Élet és tudomány	Losonci Miklós
	A magyar államiság ezer esztendeje

Magyarország Európa egyik legrégibb állama. Ez nemzetünk megküzdött értéke, több vívmánynál: Eredmény. Vajon minket nem sújtott Vörösmarty "nemzethalál" jóslata? Költői riogatás ez, vagy valóságos veszély? Utóbbi. Nemzetek pusztulnak el a história szorításában, népek vergődnek a körülmények bilincseiben, képtelenek állammá születni - kurdok, csecsenek, oszétok, abházok, adigék kínja ez. Tett, hogy intő sorok mozgósították tudatunkat:

"s a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül."

Hatott a figyelmeztetés, nem süllyedtünk, győztes Anteusként új és új vereségek után is megerősödtünk, de van sír, nem is egy - tamilok, indiánok, ainuk sírja. Akad kászálódás is az árkokból - onnan emelkedtek belső erő és kedvező történelmi széljárás kettős következményeként litvánok, lettek, észtek -, előtte évtizedekkel a finnek. Marad a kérdés, horgad bennünk, miért kerültük el, miért kerülhettük el annyi bukás ellenére és közben, után a nemzethalált? Egyik ok, hogy erős, egészséges, bátor, jó idegzetű nép érkezett a Kárpát- medencébe 896-ban, Árpád magyarságának izmos karja volt és tehetsége - karddal, művészettel érkeztek -, sok állattal, szép asszonyokkal, remek ötvöstárgyakkal, testi, lelki, gondolati alapokkal. Kemény, nem olyan könnyen roppantható lelkülettel, tartással, helytállással. Ehhez társult még valami: Vállalkozó kedv. A mongolok maradtak, mi elindultunk. Újat, jobbat kerestünk. Így és ezért leltünk rá a Kárpát-medencére, melyet Arany János később joggal nevezett "Isten maga telké"-nek. Mindez szintén a későbbi államalapítás nélkülözhetetlen előfeltétele. Átkunk lett az örökös széthúzás, de áldássá azon nehezékünk, hogy József Attila szavait kölcsönözve "Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk." Ma egy kis Magyarország él az USA-ban, egymillió-kilencszázezer honfitársunk, többszázezer magyar Ázsiában, Afrikában, ötvenezer Ausztráliában, s köröskörül az óhazát bástyázva kétmillióan Erdélyben, hétszázezren a Felvidéken, négyszázezren a Vajdaságban és Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában is sokan. E szétszórtság új erő, minket erősít az a külhonban élő ötmillió magyar. Az együvé tartozást nekünk is fokoznunk illik azzal, hogy elsőbbséget biztosítunk külországban élő honfitársainknak a földvásárlásban, a hazautazókat mai Magyarország útikönyvvel és egynapos ingyen szállással várjuk, csak a többi költség tartozik rájuk. Ez a figyelmesség annak jele, hogy ők a testvéreink, Németh Lászlót idézve a magyarság "nagy családjához" tartoznak. Nem azért tesszük ezt, ne azért tegyük, hogy ez valutárisan is visszatérüljön, de visszatérül. Érzelmileg NEKIK első fontosságú, hogy nyugdíjas esztendeiket az első hazában tölthetik, nekünk is jó, hogy itthon vannak - érzelmileg és anyagilag is. Ismétlem, ezt elsősorban ne az anyagi előnyért tegyük, hanem testvériségből, hiszen ez népünk jó karaktere.

A nemzethalált azért is elkerültük, mert döntő pillanatban, amikor választanunk kellett, nem halogattuk, szinte mindig jól választottunk. Nem is egysíkúan. Több régi árnyalatot is meghagyva az új elfogadásakor. Szent István új ezredévet alapozott, amikor fölvette a kereszténységet. Hogyan vette föl - ez a lényeg. Az országot végrendeletében nem a pápának ajánlotta föl, hanem Máriának, az Istenfia édesanyjának, s ezzel megtisztelt minden magyar asszonyt. A hazát erősítette ezzel a bölcs elhatározással, nem idegen hatalmat támogatott, csak az eszmét. Napjainkban is választás előtt állunk. Kérdés, hogy a globalizáció megoldást jelent- e? Úgy tűnik, ez az általános fejlődés tartozéka, melyet üdvös elfogadni, de úgy, hogy nemzeti önértékelődésünk, a magyar ipar, a magyar tudomány, a magyar mezőgazdaság megmaradjon. Szent István is mértékkel fogadta be az idegeneket, arányosan, nem írmagjáig pusztította el a pogány hagyományokat. Ma sem engedélyezett a parttalan befogadás, az idegen tőke erősítése, ne pusztítsa a nemzet érdekeit. Finomítás kötelező, mert sorvad iparunk, sok a hajléktalan, a munkanélküli, nagy a szakadék az újgazdagok és a tömegesen szegényedők között. Ez az állapot is tarthatatlan, s a politika azért létezik, hogy ezen változtasson, ez, csak ez a létjogosultsága parlamentünknek, hogy a népjóléten és szabadságunkon fáradozzon. Nyelvi környezetvédelmünk katasztrofális. Ma már a nyelvtisztítás őrzése hazafias cselekedet, melyet nem gyakorlunk - annyi Lurdy ház, Discovery Security, Westend City Center, Café Vian szennyezi beszédünket, írásmintáinkat.

Szerencsére vannak tartalékaink. Veszprémben a néphagyomány együttérzéssel őrzi Koppány fölnégyeltetésének helyét, az "István, a király" rock-opera is tisztelettel adózik nemcsak a királynak, hanem a pogány magyaroknak is, sőt Ady Endre költészetét nyitó versében az "új idők" áramlását "énekes Vazul"-ként üdvözli. Történelmi változásaink soha nem egysíkúak, az egyetemes tájékozódás alapján szerkesztik a megoldást. Mindez az 1350-es magyar Madonna-szoborban is visszaköszön ázsiai tartalékunk, hiszen messze megelőzve Leonardót, a szobor mosolyog.

Amikor útrakeltünk Ázsiából, ez sokezeréves vándorlás. Kaland, erősödés, gyarapodás szabirokkal, onogurokkal, türkökkel, vogulokkal, sumér örökséggel. A magyarság gyűjtőnép volt, ma is az. Az elmúlt ezredévben besenyőkkel, kunokkal, jászokkal, később törökökkel, de németekkel, osztrákokkal, olaszokkal, zsidókkal, sok-sok néptöredékkel gyarapodtunk. Történt beolvadás? Föltétlenül, elsősorban azért, mert nem erőltette a magyarság, így lassan mindenki magyar lett. E szerves folyamatot idézte József Attila:

"török, tatár, tót, román kavarog e szívben, mely e múltnak már adósa szelíd jövővel - mai magyarok!"

Ki a magyar? Mindenki, aki jó lélekkel, növelt értelemmel, szívében európai, ázsiai vérrel ezt a hazát építi. Mély értelme van annak, amit Géza fejedelem hangoztatott: "Elég nagy úr vagyok, hogy két Istennek szolgáljak." Vörösmarty ezt a mondást korszerűsítette:

"Legszentebb vallás a haza s emberiség."

Sok irányban figyelő, egyetemes horderejű tetteket teremtő sokaságra van szükségünk, s aki így cselekszik, az hazafi igazán. Ez is a távlatunk, melyet a hinduk szentirata ajánl, az, hogy személy és nemzet legyen "fölsőfokú lélek" - hiánytalan és teljes ember.

Sárospatak Rákóczi vár

Szent István a nemzet, az állam erejét a "soknyelvű nép" összességében jelölte meg. E sűrített igazságban bennefoglaltatik a befogadó tisztesség, az arányosság elve is, mert az özönlés káros lehet. Ennek ellenére mi jó lélekkel nyitottuk ki a kaput az üldözött galíciai zsidóknak, de előtte szerbeknek, görögöknek, 1939-ben, mikor az egész világ megfeledkezett róluk - a lengyeleknek. Ezzel párhuzamosan kötelező arra is figyelnünk, hogy az új ezredévben elsősorban a nehezebb sorsban lévő szórványmagyarságra, az erdélyi, szlovákiai, vajdasági magyar tömbre figyeljünk, s ha marad energiánk, akkor az albánokra, afgánokra. Akkor és annyit, ami még marad segítésünk tartaléklehetőségeiből. Törvényünk legyen a mérték, emberségünknek ez a hasznos és használható hányadosa.

Népünk, nemzetünk az elmúlt ezer esztendőben állandó tréningben volt. Mongol, tatár, török, német, orosz űzte, tépte, de Muhi és annyi Mohács se tudta megtörni. Erősítette helyette. Anglia földjére nem lépett ezen millennium alatt egyetlen idegen katona sem, Svájc Tell Vilmossal 1315-ben vívta meg győztesen utolsó harcát, előtte, utána béke. E sok megpróbáltatás - szatmári béke, Világos acélosították mégis a magyarságot, petyhüdtségnek nyoma sincs nálunk, olyannyira kondicionáltak lettünk, hogy sportban, kultúrában nagyhatalom vagyunk. E hosszú árny fényességbe borult - a végvári harcosok bátorságának, Eger védőinek leleménye, a kurucok derűje föltámasztó energia.

Árpád széljárta, de termő vidéken hazát szerzett, Szent István egy ezredévre biztosan alapozott, IV. Béla helytállt, és Zrínyi, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István ugyanolyan fontos alakja történelmünknek, mint nagy királyaink, ha lehetőségeik nem is voltak olyan méretűek. Sőt, Ady, aki "csak" költő volt, szintén időgyarapító lángelme, ha a jelent nem is tudta diadallá szerkeszteni, annál inkább a holnapot, immár a mi időnket.

Az is különös, hogy a sorsfordulóink nagy, egymással ellentétben viaskodó személyiségei, akik szenvedélyes ellenfelek voltak, az utókorra a nemzeti összigazság nélkülözhetetlen árnyalataivá finomodtak - Zrínyi Miklós, herceg Esterházy Pál, Kossuth, Széchenyi, Táncsics, Szemere Bertalan, Görgey, Batthyány, Deák Ferenc. Szinte mindenki a legnagyobb magyar: Pázmány Péter, Balassi Bálint, Eötvös József, Vörösmarty, Kölcsey, Petőfi, Arany János. Még valamiről nem szabad megfeledkeznünk, hogy a nagy hős a sokmilliós magyar nép, az Esterházy kincsért izzadó jobbágyok, a túlerővel szembeszálló végvári vitézek, a szántóvető-arató-kapáló-kaszáló parasztok, bányászok, munkások, ők mindannyian részesei, Hunyadi János és a névtelen sokaság, hogy mindig föltámadtunk a "nemzethalál" veszélyzónájából. Nemzetünket nem törték össze a bajok, szenvedések, vereségek, mert megerősítették.

Bizony, akadnak fájó pontok is. Jellasics őse még Zrínyi Miklóssal együtt harcolt a török ellen, az utód a horvát Nemzeti Színház egyik alapítója, annál keservesebb, hogy Batthyány békéltetése ellenére Jellasics bán kardot rántott ellenünk.

Jószándékú nép a magyarság, Erzsébet királyné ezt érezte meg, ezért szeretett minket. Nagylelkűségünkért is, mert nemcsak egyszerűen rosszat felejtők vagyunk, nemcsak menedéket adók, hanem az érkezőket befogadjuk, segítve őket, mindenkit tehetségük maradéktalan kibontakoztatásához. Nemzeti létünk fönnmaradásához egy-egy tégla Szent László szigora, Könyves Kálmán bölcs fölvilágosodása, III. Béla műveltsége, az Anjouk reformjai, Bocskai István, Bethlen Gábor, az, hogy Maulbertsch és Lucas Hildebrandt hazánkban hozta létre maradandó mesterműveit. Ják, Zsámbék, a visegrádi reneszánsz palota, Hunyadi Mátyás budai könyvtára, Misztótfalusi Kis Miklós nyomdája, Apáczai Csere János pedagógiai munkássága, a Kolozsvári testvérek Prágában látható Szent György lovas szobra, a Suky kehely - előrehaladásunk egy-egy új állomása. A bencések ora et labora Pannonhalmáról sugárzó ajánlata osztályrészünk lett - törvény és szorgalom, tehetség és munka jellemzi a búcsúzó ezredévet. Mi mindig, veszítve is győztünk, az emberiség iránytűje lett a mi Ötvenhatunk, a gyerekek forradalma, mely szintén egyedi az emberi históriában. Fájdalmunk is 1956, hiszen az 1849-es megtorlást a Habsburgok cselekedték, ez az ő szégyenük, de az a miénk, hogy 1956 után magyar magyart gyilkolt.

Ki a magyar? Damjanich szerb vérrel magyar, Petrovics Petőfi Sándorrá növelte magát, Zrínyi Miklós eredetileg horvát származék, Ulászló és Bem lengyel. Mindannyian magyarokká lettek sokrétű emberi tehetségükben és helytállásukban.

Számvetésünk akkor válhat igazán megnyugtatóvá, ha most Szent Istvánhoz hasonló erejű programot tervezünk. Ez nem lehet más, mint a tizenötmilliós magyarság összefogása, alkotó energiáinak hiánytalan kiaknázása, az, hogy a lehetőség valóság legyen, lehessen.

Muhi, Mohács, a szatmári béke, Világos után Trianon az ötödik nagy csapás, melyet a világ mérhetetlen közönnyel, igaztalanul ránk sújtott. Megtántorodott a nemzet, újra egyenesen állunk; nem nyalogatjuk sebeinket, mert az is pusztulás. Németh László írta: "Egy nép annyit hódít, amennyit teremt". Mednyánszky, Medgyessy Ferenc, Bartók, Kodály, Ady, Babits, Móricz Zsigmond, Egry József, Sinka István és annyian mások, Ferenczy Béni, Kodolányi János, Csontváry, Kosztolányi, József Attila és annyian, több mint százan csak a XX. században a szellem sok-sok vármegyéjét építették - egész birodalmat. Ez a mi örökségünk, a mi kincsünk - megállíthatatlan teremtés, szerves folyamatú gyarapodás. Jogos és hiteles a bizakodásunk. Teljes emberekre van szükségünk, nem torzókra, adottak a mértékeink a lendülethez, az előrehaladáshoz. Minden azt a hiánytalan hatékonyságot sürgeti, hogy valahány ifjú, az összes polgár önmaga fölsőfokán éljen és boldoguljon. Mindez lehetetlen? Lehetetlen, hogy tizenötmillió "kiművelt emberfő" alkossa jövőnket értelemmel, honfiúi érzelmekkel, mély összefogásban, egymás iránti megbecsülésben?! Fantazmagória, hogy tizenötmillió új Szent Istvánra, II. Rákóczi Ferencre, Hunyadi Mátyásra, Széchenyi Istvánra van szüksége a hazának? Arra, hogy a maga őrhelyén mindenki, az adott képességekkel maradéktalanul, hiányok nélkül betöltse hivatását, töretlenül teljesítse küldetését. Azt, csak azt, hogy önnön boldogulásával lendítse, véglegesítse a magyar nemzet összboldogságát. Még egyszer kérdezem: ez lehetetlen?

Egyedül ez lehetséges.