Új Hevesi Napló - 1999. október

Új
Hevesi Napló


Az idő sodrában

Október furcsa fényeivel köszönt az emberekre. Másoknak vénasszonyok nyara, indián nyár, utószezon, nekünk, magyaroknak azonban ez mindig az emlékezés és ezért a visszatekintés ideje is. A hó eleje gyászünnep, a nemzet mártírjaira való emlékezés. Százötven éve már, hogy az embertelen önkény akkora vehemenciával vetette magát azokra, akiket mi hősöknek tekintünk és akiket másfél évszázad távolából is szeretettel őrzünk szívünkben.

Amerikai történelemkönyvekben azt olvashatjuk, hogy a mi szabadságharcunk holmi gazdasági okokból folyt Ausztria ellen. A függetlenségi törekvésekről, a minden nemzetnek kijáró önrendelkezési jogról, a jogos honvédelemről ugyanitt egy szó sem esik. Hogy milyen források alapján készültek ezek a tankönyvek, az sejthető. Egy dolog viszont bizonyos: az emberi ítéletek mindig a felületesen ítélkező lelkiségét tükrözik. Aki folyton csak a pénzre gondol, az nyilván másokról is ezt tételezi fel. Számunkra viszont ezek a kiváló férfiak és nők a nemzeti idol megtestesítői, tiszteletreméltóak, épp ezért joggal követeljük meg számukra másoktól is a nekik kijáró tiszteletet.

 Ugyanígy gondolunk az ötvenhatos hősökre is, akiknek emlékművénél méltán hajtanak fejet azok is, akik tiszteletből, kegyeletből járulnak oda, de azok is, akik lelkük mélyén - még mindig - inkább a novemberi bukásra gondolnak szívesebben. A formális ünneplés is kifejez - jóllehet szándéktalanul - valamit: t.i. hogy mindenki elismeri az 1956-os forradalom jelentőségét, máskülönben nem törődne vele és nem igyekezne jelenlétével kifejezni valamit. A hátsó szándékok firtatása és taglalása viszont nem méltó ünnepeinkhez, így ezek továbbgondolását a Kedves Olvasóra bízzuk.

 Nekünk, egrieknek október az 1552-es várvédő hősök ünnepe is. Azokra emlékezünk, szívünkben nagy-nagy büszkeséggel, akik évszázadokra határozták meg a magyar helytállás, vitézség és valódi hazafiság fogalmát egy egész nemzet számára. Példájuk túlmutat a városon, ezért örvend ma is akkora tiszteletnek Dobó István, ezért látogatnak el ide mindazok, akik személyesen akarják megtapasztalni a város atmoszféráját, és ezért van az, hogy amit keresnek, itt rendre meg is találják. Fél évszázad koncepciózus nemzetietlenítő politikája és több évtizedes helyi gyakorlata sem tehette meg azt, hogy a városból kiirtsa a múlt nemes lerakódásait, melyek patinássá teszik városunkat.

 Hogyan tud mindmáig élni és hatni mindaz, amit egy maroknyi csapat hagyományozott ránk? Aki nem hisz Istenben és az általa adományozott lélek csodájában, erejében, az természetesen nem értheti ezt. Aki csupán a túlerő diadalában bízik, az mindig is értetlenül fog állni a jelenség előtt. Az egriek viszont mindig büszkén ünneplik a hajdani várvédőket, és valahányszor elmegyünk Dobó István szobra mellett, mindig szeretettel gondolunk a néhai várkapitányra, akiről mindenféle intézményt, szervezetet és vállalatot neveztek már el azóta, és akinek emlékét mégsem sikerült vulgarizálni ezáltal. Az emlékek élnek és hatnak, az érdemtelenül felkapaszkodottak pedig rendre lebuknak a város jelképes várfokairól.

 Október Magyarország köztársasággá válásának ünnepe is. Tíz éve már, hogy a rendszerváltozás folyamata beindult. Azóta is tart, és amilyen szívóssággal igyekszik tartani magát, a múlt erőinek legyőzése, a rossz beidegződésekről való lenevelés még eltart egy ideig. Lehet, hogy szűk látókörű kései utódok ezt a küzdelmet is gazdasági jellegűnek fogják titulálni, ám maradjon itt mementóul ez az írás, hogy ez nem így van. A kommunizmus rémtetteit, az emberi lélekben véghezvitt szisztematikus romboló tevékenységet nem tudja széppé varázsolni semmiféle "átkeresztelkedés", új nevek felvételével, ám ugyanazon destruktív tevékenység folytatásával, titokban, rejtve, a színfalak mögött. Gazdasági okai itt csak azoknak vannak, akik féltik a jogtalanul szerzett vagyont, az elvesztett státuszt, az akár több generációra is biztosított szabadrablás lehetőségét. Holott bűneik már eddig is égrekiáltóak. A letűnt kor, melyet még mindig restaurálni szeretnének, "csupán" gazdaságilag nyomorította le Magyarországot. "Csupán" a fél várost vásárolták fel és a fél országot árusították ki idegen érdekeknek, miközben "csupán" a lakosság háromnegyed része él emberhez méltatlan körülmények között. Ezzel szemben "csupán" a villanegyedek, a homályos körülmények között és tisztázatlan forrásokból szerzett pénzekből alapított, jól menő vállalatok, bankok és lobby-körök azok, melyek a hallgatag (mert elnémított) többségre jó magasról néznek le, és csupán korteskedés címén és idejében veszik észre az egyébként lenézetteket. Mikor kapnak történelmi igazságszolgáltatást mindazok, akik ellen mindezt elkövették? A közép-kelet-európai régió országaiban elkövetett gazdasági bűncselekmények már akkora mértéket öltöttek, hogy kifejezetten emberiség elleni bűncselekményeknek tekinthetők. Miért is? Mivel sokkal nagyobb pusztítást, gazdasági leromlást hoztak ránk, mint bármelyik világháború. Tehát akár háborús bűnösöknek is tekinthetők az elkövetők, mivel szisztematikusan, előre megfontolt szándékkal, jól felszerelt és megfizetett apparátussal évtizedeken át azon voltak, hogy tönkretegyék a Hitler, majd Sztálin által leigázott országokat, rab-nemzeteket.

Tetteiért mindenkinek vállalnia kell a felelősséget. Egy olyan országban, mely eltűri a felelőtlen vállvonogatást (tévedtem, parancsra tettem, nem is vettem észre...), a bűnösöket pedig rendre futni hagyja, sőt gazdasági felemelkedésüket hallgatólagosan elismeri, nem lehet erkölcsi szilárdságot megkövetelni senkitől. Csupán a felelős magatartás és személyes példamutatás szüntetheti meg a múlt nemtelen hagyományát, tolvaj-örökségét.

Természetesen a külföld vállvonogatása is elgondolkodtató. Azok, akik időközben elismerték, hogy a kommunizmus tönkretétele volt a cél a kedvezőtlen hitelekkel való "beetetetés" idején, azok ma szemlesütve hallgatnak vagy egyszerűen elnéznek a fejünk fölött és nem akarnak szembenézni azzal a történelmi ténnyel, hogy nem a kommunizmust és a kommunistákat tették tönkre igazán, hanem a kommunizmus által amúgy is megnyomorított népeket. Vagyis hogy azoknak a szövetségeseivé lettek, akik ellen a nem túl etikus gazdasági csellel élni kívántak.

 Nos, mit gondoljunk mi efelől októberi visszaemlékezéseink idején? Azon túl, hogy a magunk konzekvenciáit levonjuk a történtekből, joggal várjuk el másoktól is, hogy ugyanezt tegyék. Az emberiség fejlődésének két legfőbb gátja a tudatlanság és a gyűlölet. Ezek közül bármelyik van is jelen, elvakítja a tőle szenvedőt és teljességgel megakadályozza, hogy helyzetét tisztán lássa. A XX. század diktátorai - és most nemcsak a politikusokra, hanem a gazdasági führerekre is gondolunk - "csupán" e két betegségtől szenvedtek, szenvednek igazán. Az ostoba, szűk látókörű, gyűlölködő ember, aki ráadásul szerelmes a hatalomba, "csupán" rombolni képes. Épp ezért semmi keresnivalója nincs az érdemtelenül bitorolt pozícióban.

"Csupán" egy rendes rendszerváltást kellene csinálni már. Elég erősnek lenni ahhoz, hogy a múlt kísérteteitől ne rémülten, szemünket eltakarva bújjunk valami fedezékbe, hanem amúgy egriesen, vitéz módjára megküzdeni velük és végképp megszabadulni tőlük. A tiszta közélet egyúttal gazdasági fellendülést is szokott hozni. Hajdani hőseinkre emlékezve erre is gondolnunk kellene.


Előző Tartalom Következő