre igyekezett maximálisan helytállni, bár a fa- és rézfúvósok elbizonytalanodtak, mikor a produkcióban nekik kellett volna leginkább helytállniuk. A vonósok, brácsák, hegedűk viszont megindítóan szépek voltak, főleg a visszafogott pizzicato részekben. Az a meggyőződésem, hogy a zenekar és a karmester is több időt és energiát szentelt a Brahms-mű kidolgozásának.

Hatásos nyitószámnak bizonyult a napjainkban soha nem látott népszerűségnek örvendő német zeneszerző, Brahms op. 80. Akadémiai ünnepi nyitánya, melyet a zeneszerző 1879-es díszdoktorrá avatása alkalmából komponált. Az 1881-es bemutatón derült ki, hogy a tudós professzorok mást, komolyabbat vártak Brahmstól. Életvidám diákhangulat árad a műből, melynek utolsó percében fejti ki mondanivalóját a szerző. Felcsendül az ősi diáknóta, a Gaudeamus igitur, melynek látszólagos komolyságát az áradó jókedv gyorsan feledteti. A szünet után felhangzó Brahms: II. szimfónia volt a zenekari teljesítmény szempontjából a legeredményesebb. Az 1877-ben a Wörthi tó partján íródott szimfónia D-dúr hangneme már jelzi azt a derűs, napfényes hangulatot, mely Beethoven 6. szimfóniájának alaphangulatával egyezik meg. A komor, borongós kedélyű Brahmstól szokatlan a kedves, vidám hangvétel. Az elragadó Clara Wieck, Schumann özvegyének jelenléte is hozzájárulhatott a mű felszabadult, áradó hangulatához. Mindenesetre a II. szimfónia a napfényes oldaláról mutatja be Brahms életét. Az ősbemutató olyan sikeres volt, hogy a harmadik tételt a közönség megismételtette.

A Brahms- szimfónia előadásánál valóban élt a zenekar, éltek és hatottak a brahmsi színek. Szabó Sipos Máté vezénylése mindvégig dinamikus, erőteljes, de emellett elegáns volt, zenészei felszabadultan játszottak keze alatt, főleg a befejező számban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 35 éves Egeri Szimfónikus Zenekar

 

Jámbor Ildikó:

János vitéz - bábszínpadon

 

Hol találjuk meg Tündérországot?

 

 

A boldogságkeresés életünk mindenkori alapkérdése. A színház, ha hatni akar, időről-időre foglalkozik e dilemmával, megpróbál választ adni a jól-rosszul kiválasztott művek színrevitelével. Az immár önállósult egri Harlekin Bábszínház Petőfi Sándor örökbecsű elbeszélő költeményének, a János vitéznek bábszínpadi adaptációját vitte színre Szíki Károly színész-direktor rendezésében, egy héttel megelőzve 1998. március idusát, a szabadságharc 150. évfordulójának ünnepét.

Hármas buktatót kellett leküzdenie a rendezőnek. Az elbeszélő költemény tömörítése, adaptálása nem akármilyen szakmai feladat. Az egri bábszínház nézőterének és színpadának látványellenes szűkössége ugyancsak próbatételt jelent, nem beszélve a társulatépítés személyi buktatóiról. S mindezeken túl, a konzumrajzfilmeken nevelődő gyerekek vizuális igényét is ki kellett elégítenie az előadásnak.

Első nekifutásra igen jól sikerült. Az egy órásra tömörített előadás, az óriásbábok, a diavetítéssel izgalmassá tett háttér, és az árnyjáték együttes, és egymást felváltó alkalmazása, új, izgalmas színházi látványt nyújtott, melyet a hasonló módon összeállított zenei aláfestés még különlegesebbé tett.

Szabó Viola népzenész dalai, hegedű- és furulyajátéka, a korszerű, igényesebben válogatott rockzenei betétekkel kiegészülve, egyszerre volt korhű és aktuális.

Jellemző, hogy a premier vegyes életkorú, s egyébként feszülten figyelő közönsége számára a videoklipeket idéző bravúros boszorkányjelenet, a stilizált-gólyalábas óriás-epizód okozott hangos tetszésnyilvánításra késztető élményt.

A bábszínészek, Lázár Attila, Klepács Andrea, Havassy György, Stuth Zsuzsa és Friciu Viorel számára összehangolt munkát, sokféle aktivitást jelentett a produkció.

A Harlekin önálló életének első önálló premierje biztató kezdet: úgy látszik, egy formaújító, a lehetőségeit mindenfelé tágító színház van születőben, amely a múlt értékeiből, s a jelen még megmaradt értékmorzsáiból építkezik.

Megható, s csak egy diakép felvillanásáig megjelenő epizód például, hogy a Tündérországba igyekvő Jancsi virággal befont székelykapukat lát a távolban. Lehet, hogy a nézőtéren ülő óvodásnak ez csak egy önmagáért való vizuális üzenet, de minket, felnőtteket töprengésre késztető élmény.

 

 

 

 

Zene, tánc az Atellana szervezésében

Eger: Kelet-Magyarország Táncrégió Központ lett

 

Koreografálnak, táncolnak, szerveznek kortárs balettesteket az Ifjúsági Házban, táncbérletet a Gárdonyi Színházban és újabban filharmóniai hangversenysorozatot a Líceum dísztermében. Az 1997-es évben elkezdett programok mellett az 1998-as nyári szezonra többek között Nemzetközi Táncnapokat terveznek a "Mítoszok jegyében", a Nemzetközi Klarinétos Tábor augusztus elején kezdődik.

A táncszínházi rendezvények körében kiemelkedő produkciónak ígérkezik, az Atellana-táncbérlet újabb három előadása, melynek keretében a műfaj legjobbjai a Közép-Európa Táncszínház, majd az Operaház balettkarából verbuválódott Magyar Nemzeti Balett, a klasszikus balett gyöngyszermeivel, a Győri Balett az Althüri oltár c. koreográfiával lépett fel a tavaszi hónapokban Egerben.

Az 1997/1998-as évad eddigi eredményeiről és a jövőbeli elképzelésekről tájékoztatta az Atellana Táncszínház művészeti vezetője, Gerják István, és művészeti vezetője, Jakab Éva az Ifjúsági Házban a sajtó képviselőit. A Művelődési Minisztérium Egert tartotta alkalmasnak Kelet-Magyarországi Táncrégió Központtá alakításhoz. A tánckultúra, a táncélet szervezésére és élénkítésére a kelet-magyarországi vonzáskörzetben, az Atellana Táncszínház kapott felkérést, tekintettel eddigi táncszínházi, befogadó színházi tevékenységükre. Kemény, kitartó munkával szervezik a régió táncéletét, a semmiből újat teremtve.

A fiatal, főiskolás korosztálynak kortárs táncesteken mutatkozott be Bozsik Yvette társulata, Berger Gyula, az Artus Táncszínház. Eddig egyedülálló kezdeményezésként Zene, tánc, zene címmel ifjúsági filharmóniai bérlet indult, amely egy táncelőadást is magában foglalt. Eddig a Danubius vonósnégyes, a Brass in the five rézfúvós kvintett lépett fel többek között. Szintén példa nélküli a négy előadásból álló Atellana táncbérlet, mely a nagy sikerre való tekintettel folytatódik újabb három esttel. Ezek a táncbérleti előadások lehetőséget nyújtottak színvonalas balett-, néptánc-, jazztánc-előadók bemutatkozására. Az egri közönség a Szegedi Kortárs Balett, a Budapest Táncszínház, a Honvéd Táncszínház és az Atellana Táncszínház műsorát láthatta. A tánckultúra szervezése mellett az Atellana Táncszínház felvállal a Filharmóniai hangversenysorozatok lebonyolítását, a Filharmónia Kelet-Magyarország KHT-Heves megyei irodájának vezetését Egerben. Az Ifjúsági Házban kapott otthont információs irodájuk, mely a táncrendezvényekkel, komolyzenei rendezvényekkel kapcsolatos tájékoztatást, jegyárusítást látja el. Az ifjúsági koncertsorozat keretében március 25-én az IH-ban a budapesti Operaház fiatal művészei hangversenyeznek Műhelytitkok az Operaházból címmel. Mesélnek a zenés színpad érdekességeiről, bemutatják a jelmezeket, kellékeket, eközben részletek hangzanak el Mozart, Rossini, Verdi, Donizetti operáiból.

A filharmóniai bérletsorozatból eddig két nagysikerű hangversenyt hallhattunk a Líceum dísztermében. A színvonalas kamarazene sajnos kisszámú kedvelőinek a Sándor Frigyes Kamarazenekar bemutatta, hogyan kell Mozartot átszellemülten, felsőfokon megszólaltatni. Bensőséges találkozás volt a februári koncert is Berkes Kálmán klarinétművésszel és két fiatal kísérőjével, bár kérdés, hogy ki kit kísért, mert a két ifjú lány kora ellenére érett tudásról tett tanúbizonyságot. Mali Emese zongorajátéka a Schumann-műben volt kiemelkedő. Tóth Eszter nevű japán kislány pedig Bartók: Kontrasztok c. nehéz alkotásában maximális erőfeszítéssel a végkimerültség határáig adta bele legjobb tudását, és távol-keleti precizitását a magyar műbe.

Egernek kialakult koncertlátogató törzsközönsége van, mely igényli a színvonalas hangversenyeket továbbra is. A fővárosban magas nívójú koncertek, széles választék várja a közönséget, ebből vidékre kevés jut, pedig az élő hangversenyek élő atmoszférája semmivel nem pótolható. "A néma berkeket vidéken is életre kell teremteni!" - ahogy Kodály Zoltán mondta.

Cs. I.

 

KÖNYVSZEMLE

Pásztor Emil:

 

Egy érdekes Heves megyei könyv

 

 

 

Amiről itt írni akarok, annak a kötetnek már a címe is érdekes. Ezen a napon... Alcíme: Heves megye jeles személyiségeinek naptára (Egerben, 1997-ben jelent meg, "összeállította: Szecskó Károly").

Ebben e szép kiállítású könyvben a rövid előszó után hasznos lett volna egy kis tájékoztatás arról, hogyan történt a kiadványban bemutatott 366 személy kiválasztása. Ilyen eligazítás hiányában csak sok lapozgatás után jövünk rá: az esztendő minden napjára - szökőévben február 29-ére is - keresett a szerző egy olyan, már nem élő "jeles személyiséget", aki azon a napon született vagy azon a napon halt meg valahol, de életében valami köze volt Heves megyéhez. Úgy gondolom, elsősorban a megyei sajtó lehet hálás ezért a kötetért, mert ennek segítségével könnyű lesz az év minden napján megemlékezni megyénk rég- vagy közelmúltjának egy-egy nevezetes személyéről.

Nagyon eredeti ötlet volt ez a naptár szerinti válogatás. Így nem 366 legjelentősebbnek értékelt személyt ismertet a könyv, hanem 366, a naptár szempontjából érdekes személyt. Ám előfordulhat, hogy némelyik itt szereplő személy szinte ismeretlen a megyében, és más szempontú értékelés esetén talán egy ezerszemélyes megyei emlékkönyvben sem kapna helyet. S ellenkezőleg: kimaradtak - véletlenül? - ebből a gyűjteményből olyan jeles személyiségek, akiknek lényeges kapcsolatuk volt Heves megyével vagy Eger várossal (Dobó István, Foglár György, Hild József, Kossuth Lajos, Markhót Ferenc, Petőfi Sándor, Rajner Károly, II. Rákóczi Ferenc, Vitkovics Mihály, stb.). Rájuk is fontos volna emlékezni Heves megyében az év valamelyik napján.

A kötet végén levő ábécérendű Névmutató pontosan felsorolja, hogy kik hol kaptak helyet ebben a különleges gyűjteményben.

További megjegyzéseimmel a könyv jó használatát szeretném elősegíteni.

Olvasom a 73. oldalon, hogy "1828-ban Aranyosmaróton (Szlovákia) született Samassa József római katolikus főpap". Az ilyen közlés egy kissé félrevezeti a magyar történelemben nem eléggé jártas olvasót, hiszen 1828-ban még nem létezett Szlovákia: ez mint új állam csak az 1990-es években jött létre. Aranyosmarót 1828-ban Magyarországon volt, a felvidéki Bars vármegye székhelye; a jelenben így kellene utalnunk rá: "(ma: Szlovákia)". Roskoványi Ágostonnál (a 106. oldalon) is történelmietlen az a bevezetés, hogy "1807. december 7-én született Szennán (Ukrajna)". 1807-ben ez a község is Magyarországon volt, Ung vármegyében, a mai Kárpátalján, mely csak 1945 óta tartozik Ukrajnához. Ebben a megemlékezésben nem Ukrajnára, hanem Kárpátaljára kellett volna utalni, ahogy például az Erdélyben születetteknél - igen helyesen - nem Romániát tünteti fel szülőhelynek a kötet, hanem Erdélyt.

Sok esetben hiányoljuk, hogy a születési és a halálozási helyeknél nincs közelebbi eligazítás: "a bolyki születésű (1732) Katona István", "1944. október 17-én hunyt el Alsógödön" Ringelhann Károly", "1891. május 8-án született Titelben Leopold Rezső". Nem hiszem, hogy mindenki tudja, merre keresse a térképen Bolykot, Alsógödöt, Titelt.

Számos helységnevet hibásan közöl a könyv: Aknalatina (12. o.; helyesen: Aknaszlatina), Dévabánya (63. o.; helyesen: Dévaványa), Firtosmartos (39. o.; helyesen: Firtosmartonos), Nagykáló (58. o.; helyesen: Nagykálló), Vállalj (52. o.; helyesen: Vállaj). Bajza József sem Szücsiben (14. o., hanem Szűcsiben született; ez a helységnév hosszú ű-vel írandó, mert eredetileg királyi szolgálatban álló szűcsök lakóhelye volt ez a falu. Azt is itt kell megjegyeznem, hogy Baróti Szabó Dávid nem "baráti születésű" (102. o.), hanem baróti. Róla írva helytelen "az 1754-ben alapított egri jezsuita rend" megfogalmazás, hiszen a jezsuiták rendjét Loyolai Szent Ignác alapította a XVI. században. 1754 a jezsuiták Egerbe költözésének az éve!

Almásy Pálról, aki 1849-ben Debrecenben a képviselőház elnöke volt, tévesen írja a könyv: "Április 14-én a Ház határozata alapján ő mondta el a Habsburg-ház trónfosztásáról megfogalmazott nyilatkozatot." Ezzel szemben mik a történelmi tények? A trónfosztó függetlenségi beszédet Kossuth Lajos mondta el, s a képviselőház a függetlenségi nyilatkozat megfogalmazásával Kossuthot, Szacsvay Imrét és Gorove Istvánt bízta meg.

Gyöngyösy Lászlóról (1861-1923) többek között azt olvassuk a 21. oldalon.: "Számos publikációja jelent meg az országos sajtóban. 1886-ban Mikszáth Kálmánról egy önálló könyvet is közreadott." Itt okvetlenül meg kellett volna említeni, hogy Gyöngyösy életének fő műve az Arany János élete és munkái című, 1901-ben megjelent, 391 oldal terjedelmű életrajz. (Ennek egy példánya az én könyvtáramban is megvan. Édesapám kapta ezt jutalomkönyvként 1903-ban: "szorgalmát méltányolva emlékül" adta neki a szarvasi főgimnázium.)

Szvorényi Józsefnél a kötetben javítandó hiba, hogy egri kiadású művének címe nem Ékesszótártan (61. o.), hanem Ékesszólástan.

Olykor a fogalmazás is gondatlan, például ebben az Almásy Pálról írt mondatban: "A szabadságharc leverése után emigrált s egyidejűleg Genfben, Brüsszelben és Párizsban élt." Vajon hogyan élhetett Almásy egyidejűleg ebben a három városban?

Másutt helyesírási hibák vonják magukra a figyelmünket. Például Hejőcsaba és a benne a Hejő folyó neve két helyütt is ly-nal van írva (a 10. és a 87. oldalon). A 108. oldalon egyetlen szóban két helyesírási hiba is előfordul: "sulytotta"; ezt hosszú ú és j betűvel kellett volna írni: sújtotta. Ennél kisebb hiba, de azért megemlítem, hogy a könyvben többször "kultúrális" van írva a helyesen rövid u-val írandó kulturális helyet. (A kultúra- kulturális szópárban olyan időtartam-váltakozás érvényesül, mint a múzeum - muzeális szópárban!) Sajnálatos, hogy a nagy magyar festőművész, Munkácsy Mihály nevét is hibásan írták (az 51. oldalon).

Reméljük, hogy ha további példányok készülnek ebből az egyelőre talán csak szűkebb körnek szánt érdekes tartalmú kötetből, mostani megjegyzéseimnek hasznát veheti a szerző és a nyomda.

 

 

Szokolay Károly:

Amit valóban el kell mondani

 

(Szabó Bogár Imre Mond/d!/ható versek című verseskötetéről

 

Költészettől sajnos egyre inkább elforduló korunkban melegséggel, a lélek békéjével, bölcsességével, gyakran mérlegeléseivel tölt el bennünket egy-egy tehetséges új költő bemutatkozása. Ilyen kötettel lep meg bennünket a miskolci tanár-költő, Szabó Bogár Imre is. Könyvének címét többféleképpen magyarázhatjuk: egyrészt elmondásra valók (ha beleolvasunk a versekbe, erről valóban hamar meggyőződhetünk), tehát nemcsak szemmel való olvasásra írta őket a költő, hanem kimondásra, a lélekből való kiszakadásra. Másrészt arról is meggyőződhetünk a könyv tanulmányozása során, hogy ezek a versek valóban a lélekből való kiszakadásra születtek. Az igazi költőt mindig a belső kényszer sarkallja, neki mondania kell a verset, akár akarja, akár nem. Igazi nemes indulat mondatja Szabó Bogár Imrével a verseit, legyenek azok szerelmes versek, paraszti múltjáról szólóak, vagy a költő akár Istent szólítsa meg:

 

Ne gyere még, Uram, értem,

hisz tiszta kosz vagyok!

Minden nap söpröm magamról a szennyet,

a ruhám már kopott.

 

Zárójelben jegyzem meg, hogy itt mintha egy régi protestáns prédikátor szólalt volna meg. Ugyanakkor a legkorszerűbb mondanivaló is kifejezésre jut ebben a verskötetben:

 

Új világrend épülőben,

most veszik el éppen tőlem

tőled, tőle,

vagyis tőlünk/

a földemet, a házamat,

a jó, édes, szép hazámat.

 

Ez bizony nagyonis mai vers! Kissé lejjebb ilyen keserű sorok is olvashatók a versben:

Becsoszogunk Babilonba

guberálni a lim-lomban

 

Külön érdeme Szabó Bogár Imrének a legkülönbözőbb versformák mesteri kezelése. Mindig megérzi, eltalálja a mondanivalóhoz legjobban illő formát, ami egyre ritkább mai, szabadversek világát harsogó költészetünkben.

Feltétlenül költővel, jó költővel állunk szemben. Nem véletlen, hogy a költő felfedezői a nemrég elhunyt Fodor András és a kiváló egri irodalomtörténész, Cs. Varga István. A kötet művészi grafikái Szilágyi Imre munkái.

 

Ki voltam?

Bassola Zoltán naplója

 

 

 

Lapunk olvasói számára ismerősen hangzik az a név, melyre Budapesten már csak a család és a baráti kör megmaradt tagjai emlékeznek. Bassola Zoltán Kötcsén született (ma Balatonszárszóval épült egybe a falucska) és jelentős életutat futott be. Volt kultuszminisztériumi államtitkár, majd az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos munkatársa. Fiatal korában gróf Teleki Géza nevelője, és művelt, több nyelvet beszélő tanár, az Eötvös Kollégium volt ösztöndíjasa.

Mi az, ami ezt az önéletírást különlegessé teszi? Nemcsak a szerző műveltsége, csiszolt stílusa, kellemes társalgóra valló szófordulatai, képeinek plaszticitása, hanem az a korrajz, mely naplójából kibontakozik. A történetírás nem szokta emberközelbe hozni a közismert vagy kevéssé ismert történelmi alakokat. A szerényen, nem szépírói szándékkal lejegyzett sorokból viszont annál inkább. A ma embere vetekszik a vásári kikiáltókkal, és gyakorta egyebet se hallani, mint hangos önreklámot. Bassola Zoltán könyve viszont egyfajta időtálló erkölcsi rendről szól, emberi tisztaságról, nemes eszményekről.

Az édesanyját korán elhagyni kényszerülő kisfiú nevelőszülőkhöz kerül, akik szerény anyagi körülményeik között minden lehetőséget megadnak neki - kultúra tekintetében. Hát igen... a szegénység már akkor is relatív fogalom volt. Bizonyára már akkor is az volt boldogtalanabb, aki lelkileg-szellemileg sivár környezetben élt.

Hogyan lehet megbecsült emberből félreállított, mellőzött és méltatlanul hátrányos helyzetbe sodort (mai szóval élve: diszkriminált) személlyé lenni? Ha valaki szerényen hallgat az érdemeiről és nem hangoskodik versenyt a korszak szélhámosaival. Bassola Zoltán bizonyára nem emlegette fel egyetlen általa megmentett embernek sem, hogy mit tett érte. Nem kért viszonzást a jó cselekedeteiért. Beérte volna annyival, ha békében hagyják. De vannak olyan korok, amikor ez túl nagy kívánságnak tűnik. A kultuszminisztériumból való nyugdíjaztatása után előbb fordításokból él, majd állást kap az Országos Széchenyi Könyvtárban. Olyan lesz az élete, mint egy elsüllyesztett akta. De élniakarása, a családjáról való gondoskodás mindenkori vágya és az emberi méltóság érzése nem engedi, hogy ez domináljon benne. A munka lehet imádság is, ha kellő szeretettel és áhítattal végezzük. Bassola Zoltán bizonyára így élt. Írása ezt bizonyítja.

Naplója halála után több mint három évtizedig maradt kéziratban, csak a szűkebb családja ismerhette. A Pedagógiai Kiadó rendezte sajtó alá és adta ki ez év tavaszán. Az Eötvös Kollégium a könyv megjelenése alkalmából kis ünnepséget rendezett hajdani diákja tiszteletére március végén.

Az Új Hevesi Napló olyan részleteket közölt és közöl a terjedelmes naplóból, melyek nem szerepelnek a most megjelent, történelmi kordokumentum értékű könyvben, tehát kissé komolyabb hangvételű az eddig megismert könnyed stílusú útirajznál.

A tiszta eszményekhez való ragaszkodás példa értékű lehet azoknak, akik elbizonytalanodtak ebben a mai, erkölcsevesztett korszakban, az elüzletiesült, akár instant boldogságot is kínáló időkben.

M.M.

 

 

SZERZŐINK:

Apor Elemér (Dr. Kapor Elemér) Egerben élő költő , Dr. Farkas Andrással együtt az Egri Újság, majd az Eger c. lap szerkesztője. Kálnoky László barátja, mestere. Bár Eger városa díszpolgárává avatta, szinte soha nem kapott méltó elismerést. Dr. Bassola Zoltán (1902-1968) Budapesten élt tanár. Édesapja korai halála után vidéki rokonai nevelték. Az Eötvös Kollégium növendéke, majd Budapesten szerez latin-görög-magyar szakos diplomát. Gróf Teleki Géza (Teleki Pál fiának) nevelője, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztérium államtitkára. A 2. világháború alatt lengyel menekülteket és üldözött zsidó tanárokat segít. A nyilas hatalomátvétel után a hivatali esküt nem tezsi le, ezért bujkálnia kell. 1957-68--ig az Országos Széchenyi Könyvtár tudományos munkatársa. Cserniczky Dénes 1927. október 5-én született Egerben. Egerben a Ciszterci Gimnáziumban végezte az alsó négy osztályt. Később Miskolcra járt a Fráter György Katolikus Főgimnáziumba. A II. világháború idején Ózdra kerül, ahol Gosztonyi János volt a mestere. A Zeneművészeti Főiskolán egyházzenei szakon kezdi tanulmányait. Tanárai az előbbi és az utóbbi szakon ugyanazok: Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Harmat Artúr, Werner Alajos, Vásárhelyi Zoltán. Könnyűzenészként zenekarokban játszik, turnékon vesz részt. Korábban a Heves Megyei Népújságban és a Fülesben is publikált. Dr. Csontos Ildikó Egerben élő jogász, egy számítástechnikai vállalat munkatársa. Dr. Farkas András (1919-1997) Egerben és Budapesten élt ügyvéd, író, újságíró, a Hevesi Napló volt felelős szerkesztője. Bár élete utolsó éveiben mind a város, mind a megye megvont a lapjától mindennemű támogatást, 1997-ben posztumusz Pro Cultura Agriae kitüntetésben részesítették. Fridél Lajos Rajztanár. Egerben él és tanít. A főiskolán Blaskó János festőművész volt a mestere. Az ország különböző városaiban, valamint külföldön 28 önálló kiállítása volt. Szenvedélyesen vadászik. Élményeit leírja, megrajzolja. Ezek válogatása a "Bükkaljai ösvényeken" c., kiadásra váró vadászati témájú könyve. Dr. Gál Péter Budapesti ügyvéd, költő. Győrffy Réka Egri diák, jelenleg a JATE hallgatója Ilosvai Ferenc Gyógypedagógus. Egerben él és dolgozik. Hallássérült gyermekeket tanít hangos beszédre a Mlinkó István Általános Iskolában. 1969 óta jelennek meg szakmai és közéleti publikációi. Jámbor Ildikó Egri újságírónő, a Heves Megyei Hírlap volt munkatársa. Krupa Sándor 1907-ben született Egerben. Teológiai tanulmányokat végzett ugyanitt. Az Amerikai Egyesült Államokban Youngstownban él. Több könyvet publikált a kommunizmus áldozatairól. Lelkes Miklós (1938, Budapest) Meseíró, költő, egyetemi oktató, az 1960-70-es években az Irodalmi Alap tagja. Írásai az elmúlt évtizedekben számos napi- és hetilapban, folyóiratban és több mint 20 antológiában megjelentek. A Heves megyei Népújságban is publikált verseket. Dr. Losonci Miklós: Szentendrén élő művészettörténész, esztéta, a Miskolci magánegyetem Esztétika tanszékének vezetője. Dr. Misóczki Lajos Főiskolai tanár, történész. Gyöngyösön él. Főiskolai tanulmányait Egerben, bölcsész egyetemi és kulturális tanulmányait Budapesten végezte. 1974-89 között a GATE gyöngyösi karán tanított. 1989-től az EKTF-en oktatja Magyarország újkori történetét és honismeretet. 1971-ben doktorált. 1986-ban történettud. kandidátusi minősítést szerzett. 15 önálló kötet és számos szakcikk, tanulmány szerzője. Murawski Magdolna (1950) Egerben élő tanár, író, műfordító. Általános és középiskolai tanulmányait Biharkeresztesen, Egerben és Miskolcon végezte. Szegeden a JATE Bölcsészettudományi karán végez 1977-ben magyar-olasz szakon. Posztgraduális képzés Bécsben, majd Kanadában él. 1982-ben visszatér Egerbe. 1989 óta szellemi szabad foglalkozású. 1993 óta a Hevesi Napló munkatársa. Dr. Pásztor Emil Nyugdíjas főiskolai tanár, a nyelvtudományok kandidátusa. 1925-ben született Szarvason. 1964 óta él Egerben. Elsőként írt könyvet egy aradi vértanúról, név szerint a tizenötödikről, Kazinczy Lajosról, Kazinczy Ferenc fiáról. Dr. Renn Oszkár Egerben élő nyugdíjas gépészmérnök, városi képviselő. A Hevesi Napló 1996 óta közli írásait. Dr. Szirmay László Egri származású vegyészmérnök, Budapesten végzett. Az USA-ban doktorált. 1952-ban hagyta el az országot. Egyetemi tanár volt Jonngstownban. Részt vett az amerikai magyarok kulturális életéban. Nyugdíjazása óta (1997) Kanadában él. Szokolay Károly Egri tanár, költő, műfordító, az EKTF nyugdíjas professzora. 1929-ben született Kunágotán. Magyar-orosz-angol szakos tanár. Mesterei és költői pályáján barátai voltak: Szabó Lőrinc, Füst Milán, Weöres Sándor. Publikációk: Emberhalász, Lyukasóra, Vigília, Kelet felől, Confessio, Tiszatáj, Alföld, stb. 1965 óta él Egerben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új Hevesi Napló

 

Kéthavonta megjelenő irodalmi és közművelődési folyóirat

 

Amennyiben lapunk elnyerte tetszését, legyen a szponzorunk vagy megrendelőnk!

Címünk: 3300 Eger, Bükk Sétány 2.

Tel: (36) 412-167

Számlaszámunk: Budapest Bank Egri Fiókja 10103513-47676629-00000009

Új Hevesi Napló Kulturális Alapítvány

 

Megrendelem az Új Hevesi Naplót..............................................példányban.

Név:.........................................................................................................

Lakcím:....................................................................................................

Aláírás:.....................................................................................................

Egyéb közlendő:.........................................................................................

.................................................................................................................

.................................................................................................................

 

 

Köszönjük a támogatást, a szimpátiát és az elismerést!

 

Új

Hevesi Napló

HEVES MEGYEI IRODALMI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT

 

© 1998. ÁPRILIS HÓ © VIII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ©

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tartalomból:

 

FRIDÉL LAJOS: Bükkaljai ösvényeken

BASSOLA ZOLTÁN: Franciaországi útinapló

FARKAS ANDRÁS, APOR ELEMÉR, GÁL PÉTER,

MURAWSKI MAGDOLNA versei

CSERNICZKY DÉNES: A pénz